Orbán gazdagodik tovább

Címkék: Orbán

2019.11.21. 04:48

A magyar történelemben még nem volt rá példa, hogy miniszterelnök hivatali ideje alatt az ország leggazdagabb emberévé váljon.

Orbán uralmának 2010 óta zajló szakaszában tíz év alatt gyakorlatilag az egész magyar gazdaság centrumába került Orbán és családja. Cégbirodalma – a Mészáros-család nevén 200-400 vállalat van - körül kialakult egy szélesebb körű hálózat. E hálózat kapja az állami megrendelések zömét, a cégtulajdonosok luxuskörülmények között élhetnek, de valójában ők is csak Orbán vagyonkezelői. Ilyen bábfigurák Szíjj László, Varga Károly, Garancsi István, Száraz István vagy Jászai Gellért. Az ő céghálózatuk bemutatása túl hosszú lenne, de ezermilliárdok forognak, és az általuk évente bezsebelt tiszta haszon is százmilliárdos nagyságrendű.

Orbán apja és testvérei kis játékosnak tűnnek. Orbán apjának egyik cége, a Dolomit kft. 2018-ban 1,9 milliárd nyereséget termelt. Más cégeiből – Gánt kő, Nehéz kő – tavaly 1 milliárd osztalékot vett ki. A NAKK Zrt-nek 2017-ig Orbán Áron, Viktor testvére volt a tulajdonosa. Azóta papíron már nem ő a tulajdonos, pedig ennek a cégnek 2018-ban 1,6 milliárd volt a bevétele. Úgy kötnek állami szerződéseket kőszállításra, hogy nincs is bányájuk. Átadó pontnak a Dolomit kft telephelye van megadva.

Tiborcz saját hálózatot épít. Emberei vendéglátásban és borkereskedelemben – pl. Dry Import - építik a hálózatot. Az állam 2017-ben 3 milliárdért megvette és felújította a Várkert bazárnál álló Vízházat, ahol Tiborcz strómanja nyitotta meg a Félix nevű luxuséttermet. Tiborcz cége – BDPST Zrt – 2016-ban 29 millióért – ennyiért manapság egy belvárosi garzont sem lehet venni – megvette a bodajki kastélyt. Azóta továbbadta, de ez a szokásos eljárás, haverról haverra száll – papíron – a tulajdon. Tiborcz és Orbán Ráhel – ez utóbbi a Magyar Turisztikai Ügynökség fedésében – a Fertő-tónál is terjeszkedik. 20 milliárd megy állami pénzből jachtkikötőre és luxusszállodára, az ilyenkor szokások fakivágással, nádirtással. Ráhel strómanjai irányítják a Magyar Divat és Dizájn Ügynökséget, mely a közszféra-dolgozók ruhájának megtervezésére kapott megrendelést. Egy listán Tiborcz a 32. leggazdagabb magyar lett – lesz még ő előrébb is. A BDPST Zrt a magyar tulajdonú cégek listáján a 91. helyen áll. Ugyanezen a listán a Dolomit kft a 88. Borkai, a bukott győri polgármester és köre csak az Audi gyár odaköltözésével, a telekügyleten keresett 4 milliárdot. Az üzlet luxemburgi cégeken keresztül bonyolódott, ezek a cégek több ügyben is kapcsolódnak Tiborcz érdekeltségeihez. Tiborcz István az utóbbi években több tízmilliárdnyi ingatlant szerzett Budapest belvárosában – pl. Dorottya utca, Szabadság tér, Andrássy út -, és több luxusétterem mögött is ő áll. Az állam 3,5 milliárdért vesz török harci járműveket. Ezek a páncélos kocsik kifejezetten karhatalmi feladatokra, utcai harcokra alkalmasak. Az üzletet Szíjj László bonyolítja egy olyan török üzleti csoporttal, mely korábban közös céget vitt Tiborczcal.

Orbán Viktor első számú strómanja Mészáros Lőrinc. A közvetlenül a nevén levő cégek közül 9 van rajta az 500 legnagyobb vállalat listáján. E cégek 2018-as árbevétele 322 milliárd volt. Csak ebből a 9 cégből egy év alatt 39 milliárd osztalékot vett ki Mészáros, illetve a megbízója. Simicska hajdani agrárcége a Mezort Zrt már 208 óta Mészárosé, most hozzácsapták másik cégéhez, a Talentis Agro Zrt-hez. Így Mészáros már 38 ezer hektáron gazdálkodva az ország legnagyobb földbirtokosa. 2018-ban agrártámogatásra 3,6 milliárdot kapott, ennek 80%-a eu-s pénz.

A Mészáros és Mészáros kft öt év alatt – önállóan vagy konzorciumban – több mint 450 milliárd értékű közbeszerzést nyert. Ebben nincsenek benne az 1 milliárdnál kisebb közbeszerzések. Az állam nagyvonalú. Még úgy is megéri Mészárost megbízni, hogy a vízközművekre kiírt közbeszerzések szabálytalanságai miatt 100 milliárd bírságot kell fizetni az EU-nak.

A Balaton már az Orbán család kezében van. Mólókat, kikötőket építve irtják a nádast, rontják a vízminőséget, beépítik a partot, szorítják ki a kispénzű embereket. A luxusapartmanokat hamarosan helikopterrel is megközelítheti a burzsoázia – a most fejlesztés alatt álló mentőhelikopter-leszállóhelyeket ők is használhatják. A mindenki által használható strandok egyre kisebb helyeken, egyre drágábban, egyre rosszabb helyekre szorulnak vissza. A luxusjachtok viszont egyre több helyen tudnak kikötni. A tóparti szállodák, kempingek egyre nagyobb hányada kerül folyamatosan Mészáros és Tiborcz tulajdonába. Hévízen egy félmilliárdos állami és önkormányzati felújítás után Mészáros szerzi meg a Hotel Aqumarint. A város 8 milliárdért szerződött különböző felújításokra Mészáros egyik cégével.

Mészáros cégei egy év alatt korábbi értékük ötszörösére nőttek. Mészáros a vezetője a felcsúti foci-alapítványnak, az alapítvány 30 milliárdos vagyonához egy év alatt kapott még 13 milliárdot. Mészáros tőzsdei cége, az Opus Global megveszi az E-On tiszántúli részét, és betársul a Tigázba. Cégei benne vannak Paks2-ben, a hazai áramtermelés 25 %-át adja – Mátrai Erőmű – övé a gázhálózat 40 %-a, és az áramhálózat 15 %-a.

A T-Systemet Mészáros emberének a cége, a 4iG vásárolte fel, ez a cég építi ki az Esztergom-Párkány közbringa rendszert. A beinduló, eu-s támogatásból kiépítendő okosváros projekt várományosa is ez a cég. Akárcsak azé a 18 milliárdé, amit az EU ad elektronikus jegyrendszer kiépítésére. A 4iG a Budapest Banktól 1.19 milliárdos megbízást kapott.

Mészáros és Mészáros építi a komáromi szennyvízelvezető rendszert 5,8 milliárdért, 22 milliárdért épít gázvezetéket, részt vesz a Budapest-Kelebia vasútépítésben, és sportcsarnokot épít Tatabányán 24 milliárdért. Mészáros R-Kord nevű cége 72 milliárdért vesz részt a Balaton déli parti vasútépítésben.

A Mészáros-féle 2Rule cégtől egyre több sportcsapat rendel mezt. Mészáros Talentis Group Holdingja érdekeltséget szerez a ZÁÉV Zrt-ben. A ZÁÉV legnagyobb munkája – Tiborcz emberének, Paár Attilának a Magyar Építő Zrt-jével közösen – az új Népstadion építése 190 milliárdért. A ZÁÉV 2018-ban 72 milliárdos árbevétel mellett 6 milliárdos nyereséget termelt. Megbízást kapott a kaposvári színház felújítására, a kecskeméti Campusra, a testnevelési és a Közszolgálati Egyetemre, a fertődi Esterházy kastélyra és több sportközpontra.

Mészáros tagadja, hogy a sajátja lenne, de ideje nagy részét a 6-7 milliárd értékű Lady Mrd nevű tengeri jachton tölti az Adrián hajókázva. 2019 augusztusában csak üzemanyagra 6-7 milliót költött.

Mészáros gyerekei egyre több üzletet bonyolítanak. Egyik cégük a Fejér B.Á.L. 10,4 milliárdért építi a Készenléti Rendőrség új épületét, Érden bíróságot, sportcsarnokot, iskolát 17,5 milliárdért, elvégzi a zánkai tábor felújítását 16,8 milliárdért, végez műemlék restaurációt, elhelyez radioaktív hulladékot, és a Nemzeti Vagyonkezelőtől is kapott 40 milliárdos megbízást. A gyereke cégei építették 12,5 milliárdért a felcsúti sportcsarnokot, és megtervezték a sepsiszentgyörgyi stadiont. Mészáros Ágnes férje, Homlok Zsolt cége a Szeged-Hódmezővásárhely vasút építéséből kapott egy 3,3 milliárdos megrendelést.

Orbán másik fő strómanja Garancsi István. Cége, a Market Zrt öt év alatt 290 milliárdnyi állami közbeszerzést nyert el. A Biodóm 33,5 milliárdos beruházás, és Békásmegyeren is leesett neki 5 milliárd. Ő lesz a Népligetbe tervezett kézilabdacsarnok építője is, jelenleg 100 milliárdra tervezik az építkezést – bár ebből remélhetőleg nem lesz semmi. A cég 2014-ben 1,2 milliárd, 2018-ban viszont már 6,8 milliárdnyi profitot termelt.

Szíjj László partnereivel együtt öt év alatt 700 miliárd közbeszerzéshez jutott. Cége, a Duna Aszfalt 2010-ben 400 millió, 2018-ban már 18,6 milliárd profitot termelt.

A már említett Paár Attila, aki Tiborcz vagyonkezelője, a 29. leggazdagabb magyar 43 milliárdos vagyonával. Cége a West Hungary Bau 2010-ben 400 millió, 2018-ban 7,3 milliárd profitot termelt. Ők kaptak megbízást 27,4 milliárdért a szegedi sportcsarnok megépítésére, ugyanebben a városban más munkákra 12,1 milliárdos, Tatabányán 3,3 milliárdos beruházásra. Öt év alatt 450 milliárdnyi közbeszerzést nyert.

Manapság már a strómanok is saját strómanokkal rendelkeznek. Szepesi Richárd 2016-ban megvette az egyetlen tokaj-hegyaljai 5 csillagos szállodát, amit rögtön el is adott Mészárosnak. Fizetségül 9 milliárdot kapott az állami Turisztikai Ügynökségtől luxusszállodára és „élményparkra”.

Az Orbán rezsim sohasem volt szégyenlős, a gátlástalan rablás jellemzi őket uralmuk kezdete óta. Ami durva az egészben az a gátlástalanság fokozódása. Tíz éve még csak tíz és százmilliók röpködtek, ma már a tízmilliárdok. Orbán és családja – no meg a busásan megfizetett végrehajtók – havonta milliárdokkal gyarapodik, nem túlzás úgy saccolni, hogy az Orbán klán havonta minimum 4-5 milliárdnyi pénzt tesz félre.. A pénz nagy részét valószínűleg külföldi bankszámlákra menekítik. Amit a mindennapi luxusra költenek, az ezen felül van, vagy a strómanok fizetik, vagy az állam. Az üzlet remekül működik, „csupán” a hatalmat kell megtartaniuk. Abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy a kelet-európai félperifériás kapitalizmus állapota pontosan egy ilyen autoriter rezsimet igényel. Orbán teljesíti a tőke akaratát, és közben hihetetlen mértékű vagyont halmoz fel a saját maga számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyretobbenegyrejobban.blog.hu/api/trackback/id/tr7215317412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása