Orbán vagyona

Címkék: Orbán

2019.04.02. 03:37

Az orbáni-rendszer egyszerű sémán alapul.

1: az uralmon lévő csoport hatalmas vagyont halmoz fel;

2: hogy ezt megtehessék, a legaljasabb uszító propagandával toboroznak híveket, és autoriter rendszert építenek ki;

3: ezt azért történik, mert a kapitalizmus válsága, és különösen a kelet-európai félperiféria helyzete azt igényli, hogy a politikai rendszer egyre diktatórikusabb formában hajtsa végre a kizsákmányolás fokozását, az állam szociális funkcióinak felszámolását.

A 3. pont a legkevésbé látványos, de valójában ez a lényeg. Orbán a kései kapitalizmus tipikus félperifériás képviselője. A korszellem megtestesítője – de egy szép napon vele együtt az ő korszaka is el fog tűnni a süllyesztőben.

8 (+4) miniszterelnöki év elég volt hozzá, hogy az Orbán-klán a leggazdagabb magyarországi családdá váljon. A vagyon részben saját, részben álneveken (Mészáros, Garancsi, stb.) halmozódik. Hogy megértsük milyen léptékű, és mennyire gyorsuló harácsolásról van szó, érdemes áttekinteni néhány hét termését. 2019 kora tavaszán az alábbi gazdasági „eredmények” kerültek nyilvánosságra. (A lista nem teljes)

-Nem friss hír, de jellemző: Orbán apja a kőbányáiból 2012 óta 4,3 milliárd forint osztalékot vett ki. Havonta átlag hatvanmilliót keres az öreg.

-Az ELIOS cég közvilágítási megbízásával szerezte első milliárdjait az Orbán-vő, Tiborcz. Az európai ügyészség szerint csalás történt, ezért a magyar kormány nem kér rá eu-s pénzt, inkább kifizetteti velünk. Többtucatnyi település közvilágításáért 13 milliárdot fizetünk a vőnek – a kivitelezés igazi fideszes munka volt, drága és csapnivaló. Több helyen már kénytelenek voltak átalakítani a világítást, máshol pedig sok a gázolás a rosszul megvilágított zebráknál.

-Visontán 6,2 milliárdos állami támogatásból épült OrbánMészáros búzakeményítő üzeme. Az üzem áramellátásáról a szintén családi tulajdonú erőmű – amibe megrendelések – pl. szemétégetés – formájában folyamatosan öntik az állami százmilliókat – gondoskodik.

-Mészáros-cég kapja az Állami Egészségügyi Ellátóközpont megbízását: az összes kórház számára a cég köthet biztosítást. Jutalékot a nyertes biztosítótól kapnak, sok százmilliós bevételre van kilátás.  

-MészárosOrbán építőipari cége, a ZÁÉV elnyert pár közbeszerzést: újpesti jégcsarnok (az eredetileg tervezett 2,2 helyett 4,7 milliárdból épül fel), Néprajzi Múzeum (26 milliárd), zalaegerszegi uszoda (8,9 milliárd), Testnevelési Egyetem (11,9 milliárd), továbbá megnyílt a Nemzeti Táncszínház, amit 4,6 milliárdért építettek. Két építőipari Mészáros cég szerződésállománya tavaly nyár óta jelentősen megnőtt, együtt több mint 340 milliárd forintra.

-a családi cég, az Opus Global az utóbbi kilenc hónapban 46,8 milliárdnyi új szerződést kötött.

-TV2: Vajna halála után Mészáros emberei kerültek a vezetőségbe – amúgy az MKB bank, Mészáros bankja a hitelező, ők diktálnak a tv-nél.

-féltucatnyi Tiborcz-közeli cég jeleskedik az állami informatikában. A MészárosTiborcz-féle 4iG különösen jól szerepel a közbeszerzésekben. Államigazgatás (27,5 millió), dohánytermékek egyedi azonosítója (4 milliárd), alvállalkozóként a MÁV és a Nemzeti Közművek informatikai beruházásai. Az egyik Mészáros cég érvénytelenítteti a Széchenyi Könyvtár digitalizációjára tavaly kiírt tendert – az új kiírást szinte biztosan ők fogják kapni.

-vallásos könnyűzenére is jut 1,75 milliárd – ebből jó eséllyel jut az egyik Orbán gyerek, a „Felház”-as Gáspár köreibe.

-A közutak sózása tipikus fideszes ügylet. Mészáros-cég nyeri a 12 milliárdos közbeszerzést. A cég korábban nem végzett ilyen tevékenységet, így alvállalkozó az lesz, aki eddig csinálta a sózást. MészárosOrbán tehát nem végez tényleges tevékenységet, csak lefölözi a hasznot. A nagyobb állami megrendelésekből Orbán automatikusan megkapja a részét.

-Vasút-villamosítás a Balatonnál 23 milliárdért.

-A Balaton két év alatt 365 milliárd forint állami támogatást kap. Vagyis nem a Balaton, hanem MészárosTiborcz, akik az utóbbi években több tucatnyi part menti hotelt és kempinget szereztek meg. Legutóbb Tihanyba tették be a lábukat.

-Összehangolt lejárató kampány indul a Liszt Ferenc repülőtér ellen. A cél a bérlő – akivel Gyurcsány 75 évre leszerződött – kiszorítása, és így a reptér megszerzése Orbánnak.

-OrbánTiborcz egyik cége – állami banki hitelből – megvásárol egy palotát a Szabadság téren.

Ez már így megy hosszú évek óta, egyre gyorsuló ütemben. És így is fog menni addig, amíg tehetik.  

Liget projekt

Címkék: környezetpusztítás

2019.03.29. 01:47

Múzeumokat építeni a város legrégebbi parkjában? Elképesztő dolog, ennél már csak az a durvább, hogy honnan jött az ötlet. Orbán miniszterelnök udvartartásával együtt felköltözik a budai várba, ezért onnan ki kell telepíteni a közintézményeket: galériát, múzeumot, könyvtárat, akadémiai irodákat. Ez az igazán nemes cél megér sokszázmilliárdot. Főleg úgy, hogy az építkezéseken is – mint szinte minden állami beruházáson - Orbán és társainak cégei keresnek.

Az már csak járulékos haszon, hogy a beruházással kiszorítják a népet a Városligetből. 2019 tavaszán lezárták a játszóteret. Őszre ígérik a megnyitását, de nyárra csak néhány kopár rét marad szabadon.

A liget közepén a „Zene háza” – a látványterven az épület körbeveszi a fákat, a valóságban több tucat fát vágták ki már az alapozás előtt. Az intézmény megközelítése értelemszerűen jelentős forgalmat generál majd.

Az új galéria egy tízemeletes ház magasságú betonmonstrum lesz.

A liget Dózsa György út felőli szélén gigantikus múzeum épül – sikeresen veszi el a környék sűrűn lakott utcáitól a friss levegőt, ami korábban szabadon áramlott a park felől. Ki tudja mikor lesz kész, de a Néprajzi Múzeumot, ami gyakorlatilag a parasztságnak állít emléket, már jó ideje bezárták. Parasztmúzeum a Kossuth téren? Már a gondolat is sértő az urak számára.

A rendkívül szennyezett levegőjű fővárosban nemcsak az itt lakó „egyszerű emberek” – vagyis mi, sima földi halandók – vannak útban, hanem különösen a fák. A kormányzat nekivadult dühvel vágja ki a fákat. Ezt a dühöt leginkább az Orbán apjának kőbányáiból beszerezhető térkő minél szélesebb körű felhasználásának igénye indokolja.

A Liget-projekt tipikus fideszes akció. Ezermilliárdos presztízsberuházás valami pitiáner cél érdekében, gigantikus hasznot hajtva az uralmon lévő rezsim vezetőinek. Rosszul kivitelezett beruházásokat, egyre élhetetlenebb környezetet hagyva örökül a számunkra.

Sztrájkhullám - 2019

2019.03.19. 15:30

2018/19 telén a rabszolgatörvény és a további megszorítások elleni harcias tüntetések legelterjedtebb osztályharcos jelszava ez volt: ÁLTALÁNOS SZTRÁJK! Az Orbán-ellenes mozgalom korábbi demokratikus jelszavaihoz képest ez komoly előrelépés, még akkor is, ha 2019 tavaszán nem bontakozott ki országos, általános sztrájk. Viszont a sztrájk, mint régi fegyver újból előkerült, nem telt el úgy nap, hogy valamilyen formában ne került volna említésre. Egy rövid lista a sztrájkokról:

-január 18 – 2 órás figyelmeztető, majd január 24-től egyhetesre tervezett sztrájk a győri Audi-gyárban. A munkabeszüntetés gyakorlatilag a teljes termelésre kiterjed, napközben ötezres létszámú munkásgyűléseket tartanak. A vezetés a hatodik napon megadja magát, kisebb módosításokkal megadja a kért béremelést.

-február 5. A Tesco bérszámfejtők sztrájkja.

-február 13-15. Miskolc, egy autóalkatrész-gyár ötszáz dolgozójából 50-60 munkás sztrájkol, a sikertelen akciót két nap után lefújják. Március elején 5 sztrájkoló munkást kirúgnak a gyárból.

-március 2. A paksi atomerőmű biztonsági szolgálatának dolgozói kétórás sztrájkot tartanak.

--március 6-án kétórás, majd március 12-től határozatlan idejű sztrájk indul egy autóalkatrész-gyárban Oroszlányban. A délelőtti műszak mind a 290 dolgozója sztrájkol, délutánra a vezetés elfogadja a béremelési követeléseket.

-március 9-én este az Opera kórustagjai mintegy felének sztrájkja miatt késve kezdődik az előadás.

-március 14. 7500 köztisztviselő sztrájkol.

-március 14. A hatvan tankerületből előzetesen négyben (4!) sikerült megállapodni az elégséges szolgáltatásokról, de ebben a négyben sem kezdődött pedagógussztrájk, mert azt a tankerület vezetése betiltotta.

március 6-án kétórás, majd március 12-én folyamatos sztrájk indul a Hankook dunaújvárosi gyárában. A 3100 dolgozó 70-80 %-a vesz részt az akcióban, a vezetés változatos fenyegetésekkel igyekszik leszerelni őket.

Ez két hónap termése. Az Orbán-kormány választások közeledtével osztogat némi béremelést, de ez évtizedes távlatban nem ellensúlyozza mindazt a megszorítást, amit a munkakörülmények romlása – új Munkatörvény szigorúsága, rabszolgatörvény, stb.- és a szociális állami funkciók elsorvasztása- oktatás, egészségügy – jelent a számunkra. Fasizálódó rendszer, uszító propaganda, a legszegényebb milliók mélyülő nyomora, fokozódó kiszolgáltatottság: ezt nyújtja nekünk a modern történelem legtöbbet lopó kormánya, az Orbán-rezsim. Ebben a sivár valóságban némi felüdülést jelent, hogy lassan és kis lépésekkel, de reagál a burzsoá offenzívára a kizsákmányolt osztály. Nem fogjuk örökké tűrni ezt a rendszert sem.

Forró tél

Címkék: tüntetés antikapitalizmus Orbán

2018.12.21. 15:54

Heves ellenállási mozgalom lángolt fel 2018 decemberében. Váratlannak tűnik, de a jelenkori lázadási hullámok világszerte váratlanul indulnak. A gyúanyag már jócskán felhalmozódott, és a tüzet fellobbantó szikra bármiből kipattanhat.

Az Orbán-rezsim a kelet-európai autoriter kapitalizmus élharcosa. Itt a félperiférián a rendszernek nincs rá szüksége, hogy az emberarcú kapitalizmus maszkját vegye magára, itt elműködik a gépezet anélkül is, hogy a kizsákmányolás nyers valóságát liberális demokráciával álcázná. Orbánék a mérhetetlen vagyon összeharácsolásán kívül kiépítik a politikai diktatúra intézményrendszerét, és megpróbálják a saját kultúrájukat is ránk erőltetni.

A rabszolgatörvény bevezetésének szándéka újabb határkövet lép át. Ezzel a törvénnyel intézményesülhet az egyébként is általános gyakorlat: halálra dolgoztatnak minket. Ráadásul a hároméves munkaidőkerettel még azt is bevezetnék, hogy nem kell kifizetni a túlórát. Dupla disznóság. Ez a törvény is mutatja, hogy Orbán igazi jó kapitalista, a tőke hűséges alattvalója. Igaz, pár ezermilliárdot már hazavitt fizetségképpen.

Az ellenállás december elején indult, és mostanáig, a karácsony előtti napokig egyre nagyobb hullámokat vetve eljutott az ország távolabbi szegleteibe is, tucatnyi városban zajlanak kormányellenes tüntetések. Az őszi alapozást a hajléktalanokat üldöző törvény elleni tiltakozás jelentette. Hamar kiderült hogy a hatóság nem képes betartatni az értelmetlen és aljas rendelkezést. A rabszolgatörvény elleni tiltakozások nagyon hamar egy másik új törvényt is a kukába dobtak, a gyülekezési törvényt. A helyzet december végén úgy áll, hogy akkor és ott tüntetünk ahol akarunk, a tömeg pedig arra vonul amerre akar. Elfoglaltuk az utcát! A másik örvendetes fejlemény a rendőrök visszaszorítása. A tömeg bátran feláll a rendőröknek, visszaszorítjuk őket, megdobáljuk, kifütyüljük, a könnygázos támadásaik pedig vicc tárgyát képezik. Nem félünk a rendőröktől! A karhatalom nem tudja, de nem is nagyon akarja felszámolni ezt a nyilvánvalóan törvénytelen állapotot. A rendőrök demoralizáltak és frusztráltak – ezek nem fogják az életüket kockáztatni a kormányzó rablóbandáért, az biztos.

Az uralkodó osztály ellenzéki frakciója – az ellenzéki pártok – próbál a mozgalom élére állni, de látványosnak szánt megmozdulásaik azonkívül hogy szórakoztatóak, még nem növelik meg annyira a súlyukat, hogy érdemben beleszólhassanak az események menetébe. A mozgalom fejlődőben van, hamarosan jönnek a következő lépések. Útzárak, blokádok. Szinte mindenki sztrájkról, sőt, általános sztrájkról beszél. Ha leállna az élet, megállna a közlekedés, nem termelnének az üzemek, nem nyitnának ki a boltok, nem lenne tanítás, felfüggesztenék a nem életmentő kezeléseket, annak felmérhetetlenül pozitív hatása lenne. Nemcsak halálos mértékben megroppantaná a kormány gerincét, még annál is többet érne el. Az osztályunk, a kizsákmányoltak, a 99% megtapasztalná saját végtelenül hatalmas erejét. Olyan történelmi tapasztalat lenne, ami sokáig velünk maradna – de az is lehet, hogy a kapitalista világrendszer általános pusztulásának lenne a mérföldköve. Egy magas fokú elégedetlenség pillanatok alatt képes ledönteni az államhatárokat, és végigsöpörni a kontinenseken.

Itt még nem tartunk, egyelőre a sztrájk sem kezdődött el. Egy-egy ember is elkezdheti a sztrájkot, egyesek bátorsága könnyen beindíthat akár tömegeket is, de jelenleg leginkább a szakszervezet tud ágazati sztrájkot indítani. Talán elég lenne ha egy-két szektor leállna, aztán a lavina beindulna. Sztrájk, tömegtüntetések, kibontakozó útblokád-mozgalom, majd intézmények, középületek elfoglalása mutatná a mozgalom fejlődését.

Jelenleg az utcai jelenlét stádiumánál tartunk, a sztrájk pedig kezd vezérlő ideává változni. A hatalom tekintélye egyre csökken, az O1G jelszava is ezt mutatja. Fontos az utcai – és netes – propaganda, még több plakátra, matricára, graffitire van szükség. (A hatalom is tudja hogy ez veszélyes rá nézve, egyetlen feliratért képesek kéthavi közmunka-büntetést kiszabni.) A tüntetéseken pedig a rendszerellenes, kapitalizmus-ellenes jelenlét fokozása szükséges, lehetőség szerint az ellenséges politikai erők kiszorítása, harcos jelszavak bedobása. Röpcédulák, transzparensek, skandálás. És még több füst, hogy óvjon és eltakarjon minket.

Az évek óta gyűlő düh kezd felszínre kerülni. Tömegeknek kezd elegük lenni a hatalom pofátlanságából, és egyre kevésbé hatnak a kapitalista illúziók a demokrácia szépségéről, a jó kormány mítoszáról, az európai felzárkózásról, a jóléti állam meséjéről. A decemberi ellenállás erősen indult, és jó eséllyel még erősebben fog folytatódni.  

 

Anarchodemokraták

Címkék: anarchodemokraták

2017.12.03. 10:24

recenzió

Bozóki András-Sükösd Miklós: Anarcho-demokraták
Az anarchizmus elmélete és magyarországi története
Gondolat Kiadó Budapest, 2007


A könyv kapcsán legelőször ki kell jelenteni, hogy feltétlenül üdvözlendő, hogy az anarchizmus tudományos témaként is jelen van a közéletben, ugyanakkor a kötet vegyes érzelmeket kelt az olvasóban.

Szögezzük le: az 1993 előtti magyarországi anarchista mozgalom eddigi legteljesebb dokumentálását tartjuk kezünkben. A könyv központi része végigköveti az anarchista - vagy anarchista hatásokat mutató - mozgalmak történetét, bemutatja, hogy az anarchizmus nem csodabogarak gyűjteménye, hanem nagyon is valóságos politikai-társadalmi mozgalom, mely egyes időszakokban igen jelentős hatást fejtett ki. Az anarchizmusnak vannak hagyományai, melyeket a történetírás igyekszik elhallgatni. Ezért is jelentős ez a kötet. Részletes ismertetést olvashatunk az 1880-as évek első felében működő Radikális Munkáspártról, a 19. század végén nagy erejű agrárszocialista mozgalomról és Schmitt Jenő Henrikről, Batthyány Ervin, Krausz Károly, Szabó Ervin tevékenységéről, az 1919-es anarchista aktivitásról, az anarchista szellemiségű művész-csoportokról (gödöllői művész-telep, Kassák körei), majd az 1988 után újrainduló szervezkedésről, 1993-mal bezárólag. Az utóbbi évek anarchista tevékenységéről nem esik szó, a szerzők szerint az anarchizmus feloldódott az új társadalmi mozgalmakban.

A több mint száz évet felölelő időszak anarchista irányzatainak teljes körű összegyűjtésére irányuló igyekezet rendkívül dicséretes, és elismerésre méltó. Ez akkor is így van, ha a mozgalmon kívül állóként vállalkoznak erre a feladatra - de ebből a kívülállásból erednek a problémák. Már maga a cím elgondolkodtatja az olvasót: anarcho-demokraták? Ez meg micsoda?

Nos, Bozóki András és Sükösd Miklós alapkoncepciója szerint a közép-európai régióban létezett egy sajátos anarchista mozgalom, mely anarcho-demokratának nevezhető. Ide sorolhatók a liberális szocialisták (pl. Jászi Oszkár, vagy Bibó István) is. Ezzel a kategóriával az a fő probléma, hogy itt valódi alapok nélküli politikai gondolkodásról van szó. A politika - és maga az uralom - csak felépítmény, a tulajdonviszonyok társadalmi megjelenítése. Nem szabad elfelejteni, hogy az állam a tulajdon védelmére jött létre. Az „anarcho-demokrata” gondolkodók megfosztják az anarchizmust - és magát az antikapitalizmust - létezésének alapjaitól. Ilyen értelemben számos anarchista irányzat létjogosultsága is megkérdőjelezhető.

Nem beszélni a tulajdonról - bérmunkáról, kizsákmányolásról, a gazdagokról, a munka pokláról -, és mégis anarchizmust emlegetni: nem több álmodozásnál. Így válik utópiává, hiszen a szép eszmék sohasem diadalmaskodhatnak a létező viszonyok felett. A liberalizmus teljes mértékben polgári ideológia, az anarchizmus gyökerei viszont a munkásosztályhoz kötődnek, nem a polgársághoz, sőt annak ellenében alakult ki. Az individualista anarchizmus (főleg az amerikai képviselői) sokkal inkább radikális liberalizmus, vagyis a polgári osztály egyik ideológiája. Ezzel szemben az anarchizmus a kizsákmányolt osztály forradalmi mozgalma, és semmiképpen sem valamiféle csúcsdemokrata elképzelés, jószándékú demokrata - tehát burzsoá - ideológusok próbálkozásai ellenére sem. Az anarcho-kapitalizmus egyenesen fából vaskarika, néhány jól fizetett értelmiségi, üzletember szánalmas kísérlete saját jófejsége igazolására.

Súlyos aránytalanság a különböző, önmagukat anarchistának nevező irányzatokat egyenrangúként kezelni. Tömegmozgalommá mindig a kollektivista, anarcho-kommunista irányzatok váltak, forradalmi mozgalom lévén forradalmi - vagy éppen forradalmat váró - időszakokban. Az individualista, vallásos, művész-anarchisták többnyire nem léptek túl a rendszer keretein, az individualizmus pont azért nem, mert az elszigetelt, egyéni megoldások nem jelentenek valódi kiutat.

Az anarchizmus politológiai megközelítése sok esetben vezet hibás eredményekhez. Az ideológiák - az anarchizmus tagadja, hogy ideológia lenne! - csoportosítása csak egy a lehetséges megközelítések közül. Az anarchisták többnyire így látták: létezik a kapitalizmus - a polgári osztály gazdasági és politikai uralma - ellen küzdő forradalmi (munkás) mozgalom, mely nem a kizsákmányoló rendszer reformálgatására törekszik, hanem a rendszer elpusztítására. Célja az egyéni és közösségi szabadság, az állam és osztálynélküli világ létrehozása. A rendszer keretein belül léteznek a különböző burzsoá politikai elképzelések, ideológiák, melyek azonban fő céljukban, a kizsákmányolás fenntartásában megegyeznek. Ezzel szemben a rendszeren kívül áll a forradalmi mozgalom. A forradalmi mozgalom sokszínű, különböző elképzelések léteznek a kapitalizmus meghaladására, de céljaikban ezek is megegyeznek. A polgári ideológiák sohasem lesznek antikapitalisták, viszont egy forradalmi irányzat válhat reformistává, a kapitalista kereteket elfogadóvá, azaz forradalmi tartalmát elveszítő ideológiává. (Ez történt a kommunista mozgalom lenini-bolsevik szárnyával - pontosabban szólva a kommunista mozgalom egy része elvesztette forradalmi tartalmát, megszűnt kommunistává lenni akkor, amikor leninizmus-bolsevizmus, ez a radikális szociáldemokrata irányzat lett belőle.)

A kapitalizmus elfogadása vagy elvetése a határ. A határ átjárható, de a határ két oldalán álló ideológiák, mozgalmak nem keverednek.

A politológia a polgári demokrácia keretei között alakult ki, és mint a társadalomtudományoknak általában, alapvető célja a rendszer igazolása, ideológiai alátámasztása. Természetes módon a liberális demokrácia van a szerzők által felvázolt ideológiai „nap”-ábra középpontjában. És ez a fő probléma a könyvvel: szerzői a polgári demokrácia szemszögéből vizsgálják az anarchizmust. Ez persze teljesen érthető, hiszen - mint azt ők maguk is leszögezik - nem anarchisták, hanem tudósok, a tudomány pedig igencsak vitathatóan nevezhető objektívnak.

Végezetül pár szót a kötet egyik rövid fejezetéről, melynek összességében nincs nagy jelentősége, mégis fájó. Ez az anarchizmus kritikájáról szóló fejezet. Egy anarchizmus-történetet író szerző miért érzi kötelességének, hogy kritikai cáfolatát nyújtsa az általa tárgyalt eszmerendszernek? Ha ez annyira fontos neki, írjon róla politikai pamfletet, vagy egy külön kötetet, mert így csak a saját munkája hitelességét rontja.

Ejtsünk pár szót ezekről a kritikai pontokról!

I. Az ideális emberkép és az uralmi intézmények ellentmondása. Ha az ember jó, hogyan alakult ki az állam? Társadalom nem létezik hatalom nélkül - vallják az anarchizmus kritikusai.

Az emberiség története nem pusztán az állam kialakulásának és fejlődésének története - a történelem legizgalmasabb és legnagyszerűbb fejezete a hatalom elleni harc története. Az osztályharc története villantja fel az emberiség valódi arcát, az együttműködésre, a haszonelv nélküli, nem-elidegenedett kapcsolatokra épülő társadalom képét. A hatalom szolgálatában álló tudomány természetesen mindent megtesz, hogy ezt a képet elhomályosítsa. Ennek ellenére szinte minden generáció megtapasztalja a szolidaritás nagyszerű érzését, ami a társadalmi béke - vagyis az osztályok közötti hamis „béke” - fellazulásának időszakában rohamosan terjed. (Ilyesmi érzés uralkodott 1990 őszén, az úgynevezett taxisblokád idején.)

Nagy tévedés azt állítani, hogy az anarchizmus kiindulási alapja egy eszményített emberkép. Az anarchizmus a kapitalista viszonyok tagadásából indul ki. Nem fogadja el, hogy az emberiség döntő többségének szükségszerűen kiszolgáltatottan, kizsákmányoltként bérmunkával kell eltöltenie életét, miközben egy fölötte álló, létszámában jóval kisebb osztály élvezi munkája gyümölcseit. Az anarchizmus szerint ezzel szemben igenis lehetséges emberhez méltó élet mindenki számára. Nem valamiféle elvont igazság - „minden ember jó” - alapján, hanem az emberiség legtermészetesebb szükségletei alapján.

II. Anarchizmus és kényszer. A kritika szerint az anarchizmus cselekvésképtelen, nem képes valódi politikai cselekvésre, hiszen elutasítja a politikát. Ez így nem állja meg a helyét. A forradalmak során az anarchizmus nem azért került ki az események fő sodrából, mert képtelen volt szerveződni, hanem azért mert az események ellenforradalmi irányt vettek és az ellenforradalmi erők - melyek magukat gyakran nevezték forradalminak - kemény harcok és vérfürdők során velük végeztek először.

III. Az anarchizmusnak körvonalazatlanok a gazdasági elképzelései. Az anarchizmus - ezt a szerzők is elismerik - a tulajdon tagadásának elvéből indult ki. Ennek az alapelvnek a feladása az anarchizmus feladását jelenti. A forradalom - és az anarchizmus önmagát forradalminak tartja, ha nem, akkor az hamisítás - a viszonyok gyökeres megváltoztatását jelenti. A kapitalizmus pedig a tulajdonban és a cserében gyökerezik. A tulajdon és a csere megszüntetése esetén nincs is értelme gazdaságról beszélni. Az anarchizmus elutasítja az árutermelés logikáját - ne várjuk tőle a hatékonyság növelésének receptjét.

IV. Antiszociális magatartás - a kritikusok szerint jogi szabályozás nélkül kezelhetetlen. Nos, a társadalomra veszélyes magatartást a rendszer termeli ki, de ha nincs tulajdon, nem lehet a tulajdon szentsége ellen véteni, márpedig ma ez a deviánsnak nevezett magatartások legnagyobb hányada. Szó sincs róla, hogy az anarchisták a morális önszabályozást tartanák az egyetlen megengedhető „rendfenntartónak”. Ez csak a hippi álmokban van így. Vagy valaki el tudja képzelni, hogy a rendszer elleni harcban akár életüket is feláldozó anarchisták szó nélkül tűrik, hogy valaki odaszarjon az asztalukra?

V. A nemzet. A könyv szerzői nagy fontosságot tulajdonítanak a  nemzeti identitásnak. Pedig a modern nemzet a kapitalizmus terméke, alapvetően mesterséges fogalom, és elsődleges célja az internacionalizmus elpusztítása. „A proletárnak nincs hazája.”

VI. A demokratikus állam fölényben van a diktatórikus állammal szemben, állítják az anarchizmus kritikusai. Ennél a pontnál azt vetik az anarchisták szemére a könyv szerzői, ami a lényegük, hogy ti. nem hajlandóak a különféle államformák között különbséget tenni, és nem kívánják elfogadni a kisebbik rosszat. Az anarchizmus kemény kritikával illeti a demokráciát. A demokrácia az árucsere ideológiája. A demokrácia nem tiszta lapokkal játszik, a többség uralma csak addig elfogadható a rendszer urai számára, amíg a többség manipulált, agymosott. Itt a könyv kiindulásához jutottunk el: a szerzők az anarchizmust elemezve azt a következtetést vonják le, hogy a demokrácia kereteit tágítani kell, és ez a legtöbb, amit elérhet az anarchizmus, ami ezen túl van, az csupán utópia. Az az érzésem, hogy igen kevés anarchista van velük egy véleményen.  

 

A szabad piac

Címkék: piacgazdaság kapitalizmus

2017.11.21. 12:45

A piac (a piacgazdaság) sohasem szabad – és ez nem is baj.

Nem szabad, mert mindig vannak piacon kívüli tényezők, melyek beleszólnak a piacgazdaságba. Ilyen szereplő elsősorban az állam. Az állam biztosítja a piac működését, az állam teszi lehetővé, hogy egyáltalán működni tudjon az árucsere. Az állam – főleg az állami erőszak-monopólium – biztosítja, hogy a cserét, ami a piacon zajlik, minden érdekelt fél tiszteletben tartsa. Állam nélkül a piacgazdaság rendje azonnal felbomlana. Ha nincs állam, nincs piac sem. Az állam azért jött létre hogy megvédje a tulajdont, és biztosítsa a csere folyamatát. A szabad piacgazdaság eszméje mégis minél kisebb állami beavatkozást tart kívánatosnak – de persze csak addig, amíg a csere résztvevői meg nem kérdőjelezik a csere folyamatát. A piacgazdaság híveinek semmi kifogásuk az állami beavatkozás ellen, ha a kizsákmányoltak lázadását kell leverni.

Az állam – minden állam – beavatkozik a piacgazdaságba. Van ahol nyíltan, a diktatúrákban például. De nem minden diktatúrában. Pinochet Chiléje azért is vált különösen hírhedtté, mert a politikai elnyomást a brutális szabad piaccal ötvözték. Chile volt a neoliberális gazdaságpolitika kísérleti laboratóriuma.

A kapitalizmus hirdetői azt mondják, hogy ha nincs szabad piac, akkor az nem is kapitalizmus. De a legszabadabb piacgazdaságokban is kiterjedt állami beavatkozás van, hiszen az állam mint beruházó és mint megrendelő – hadsereg, oktatás, egészségügy, stb. – nagyon is fajsúlyos piaci szereplő. Ha az államnak nem lenne beleszólása a piaci folyamatokba, akkor a nagy tőkéscsoportok miért akarnának állami befolyáshoz jutni?

Mit jelent számunkra a szabad piacgazdaság? Elsősorban azt, hogy mindenki annyit ér a piacon, amennyije van. Csak azt tudod piacra vinni, amivel rendelkezel. Mi, az emberiség túlnyomó többsége legfeljebb a munkaerőnket tudjuk áruba bocsájtani. (Hogy megnyugtassam az önmagukat ennél többre tartó kistulajdonosokat: ha van egynél több lakásod, egy zöldséges standod, teherautód vagy traktorod, vagy éppen felhalmozott tudásod, attól te még ugyanolyan jelentéktelen piaci szereplő vagy, mint az iskolázatlan munkanélküli.)

A szabad piacgazdaságban a munkaerő ugyanolyan árucikk, mint egy atombomba, egy yacht vagy egy marék búza. Az értékét az szabja meg, hogy mennyi hasznot hajt a megvásárlója számára. Annyit ér az életünk, amennyi profitot tudunk termelni. Minél kevesebbet, annál értéktelenebbek vagyunk. Aki nem tud dolgozni az életkora vagy testi adottságai miatt, vagy mert már belerokkant a munkába, az a tiszta, szabad piac szempontjából nem ér semmit. Állami nyugdíj, társadalombiztosítás, állami egészségügy? Csupa piacidegen tényező, a szabad piac gúzsbakötői.

A piacon annyit érsz, amennyi árud van. Ha másod nincs, akkor annyit érsz, amennyit a munkaerőd ér. Ha az sincs, akkor nem érsz semmit. De muszáj kimenned a piacra és eladnod valamit, mert különben nem tudsz vásárolni – a piacgazdaságban semmi sincs ingyen.

A piacgazdaság soha sem volt és sohasem lesz szabad. Amíg árucsere van, addig bármilyen mértékben avatkozik is be az állam, az még piacgazdaság marad. Lehet a piac „szabad” vagy lehet korlátozottan szabad – amíg lesz piac addig mi, emberek nem leszünk szabadok.  

 

Rablóbanda a kormánykeréknél

Címkék: Orbán

2017.11.18. 09:07

Magyarország kormánya gátlástalanul fosztogató családi klánok hálózata. Az autoriter rendszerek mind ilyenek, de Orbánék hatékonysága világviszonylatban is számottevő. Ennyit lopni nem kis teljesítmény!

Az Orbán-rezsim tevékenysége nem a véletlen műve. Része annak a történelmi folyamatnak, mely a félperifériás régiókban helyreállítja a kapitalizmus hosszú távon egyedül működőképes autoriter modelljét. Aki szereti a pénzt az szereti a hatalmat is, és ez fordítva is igaz. Az autoriter rendszerek jóval korruptabbak, mint a demokratikusak. Ez így van a Nemzeti Együttműködés Rendszerében is. (Az Orbán-rezsim így nevezi magát.)

Hosszú annak a listája, hogy az Orbán, a Lázár, a Rogán, a Matolcsy és még néhány családi és baráti kör milyen cégeket, megrendeléseket, állami és EU-s támogatásokat szerzett már meg. Hogy milyen szinten állunk, és milyen tempóban zajlik az állam kifosztása, annak illusztrálására talán néhány példa említése is elegendő. A felsorolt események néhány nap alatt játszódtak le, 2017 novemberében.

Orbán átadja Mészáros Lőrinc cukorgyárát, amit 40 milliárdból hoztak létre. 30 milliárdot adott hitelbe egy állami bank, a többi tízmilliárd pedig vissza nem térítendő állami támogatás.

(Az Orbán-klán többnyire nem személyesen veszi a nevére a cégeket, hanem vagyonkezelőket, intézőket alkalmaz. Orbánék pénzét kezeli pl. Mészáros Lőrinc és családja, vagy Garancsi István.)

Orbán bejelenti egy új komáromi Duna-híd építését, a kivitelező a Mészáros&Mészáros kft.

Garancsi megveszi a legnagyobb hazai pénzszállító céget, a G4S-et, amelynek ezer fegyverese és háromszáz páncélozott autója van, és a Rozsnyai utcai telephelyén több pénzt tárolnak, mint a Nemzeti Bankban. A korábbi angol-dán tulajdonosi csoportot az OTP üzleti zsarolással veszi rá az eladásra. Garancsinak – tehát Orbánéknak közvetlenül – rálátásuk lesz minden ATM-re, minden nagyobb üzletközpont és sok pénzintézet forgalmára. Két kisebb, de szintén komoly pénzszállító cég már korábban Mészáros illetve a Rogán-klán tulajdonába került.

Az Orbán-ház ifjú titánja, Tiborcz, aki féltucatnyi kastély tulajdonosa, vesz magának egy négyszázmilliós budai villát.

Lázár bejelenti, hogy jövő tavasztól az összes állam és önkormányzati beszerzés összes irata átfut egy olyan informatikai cégen (NEKSZT kft.), melynek vezetősége egyaránt kapcsolódik Tiborczhoz és Lázárhoz.

Tovább bővül Orbánék szállodalánca. Mészáros újabb részesedést szerez a mátraházi Hotel Lifestyle-ban.

Mészáros megveszi a 20 milliárdos eszközértékű ingatlanos céget, az Appeninn Nyrt-t. A hírre a cég részvényei több mint négyszeres értékűre drágulnak.

A lista nem teljes, és mindössze pár nap termése.

Orbánék legnagyobb bűne az idegenellenes hisztériakeltés, a munkásellenes törvények, a társadalmi szolidaritás rombolása. De emellett az ő történelmi felelősségük az új évezred autokráciájának létrehozása is. Ilyen történelmi bűnök mellett eltörpül a vagyon harácsolása, de a többi mellett ezért is felelni fognak egy szép napon.

 

Liberális civilek

Címkék: liberalizmus kapitalizmus

2017.11.18. 08:17

A kapitalizmust sok ideológia támogatja, ezek egyike a liberalizmus. Többféle kapitalista politikai modell létezik – pont ebben a sokféleségben és rugalmasságban van az ereje -, autoriter, liberális, szocdem vagy éppen fasiszta.

A liberalizmus gazdaságpolitikájában kíméletlenül piacpárti, az igazi vad, tőkés verseny híve, nyíltan képviseli a felül lévőket, a nyerteseket (vagyis a burzsoáziát és az oda törekvőket.) A neoliberális gazdaságpolitika, ami például lényeges pontokban a Fidesz-rezsimet is jellemzi, a klasszikus liberalizmus modern kiadása. De a liberalizmusnak van egy másik arca is, ami abból indul ki, hogy a tőkés verseny – és kizsákmányolás – akkor a leghatékonyabb, ha elhitetik a kizsákmányolt osztállyal, hogy a rendszer minden tagját ugyanolyan jogok illetnek meg. A liberalizmus az emberi jogok kiterjesztésének és védelmének a híve. Sőt, a liberalizmus baloldali áramlata támogatja az esélyek egyenlőségére való törekvést, a nyomor enyhítését, a legalul lévők segítését. Ez jellemezte például a magyarországi liberális pártot, az SZDSZ-t is. Egyrészt kíméletlen munkás-ellenesség, másrészt valamiféle szolidaritás képviselete. Kétségtelenül ellentmondásos dolog, de nemcsak a liberalizmus, hanem maga a kapitalizmus is ilyen kétarcú. Egyik oldalon a stockholmi vagy zürichi kertváros, másik oldalon a riói favella vagy a lagosi (Nigéria) bádogváros. E kettő egymástól elválaszthatatlan, egymást feltételező dolog. Egyik sem létezhet a másik nélkül.

Ami a liberálisokat illeti, a helyzet látszólag egyértelmű. A „jó” liberálisok olyanok mint a szakszervezet: megpróbálják megédesíteni a keserű pirulát. Növelni akarják az esélyegyenlőséget – de tudjuk hogy az osztálytársadalmat nem lehet így felszámolni. Minél gazdagabb egy társadalom, annál kisebbek a vagyoni különbségek és könnyebb feljebb kerülni a társadalmi ranglétrán – de a burzsuj gyerekéből akkor is burzsuj lesz, a proliéból pedig szinte mindig proli. A középosztály – a kizsákmányolt osztály jobban fizetett rétege, aki el is hiszi magáról, hogy többet érdemel - gyermeke szintén a szülői pályát fogja folytatni. Az elsőgenerációs értelmiségi, ami néhány évtizedig tömeges jelenség volt, egyre kevésbé jellemző. A mai gyerekek diplomához jutása már egyébként sem jelent valódi felemelkedést.

A liberális civilek (NGO) gyakran fellépnek a korrupció ellen. Szó se róla, ami az Orbán-rezsim alatt folyik, azaz hogy a kormány vezetőinek családi klánjai elképzelhetetlenül hatalmas vagyonokat halmoznak fel, világszinten is jelentős teljesítmény. Nagyon helyes ennek megállítására törekedni, de a kapitalizmus szerves része a hatalom és a vagyon átválthatósága. Ez sohasem szüntethető meg.

Dicséretes az állami rasszizmus enyhítése, de a rasszizmust a kapitalizmus termelte ki, és soha nem fogja megszüntetni.

Helyes dolog a börtönviszonyokon javítani, de a probléma az, hogy egyáltalán vannak börtönök. Ha külön kezeljük a politikai foglyokat, akkor elfogadjuk a politika logikáját, pedig a bebörtönzöttek mind a kapitalizmus miatt vannak börtönben, vagyis mindenki politikai fogoly.  

Számtalan liberális civil szervezet van, melyek hatékonyan javítanak egyes emberek, vagy akár egész társadalmi csoportok helyzetén. Valószínűleg azt gondolják, hogy meg lehet szelídíteni a tőkét. A liberalizmus önmagát az emberarcú kapitalizmus képviselőjének gondolja. De ez csak álarc, és az álarc mögött mindig ugyanaz a vérengző fenevad rejtőzik. A 21. században a liberalizmus a bolygó nagy részén visszaszorulóban van. A tőke a durvuló versenyben nem kívánja, és talán nem is tudja a humánus – liberális vagy szociáldemokrata – álarcát felölteni. Nem kell tartanunk tőle, hogy a kapitalizmus liberális vagy szocdem ideológiával kívánja magát megerősíteni, és az új bolsevikok (a legradikálisabb szocdemek) sem látszanak feltűnni a horizonton.

Ami viszont valóság: a félperiférián egyre autoriterebb rendszerek, és mindenhol erősödő fasiszta tendenciák. A tőke napjainkban álarc nélkül, valódi vicsorgó ábrázatával fordul felénk. De legalább nincsenek illúzióink.

Ha mindenki hazudik, akkor a hazugság válik igazsággá.

A politikusok nem tisztességtelenek – ebben a rendszerben, a kapitalizmusban a politika működése számít tisztességesnek. A politika hatalmi játszmák összessége, és a játszmának egyszerű a tétje: a pénz. A sok pénz bármikor hatalomra váltható, és a hatalom birtokában bárki sok pénzt tud szerezni. Természetesen vannak fokozatok. A régióban az Orbán-klán vagy nagyobb pályán Putyin hihetetlen gazdagodása, vagy az ellenkező irányú folyamatban a milliárdos Trump hatalomra kerülése egyfajta szélsőségnek tekinthető. Nem minden miniszterelnök annyira gazdag mint Orbán, és még a félperiférián is kirívónak számít az állam olyan szintű kirablása, mint amit a Fidesz-vezérkar művel. De ha nem is személyesen az állam vezetői teszik zsebre a milliárdokat, akkor az árnyékukban megbújó tőkés csoportok. Ez így megy a legkevésbé korrupt országokban is. A politikai játszma elsősorban erről szól, ki hogyan férhet hozzá az állami pénzcsapokhoz. (A résztvevőknek sokszor fogalmuk sincs milyen történelmi folyamatok alkotói, általában sokkal szűklátókörűbbek annál. Tényleg csak a pénzt látják, azt a szerepet amit a kapitalizmus oszt ki rájuk csak eljátsszák.) Ez a játszma folyhat nagyban, a washingtoni vagy moszkvai – vagy sokkal rejtettebben a pekingi – színfalak mögött, vagy kicsiben, egy kerületi vagy városi önkormányzatban. Ez utóbbiaknál kisebb a tét, de azért egy állami beruházás megszerzése, egy önkormányzati cég vezetése, egy ügyes ingatlanbérlés vagy egy szerencsés telekvásárlás súlyos tíz és százmilliókhoz juttatja a sikeres politikust vagy a politikus sikeres barátját, vagy a párt jó emberét.

Hogy ki kerül döntési pozícióba ez csak részben a választásokon dől el – világszerte a demokrácia kiüresedése zajlik, nem mintha bármikor is lett volna valódi súlya egy választásnak. Az igaz játszmáról csak sejtéseink vannak, hiszen sokszor nem csak azt nem tudjuk, hogy ki kapta a milliókat, de arról sem tudunk, hogy éppen pénzt osztogatnak maguknak. Pedig mindig osztogatnak, ez a rendszer része. A burzsoázia attól és azért burzsoázia, mert folyamatosan hatalmas pénzekhez jut. A termelési eszközök, az üzemek, a termőföldek, az árucikkek, a szállítóeszközök és az állami hatalom birtokában.

Az állam egy kifinomult gépezet. A politikusok az arcukat adják a rendszer működéséhez, a sajtó és a tudomány pedig az ideológiát. Van persze rendszerellenes sajtó és van rendszerkritikus tudomány is, de ez meglehetősen kis szelete az egésznek.

Politikusként is lehet valaki hagyományos értelemben tisztességes vagy jó fej. Csak akkor kicsi az esélye annak, hogy sikeres lesz, annak meg pláne, hogy ki tud maradni a politikai játszmákból.  

Fidesz-Jobbik koalíciós cívódás

Címkék: Jobbik

2017.10.13. 07:25

A 2010-ben indult rendszerváltozás – liberális demokrácia helyett autoriter politikai felépítmény – egyik mellékszereplője a kétezres évek elején alakult párt, a Jobbik. A párt a hagyományos fasiszta taktikával – harsány rasszista, soviniszta propaganda, egyenruhás menetelgetés – szerzett ismertséget és parlamenti helyeket. Szalonellenzékiként évekig a Fidesz-kormány szövetségese volt, ami érthető, hiszen a kormány a legtöbb területen pontosan azt csinálta, amit a Jobbik is szeretett volna csinálni. Kiépítették a tekintélyuralmi rendszer alapjait, radikálisan szűkítették a munkásjogokat, lebutították és szoros ellenőrzés alá vonták az oktatást, minimálisra csökkentették a szegények támogatását, és növelték a felsőbb rétegeknek jutó kedvezményeket. A program a szociális állam lebontása és diktatúra építése. A Jobbik a Fidesz ökleként is szívesen szerepelt, az utcai megmozdulásaik gyakori célja a demokratikus ellenzék megfélemlítése volt.

A helyzet azonban fokozatosan megváltozott. Az Orbán-rezsim egyre jobban megrészegedik a saját hatalmától, és miközben a kormány vezetői egyre nagyobb vagyonokat halmoznak fel, az állami uszítópropaganda egyre szélsőségesebb. Míg pár éve az őszinte fideszesek jobbikosok voltak, most már fordítva, az őszinte jobbikos az ízlésének megfelelő fasisztoid politikát a Fideszben találja meg. A Jobbik igyekszik a saját tábora fasiszta szellemiségét leplezni, de az ideológia mögött a lényeg számukra is a hatalom birtokában szerezhető pénz. Szeretnének nagyobb szelethez jutni a tortából, de a Fidesz nem engedi őket a zsírosbödönhöz. Ez egy racionális magyarázat arra, miért hirdeti magát ellenzékiként a Jobbik, de nemcsak erről van szó. A Fidesz számára sem mindegy, kik ülnek az amúgy egyre jelentéktelenebb parlamentben. Nem biztos hogy tudatos stratégia a kormány részéről, de a 2017 őszén felerősödő Jobbik-ellenes propaganda azt érheti el, hogy sok szavazó elhiszi, a Jobbik hiteles és valódi ellenzéki párt. Ily módon a Fidesz már nem csak saját, fogyatkozó táborát szólítja meg, de megpróbálja a kormánnyal elégedetleneket is irányítani. Az eddig sem volt titok, hogy az ellenzéki pártokat beépített emberek bomlasztják, de ez egy új, Piszkos Fred-típusú taktika. Azt mondja a kormány hogy utálja a Jobbikot, és így aki nem szereti a kormányt az majd megkedveli a Jobbikot.

Minden előjel ellenére megtörténhet, hogy 2018-ban nem győz a Fidesz. Ez mindnyájunk számára kedvező fordulat lenne, mert bármennyire is szűk egy nemzeti kormány mozgástere, a Fidesz ebből a kevésből is a legrosszabbat hozza ki. Ami biztos: a Jobbik nem a diktatúra ellensége, és esetleges erősödése csak rontana a mai helyzeten. A látszat ellenére a Jobbik a Fidesz segédcsapata.