Tavaszi szél

Címkék: tüntetés Orbán

2017.04.16. 07:59

Április elején tüntetéssorozat indult a budapesti utcákon, majd még néhány város csatlakozott a kormányellenes mozgalomhoz. A kiváltó ok egy újabb kormányzati provokáció volt: egy nemzetközi egyetem elüldözése, illetve az állami politika szintjére emelt korrupciót leleplező, és a mélyülő nyomor ellen fellépő civil csoportok zaklatása.

Az Orbán-rendszer ugyanúgy működik, mint bármelyik autoriter rezsim. Lemorzsolja az ellenzéket, választások útján leválthatatlanná teszi magát, az állami bevételekből az elérhető legnagyobb részt átirányítja a kormány vezetőinek zsebébe – ugyanezt helyi, települési szinten is -, a társadalom kasztosodását felgyorsítja, és felszámol minden lehetséges ellenzéki – politikai, tudományos, kulturális, egyéb – gyűjtőpontot.

Ez egy olyan folyamat, ami nem képes magát kontrollálni. A rezsim nem fog magától megállni ezen az úton. Kelet-Európában a kapitalizmus működtetésének a tekintélyelvű rendszer a normális módja. Ezt Magyarország története jól példázza: dualizmus kora (Tisza István), Horthy, Rákosi-Kádár (az úgynevezett „szocializmus” a mi értelmezésünkben belefér a kapitalizmus kategóriájába. Ezt lehet vitatni, de azt, hogy tekintélyelvű, leválthatatlan kormányzat volt, azt nem), és most Orbán. Ezek a rendszerek világpolitikai kataklizmák során buktak meg, világháborúk, a Szovjetunió felbomlása kellett a leváltásukhoz. Most, a 21. század első negyedében ott tartunk, hogy a kapitalista világrendszer általános problémái, és ezen belül a nyugat-európai centrum világgazdasági pozícióharcai során a kelet-európai autoriter hagyományok erőre kapnak. (Ez a folyamat az általános fasizálódás egy eleme.)

Ez a történelmi trend. De a jövő most sincs megírva! Hagynunk kéne, hogy a kizsákmányolás fokozását egy politikai diktatúra brutalitásával kényszerítsék ránk? Tudomásul kellene vennünk, hogy egy Orbán-klán-féle pitiáner rablóbanda gazdagodásáért a történelmi lehetőségek legrosszabbikát kelljen elszenvednünk? 2017 áprilisában százezres tömeg felelt az utcákon nemmel erre a kérdésre.

A rendszerrel szembeni ellenállás újra tömegessé és látványossá vált. Túlzás lenne ezt igazi harci tapasztalatnak nevezni, de az sem kevés, hogy tízezrek tapasztalják meg az utca elfoglalásának, a hatalom semmibe vételének felszabadító örömét.

Az események többféle irányt is vehetnek. A legoptimistább forgatókönyv szerint a tiltakozás eléri a társadalom szélesebb rétegeit is, és eközben egyre radikálisabb módon kérdőjelezi meg az állam hatalmát. Ehhez az szükséges, hogy a tömeg folyamatosan tolja odébb a korlátokat. Az utcákat már el lehet foglalni, a hatalom nem mer a tömegoszlatás durvább formáihoz nyúlni. A bíróság elé állított festékdobáló aktivisták esete azonban rávilágít egy gyengeségre: nem szabad bízni az elnyomó gépezetben! Az arc eltakarása nem bonyolult, egy sapka, napszemüveg, szemig felhúzott kendő, vagy egy fejre kötött póló kivédheti az utólagos eljárásokat. Sokféle festékbomba van, elég egyszerű módszer egy tojást kilyukasztani a két végén, kifújni a belsejét – így készül a hagyományos népi étel, a kukó-leves is -, majd festékkel tölteni és szigetelőszalaggal leragasztani. Persze a vízfestéknek nincs sok értelme, hiszen lemosható.

Minőségi lépés lenne a tartós blokád forgalmas utakon, illetve közintézmények elfoglalása. Például az Emberminisztérium megszállása. Az elfoglalás nem okozna gondot akár már egy néhány ezres tömegnek sem. Az elfoglalt épületben működhetne a mozgalom szervező-központja. Egyfajta ellenállási bázisként az épület sokkal hasznosabb funkciót tölthetne be, mint jelenleg. Aztán pedig jöhetnek az egyre újabb állomások. A forradalom egy folyamat, ami állandó mozgásban van: vagy terjed és erősödik, vagy visszavonul és elhal.

Most még valószínűleg kevés tüntető van tisztában vele, hogy nem csak Orbán az ellenség, hanem maga az egész kapitalista rendszer. De kezdetnek nem rossz, hogy a kapitalizmus politikai felépítményének – diktatórikus vagy demokratikus, végülis egykutya – tekintélye rohamosan hanyatlik.

Az Orbán-rezsim megdöntése akkor teljesedhet ki, ha az Orbán-féléket kitermelő rendszer, a kapitalizmus is eltűnik a történelem süllyesztőjében.

Miénk az utca, miénk a tér! Éljen az ellenállás!

A bejegyzés trackback címe:

https://egyretobbenegyrejobban.blog.hu/api/trackback/id/tr5512429539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása