A Népszabadság megszüntetése

Címkék: Orbán

2016.10.10. 02:36

A fideszes úthenger folyamatosan gyűri maga alá a polgári demokráciát. A diktatúra kiépítésében nincs határ, az uralkodó rezsim addig megy előre amíg hagyjuk. A rendszer logikája a polgári szabadságjogok teljes felszámolását diktálja, maguktól nem fogják abbahagyni. Nem lesz olyan pont, amikor majd úgy érzik, hogy meg lehet állni. Sőt, minél jobban kiteljesedik a tekintélyuralmi rendszerük, annál jobban bevadulnak.

A képlet egyszerű: az egyéni gazdagodáshoz minél nagyobb hatalomra van szükségük. A hatalom kiteljesítése és megtartása érdekében minden eszköz elfogadható számukra. Az ideológia leginkább ócska nacionalizmus, vagy mostanában a legaljasabb náci-jellegű xenofóbia. De ez csak eszköz, ezt kapják a táborból azok, akik már nem férnek hozzá a húsos fazékhoz. Ugyanakkor a propagandára nagy szükségük van, állandóan új hazugságokkal kell leplezniük a pőre valóságot: a hatalomkoncentráció egyetlen célja hogy minél több pénzt tehessen zsebre a vezérkar.

Ahhoz még nem elég erősek, hogy a rendőrséggel zárassák be a független média intézményeit, de amit nem tehetnek nyíltan, azt elérik kerülőutakon, álcázva.

2016 október 8-án megszüntették a legnagyobb és legszínvonalasabb országos politikai napilapot, a Népszabadságot. Üzleti okokra, átszervezésre, megújulásra hivatkoznak: mellébeszélés és hazudozás. A kormány akarja tovább szűkíteni a nem-kormánypárti sajtó mozgásterét. Mivel gyakorlatilag korlátlan anyagi eszközökkel rendelkeznek, pénzzel mindent elérhetnek. De a helyzet fokozódni fog, nincsenek messze attól, hogy jogszabályokkal korlátozzák a sajtót. Az a cél, hogy ne létezzen olyan sajtótermék, ami nem áll a kormány ellenőrzése alatt, vagy ha mégis marad ilyen, akkor az minél kevesebb emberhez jusson el. Az internet sincs biztonságban, eddig a független portálok megszerzése volt napirenden, hamarosan jöhetnek a drasztikusabb eszközök. A közösségi oldalak tiltása bevett dolog a diktatúrákban, de ez az unióban még nem elfogadott. Ki fognak erre is találni valami sunyi módszert. És aztán hiába fog tiltakozni néhány ezer ember, az ország nem fog róla tudomást szerezni.

Tudjuk mit akarnak. Tudjuk hogy semmilyen eszköztől nem riadnak vissza. De azt is tudjuk, hogy mi, akik nem azt akarjuk mint a kormányzó garnitúra, mi sokkal többen vagyunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyretobbenegyrejobban.blog.hu/api/trackback/id/tr10011784713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása