A háború sok szörnyűsége közül az egyik, hogy radikálisan lecsökkenti a választási lehetőségeinket. És minden döntésünk az életünkbe kerülhet.

Osztálytársadalomban élünk, osztályviszonyaink döntő mértékben meghatározzák életünket. Az osztályok közötti átjárhatóság a kapitalista centrumból távolodva egyre csökken – aki szegénynek, átlagos jövedelmű családba születik, az az esetek túlnyomó többségében sohasem fog az uralkodó osztályba kerülni. Ha olyan szerencsés, mint mi, hogy a centrum perifériáján élhet, akkor van némi lehetősége megválasztani lakhelyét, családi hátterétől függően választhat megélhetési típust, és megtagadhatja a legmegnyomorítóbb munkákat.

De a háborúban beszűkülnek a választási lehetőségek. Kijevben vagy Harkivban, főleg a katonaköteles korú férfiak, nem sok lehetőségből válogathatnak. De a nők, gyerekek, idősek kilátásai sem biztatóak. Elképzelhetetlen nyomor a bombák robbanása között, vagy menekülés az ismeretlenbe; földönfutóvá válni. Gyerekekkel, kutyával, idős hozzátartozóval.

2022. február. Elnyomóink és kizsákmányolóink újra háborút küldtek ránk. A mi szempontunkból teljesen közömbös, hogy melyik tőkés csoportnak mi az érdeke, hogy melyik imperialista hatalomnak milyen geopolitikai céljai vannak. Az ukrajnai háborúban az orosz tőke védi megmaradt területeit, de nekünk nincs se velük, se bármelyik másik tőkés birodalommal semmiféle közös érdekünk. Ez a háború is az uralkodó osztály háborúja ellenünk.

Minden eszközzel küzdenünk kell a háború ellen! Mit tehetünk?

Még nem hullanak ránk a bombák, még nem kényszerítenek minket hadba vonulásra, még viszonylag szabadon beszélhetünk. Minden lehetséges helyen tiltakozzunk a háború ellen! Plakátoknak, matricáknak, graffitiknek kell elborítani az utcákat, leleplezve a háborúzó hatalmak valódi szándékait, és a háborús uszítás hazugságait. A háború a kapitalizmus terméke: magát a rendszert kell a vádlottak padjára ültetni!

Nem kell a Nyugat és a Kelet közül választani: a kapitalista világrendszer terméke a nyugati centrum és a keleti periféria egyaránt. Ugyanakkor a tény tény marad: 2022 tavaszán az orosz hadsereg ontja az ukrajnai proletárok vérét. Ezért a tiltakozás is elsősorban az orosz birodalom ellen irányul – amennyiben van lehetőség árnyaltan fogalmazni, akkor természetesen minden birodalom, minden állam és minden hadsereg elítélendő.

A háborúellenes tiltakozásnak számtalan lehetősége van, az iskolai, munkahelyi, családi beszélgetéseken és a közösségi média platformjain át az utcai tüntetésekig.

A menekültek fizikai segítése – személyesen vagy anyagilag – mindnyájunk kötelessége: ez alapvető osztályszolidaritás, és a fasizálódó európai államok idegenellenes uszításának aktív tagadása.

De az Ukrajnában és Oroszországban élőknek egészen mások a lehetőségeik. Az egyre durvább putyini diktatúra nem tűri a tiltakozást. Ukrajnában még kevesebb választási lehetőség van: a puszta túlélésért is küzdeni kell – a romok eltakarításával, a sebesültek, ellátásra szorulók segítésével. Nagyon nehéz kimaradni a háborús őrületből, hiszen hogyan lehet elválasztani az ukrán állam védelmétől a puszta önvédelmet? Senkinek sem kívánjuk, hogy ilyen helyzetbe kerüljön: ezért is harcoljunk a háború ellen!

Az orosz csapatok által megszállt területen sok ezren mennek ki fegyvertelenül tüntetni a megszállók ellen: bátorságuk példamutató.

A háborúnak azonnal véget kell vetni! Szembe kell szállni minden háborús uszítással! Küzdeni kell a militarizmus és minden háborús ideológia ellen, legyen az nacionalista, vallási vagy rasszista propaganda. És legfőképpen: meg kell haladnunk a bolygót elpusztító, háborúkat kirobbantó kapitalista civilizációt.

A háború nem kapitalista találmány, de amíg fennmarad a bérmunkára épülő árutermelés, vagyis a kapitalizmus világrendszere, addig mindig lesz háború.

A háború egy iparág, a kapitalizmus legfontosabb iparága. A technikai fejlődés legfontosabb terepe a hadiipar, számtalan technológia hadi fejlesztés eredménye, az atomenergiától az internetig.

A hadsereg a gazdasági hatalom kifejeződése. Gazdasági érdekeket csak erős hadsereggel lehet érvényesíteni.

A háború óriási profitot jövedelmező üzlet. Minden egyes lőszer ára néhány euró, a tüzérségi lövedékek vagy rakéták ára csillagászati összeg. Az ukrajnai háborúban sok ezer lövedéket lőnek ki naponta, és a rakéták is számlálatlanul hozzák a halált. És valakinek ki kell ezt fizetnie: nekünk, munkásoknak, kizsákmányoltaknak. A fegyvergyártóknak pedig durva ütemben hízik a bankszámlájuk.

A háború gazdasági jelentősége összetett. Felpörgeti a termelést, tőkét pumpál a hadiiparba, és tömegesen és szisztematikusan pusztítja a fölösleges árut és munkaerőt. A kapitalista gazdasági válságok törvényszerűen vezetnek a tőke számára fölösleges vagy feláldozható emberek tömeges legyilkolásához. A kapitalizmus, a tőke uralma lényegéből fakadóan emberellenes.

A háború bevált eszköz az adott politikai hatalom számára uralma megszilárdításához. A háborúzó állam demonstrálhatja erejét, a különleges katonai műveletre hivatkozva fokozhatja a hátország elnyomását, a saját lakossága elleni állami terrort.

A háború fokozza a munkásosztály megosztottságát: elnyomóink és kizsákmányolóink parancsára gyilkoljuk a hozzánk hasonló prolikat.

A háborúban nincs semmi elismerésre méltó. A háborúban évtizedek óta katonák harcolnak civilek ellen: a háborús áldozatok körében a katonák-civilek aránya átlagosan egy a tízhez.

A háborút kirobbantó államok vezetői mindig aljas uszítók és tömeggyilkosok. A háborút igazoló érvek mindig hazug propagandaszólamok.

Le minden háborúval, le minden háború uszítóval! Le minden hadsereggel! Le a hadiiparral! Le a kapitalizmussal!

Az állam, a kormány mindig a kizsákmányoltak, a nép ellensége. A kapitalista világrendszerben a kelet-európai félperifériához hasonló helyeken egy kormánynak sincs sok mozgástere. Ezzel együtt amit az Orbán-rezsim véghez vitt, az kirívóan visszataszító. Ilyen aljas tolvaj banda nem sokszor volt még a hatalom közelében. Az is egyedülálló a magyar történelemben, hogy a miniszterelnök hivatali ideje alatt az ország leggazdagabb emberévé válik.

Melyek Orbán legnagyobb bűnei?

-alacsony fizetések. Orbán neoliberális politikája egy szűk rétegnek magas, a többség számára viszont alacsony jövedelmet eredményez.

-diktatúra-építés. Minden kisebb-nagyobb intézményt rezsimhű emberek vezetnek, az állami propaganda mindent túlharsog.

-a munkások jogfosztása. Új Munka-törvénykönyv, rabszolgatörvény, az alkalmazottak kiszolgáltatottsága. Orbán teljes mértékben a tőke embere.

-az oktatás bedarálása. Rosszul fizetett, kizsigerelt és minden autonómiától megfosztott tanárok és iskolák, a tananyag lebutítása, a felsőoktatás kiszervezése és visszafejlesztése.

-az egészségügy leépítése. Csökkenő szakszemélyzet, hónapokra nyúló várólisták, eközben terjeszkedő magánegészségügy azoknak, akik meg tudják fizetni.

-állami uszítás, gyűlöletpolitika az idegenek, a melegek, etnikai kisebbségek, kormánykritikusok, és számtalan más embercsoport ellen.

-a korrupció a kormánypolitika központi eleme. Ma már szinte minden állami kiadásból tíz- és százmilliárdokat hasítanak ki a kormány vezetőinek strómanjai. Az Orbán-família az ország leggazdagabb családjává vált.

-nemzetközi elszigetelődés. Az ellopható pénzforrások és a diktatúrákhoz való vonzódás miatt a kormány legnagyobb barátaivá autoriter rezsimek váltak.

És mit ért el ez a hazug, aljas tolvaj, és szolgalelkű bandája?

2022 tavaszára

-a választás előtt pénzosztogatás, amiből persze a gazdagabbaknak több jut, nem feledteti, hogy Európában itt az egyik legalacsonyabb a bérszínvonal. A szociális kiadások szintje is egyre csökken.

-az állami intézményrendszer egyre kevésbé működik, a vezetők lojálisak, és egyre inkább inkompetensek. A működésképtelenségre jó példa az "Operatív törzs" szerencsétlenkedése.

-egyre több helyen mernek sztrájkolni és tiltakozni a munkások.

-a pedagógustársadalom eljutott a nyílt lázadásig.

-a covid meggyilkolt több mint negyvenezer embert, százezrek nem jutnak megfelelő orvosi ellátáshoz.

-az idegenellenes uszítás ellenére az egész társadalom az ukrajnai háború elől menekülőket támogatja.

-a korrupció az égig ér. Tíz éve még milliókban, ma már milliárdokban mérhető egy-egy állami megrendelés, ami a kormánytagok szolgáinak jut. A névleg leggazdagabb emberek nagy része csupán vagyonkezelő.

-Putyin háborúja lenullázta az általa támogatott európai fasiszta mozgalmakat és csicskásait. Orbán soha többé nem tudja magáról lemosni, hogy nemzetközi szerepléseivel, Putyin alázatos kiszolgálásával előkészítette a dübörgő orosz tankok útját.

Orbán erkölcsileg, emberileg, és a történelem ítélőszéke előtt is megbukott. Itt az ideje, hogy eltűnjön a közéletből!

Oroszország háromszáz éven át, a 18. század kezdete óta a világpolitika meghatározó szereplője volt. Az orosz uralkodó osztály, az orosz elit gondolkodásában ez a történelmi szerep meghatározó jelentőségű. De a világ és a politikai és gazdasági szereplők helyzete változik.

A kapitalizmus a 20. század végére maga alá gyűrte az egész világot. Ma már a tőke törvényei diktálnak mindenhol. A kapitalista világrendszer pedig úgy van felépítve, hogy van centruma, és vannak perifériái. A kettő között pedig egy széles félperifériás zóna terül el. Ilyen félperiféria Kelet-Európa is, Csehországtól és Albániától egészen Oroszországig.

Oroszország a 20. században a modernizáló államkapitalizmus („államszocializmus”) idején évtizedekig az egyik legfontosabb ipari és katonai nagyhatalom volt, de ez nem változtatta meg a centrum szerepét. A világkapitalizmus hegemón szereplője továbbra is az USA maradt.

A kapitalista világrendszer centrumában mindig van egy hegemón szereplő. Ez a hegemón hatalom Hollandia, majd a Brit birodalom után a 20. század első felétől az USA. Az USA szerepét egy-két évtizedes távlatban senki sem fogja tudni megingatni – még Kína sem. A technikai és tudományos fejlesztés többsége ma is a centrumban születik, az USA költ legtöbbet hadseregre – a hegemón szerepet katonailag is igazolni kell -, az USA gazdasági vagy politikai folyamatai az egész világra hatással vannak.

A kapitalista periféria időnként kihívásokat intéz a centrumhoz, de ez a kihívás nagyon ritkán jelent antikapitalista, rendszerszintű alternatívát. A 21. századi Oroszország elégedetlen a félperifériás szereppel, ezért törekszik gazdasági, politikai és katonai jelentőségét növelni. A tőke világrendjének azonban megvannak a szigorú törvényei. Semelyik tőkés csoport, így az oroszországi tőke sem kaphat tényleges súlyánál nagyobb szerepet, ezt azonban az oroszországi elit nem képes belátni. Hiába tanítottak nekik „marxizmust”, nem fogadják el a kapitalista világrendszer törvényeit. Ezért most évtizedek óta nem látott nagyságú katonai műveletbe kezdtek: megtámadták Ukrajnát. Még ha katonailag győzhetnek is, a megszállt területet nem fogják tudni pacifikálni. Nem szövetséges, hanem egy ellenséges ország lesz a szomszédjuk a következő évtizedekben. A nemzetközi gazdasági bojkott miatt a technikai versenyben is le fognak maradni. A teljes gazdasági összeomlás sem elképzelhetetlen, és az is könnyen lehet, hogy a birodalmi, imperialista politikát újrateremtő Putyin elnök hatalma is véget ér belátható időn belül.

De ha úgy győznének is, hogy az ukrajnai lakosság felszabadítóként üdvözli őket, és sikerülne stabilizálni nagyhatalmi szerepüket, a kelet-európai kizsákmányolt osztály azzal sem nyerne semmit. Az amerikai hegemóniát megkérdőjelező másodosztályú nagyhatalmak semmiféle emberi, humanista alternatívát nem képviselnek.

Az oroszországi uralkodó osztály teljesen értelmetlenül ontja ki sok ezer proletár vérét. A hadi beszállítók ezen a háborún is mesés vagyonokat keresnek, de ennek mi, alul lévők, fizetésből élők fizetjük meg az árát. Nemcsak Ukrajnában és Oroszországban, hanem egész Európában.    

A politikai közbeszédben gyakran emlegetik az „identitáspolitikát” – nagyrészt teljesen hamis értelmezésben. Az „identitáspolitikát” nem lehet pontosan definiálni. Valami olyasmit jelent, hogy az adott személy vagy csoport politikai, társadalmi aktivitását az illető nemi, szexuális, bőrszín szerinti, vagy éppen nemzeti vagy vallási identitása, azonosságtudata határozza meg. Már ebből a leírásból is látjuk, menyire értelmetlen az „identitáspolitika” fogalmának használata, hiszen hogyan lehet egy platformon lévőnek tekinteni mondjuk egy antirasszista és egy nacionalista csoportot?

Az „identitáspolitika” eredetileg, néhány évtizeddel ezelőtt arra a jelenségre reagált, hogy a kizsákmányolt osztály tagjait különösen sújtja az elnyomás, ha nőneműek, vagy ha sötétebb a bőrszínük. Ez így van a világ minden országában, és mindig is így volt, hiszen a kapitalizmus létrejötte óta rasszista és patriarchális struktúra. Az „identitáspolitika” nem is talált fel semmi újat, egyszerűen csak kihangsúlyozott létező jelenségeket. Az antikapitalista mozgalomban, vagyis a munkásmozgalomban természetesen mindig volt törekvés a nemi és rasszista sajátos elnyomás elleni harcra is, ezt erősítették fel a 20. század második felének mozgalmai. Ugyanakkor az „identitáspolitika”, akárcsak a korábbi emancipációs mozgalmak, reformistává válhat. Antikapitalista alapok nélkül el lehet hinni, hogy a kapitalizmus lerombolása nélkül is javulhat a nők helyzete, vagy visszaszorulhat a rasszizmus. A kapitalista centrum országaiban valóban történt is javulás. A társadalmi progresszió elérhet eredményeket, ez vitathatatlan. Sajnos ezek az eredmények bármikor elveszhetnek, az utóbbi években például világszerte felerősödött a nők elleni erőszak, és a centrumtól távolodva növekszik a homofóbia. A 2020-as antirasszista lázadások megmutatták, hogy a rendszerszintű rasszizmus korántsincs leépülőben, minden látszat ellenére sem.

Az „identitáspolitikát” kritizálják baloldalról is, mondván hogy az emancipációs törekvések, melyek a polgári progresszió programját képviselik, kiszorították az osztálytartalmat a mozgalomból. De az antikapitalista mozgalomból nem lehet kiszorítani az osztálytartalmat. A rendszer elleni harc résztvevői a kizsákmányolt osztály tagjai. A világszerte folyó harcok, és az időnként a centrum nagyvárosait is elöntő lázadások vagy sztrájkhullámok pontosan mutatják, hogy az antikapitalista mozgalom él és virul. Ami visszaszorult az a legális, tehát reformista politika. Leépültek az úgynevezett „munkáspártok” – de hát ezek amúgyis a rendszeren belüli boldogulást szerették volna, egy kis béremelést meg némi szociálpolitikát. A tőke néhány évtizede tudatosan bontja le mindenhol a szociális államot, és mivel jelenleg a kapitalizmus offenzívában van, erősnek érzi magát az uralkodó osztály, nem érdekli, hogy van-e olyan „munkásszervezet”, aki megédesíti a nekünk osztogatott keserű pirulát.

Az antikapitalista mozgalom célja a teljes emberi emancipáció, az emberiség felszabadulása a tőke uralma alól. Ennek az emancipációnak része minden egyenjogúsító törekvés: a rasszizmus, a patriarchátus, a homofóbia, a nemzeti és vallási elnyomás felszámolása.

Az „identitáspolitikából” az uralkodó osztály csinál problémát. Az uralkodó jobboldali értelmezés szerint az „identitáspolitika” a jogkiterjesztő, emancipációs mozgalmak elnevezése. A (szélső)jobboldal lényegéből fakadóan rasszista és szexista, ezért számukra gyűlöletes és elpusztítandó a fehér felsőbbrendűségnek, vagy a férfiuralomnak a tagadása. A tőke uralmának az az egyik alapja, hogy a kizsákmányolt osztály, vagyis mi mindannyian, nem fog össze. Ezért, az összefogás megakadályozásáért  hozták létre a megosztó ideológiákat: a rasszizmust, szexizmust, nacionalizmust, vallási fundamentalizmust. A fasisztoid értelmezés számára ezért minden emancipációs törekvés, még a legszelídebb polgári progresszív irányzatok is, ellenséges, felforgató, kommunista mozgalmak. Ezért támadják veszett dühvel az összes polgárjogi, emancipációs áramlatot, ezért szidják habzó szájjal a politikai korrektség szolid elképzeléseit.

Lehet akármi az identitásunk, az egyetlen igazán emberi cél a szabadság kiharcolása.

Természetesen Orbán nem a vírust győzte le, csak a magyar társadalmat.

A covid-járvány 2020-as tavaszi megjelenése után egyre nagyobb mélységben tárta fel világszerte a kapitalista rendszer válságát: a rendszer működik, de működése számunkra egyre keservesebb. Az orbáni Magyarország magában egyesíti a kapitalista világrendszer összes nyavalyáját.

A kormány járványkezelése már a kezdetektől teljesen inkompetensen zajlott, és joggal lehetett arra számítani, hogy a vírus elleni védekezés csődje az Orbán-rezsim megroppanásához vezet. De nem így történt. Annak ellenére sem, hogy világossá vált, hogy a rendszer a döntéshozókat politikai hűség, és nem hozzáértés alapján nevezi ki. Az „operatív törzs” és a kormány intézkedéseit a teljes fejetlenség, kapkodás, szervezetlenség jellemzi. Nincsenek követhető, logikus intézkedések, nincs és nem is volt kontaktkutatás, nincs és nem is volt tömeges tesztelési kapacitás. Nincs és nem is volt oltási terv – amikor ez kiderült, akkor kiadták az oltás megszervezését az amúgy is leterhelt háziorvosoknak. Az állami egészségügyi ellátórendszereket világszerte évtizedek óta leépítik, ebben nem egyedülálló Magyarország. De európai szinten is kiugró, hogy a kórházba került, egyidőben tíz-tizenötezer covid-betegnek csak töredékét tudták szakszerűen ellátni – egyszerűen nem volt elegendő ápolói, orvosi szakszemélyzet. A covidtól leterhelt egészségügy a más betegségektől szenvedők százezreit nem tudta, nem tudja ellátni. Teljesen kizárt, hogy az állami egészségügy képes legyen valamikor a poszt-covidos tízezrek szakszerű ellátására.

Az egyik legmegdöbbentőbb aljasság Orbánék részéről a járványügyet kihasználva tíz- és tízmillárdok elsikkasztása. Tizenhatezer lélegeztetőgépet vettek háromszázmilliárdért, miközben szakszemélyzet még ezerhatszáz géphez sincs – a személyzet hiánya nagyban felelős azért, hogy a gépre helyezett betegek min. 80 %-a elhunyt. A lélegeztetőgépeket más országok tizedennyiért (!) vásárolták – ott nem voltak NER-emberek cégei közvetítőként beiktatva. 2021 tavaszán a fölösleges gépek tárolása százmilliós költségű – Orbán emberei még ezen is nyerészkednek.

A vakcinabeszerzést is hazugságok és sikkasztás kíséri. A külügyminisztert hatalmazták fel vakcina-engedélyezésre! Nincsenek pontos adatok, se a betegekről, se az oltások hatásáról. Csak aljas, hazug propaganda van.

Miket mondott az Orbán-rezsim propagandagépezete, amely az internetes független szigeteket leszámítva a sajtó legalább 90%-át uralja? „Nincs is járvány”, „mi megússzuk”, „van elég hely a kórházakban”, „mindenkit beoltunk napok alatt”, „alig vannak halottak”, „a nyugati vakcina nem megbízható”. Aljas, sunyi hazugságok, rágalmak, uszítás. Ez a magyar állam sajtója.

Milyen tényleges intézkedéseik voltak a járványt kísérő válság elhárítására? Százmilliárdokat osztogattak a saját NER-cégeiknek. Eközben alig van munkanélküli segély, és azt sem lehet tudni, hányan vannak munka nélkül, hiszen három hónap után az is kieseik az ellátórendszerből, aki nem talál munkát.

A járványra hivatkozva rendkívüli jogköröket szavaztak meg maguknak, amit arra használnak, hogy minél több állami intézményt szervezzenek ki a saját embereik által irányított „közalapítványokba”. Az a céljuk, hogy a kormány bukása esetén is ők tudják zsebretenni az állami pénzeket. Soha meg nem valósuló beruházásokra – pl. Paks 2, amiről mindenki tudhatja, hogy soha nem fog áramot termelni, mert az atomenergia már elavult technológia – vesznek fel ezermilliárdokat olyan orosz vagy kínai forrásból, ahonnan van lehetőségük a pénz egy részét ellopni.

Nem az a diktatúra lényege, hogy mindenkit börtönbe zárnak, hanem az, hogy a hatalom azt csinál, amit akar.

A járvány idején egyedül a pedagógustársadalom, a szülőkkel megtámogatva tudta akaratát rákényszeríteni a kormányra. Először 2020 márciusában az iskolabezárásokra, majd 2021 áprilisban a teljes iskolanyitás elhalasztására. Más látványosabb ellenállás nem volt. A vírustagadók hőzöngése csak terelés, hiszen nem a lezárás a probléma, hanem az állami ellátórendszerek összeomlása.

Orbán Viktornak, ennek a sunyi, aljas uszító tolvajnak úgy tűnik szerencséje van. Az oltás lassan megfékezi a járványt, a kormány harsogó sikerpropagandája pedig nemcsak az Orbán-hívő, nagyjából milliós tábor, hanem a szélesebb közvélemény agyát is átmossa. Miközben hetek óta kétszáz körüli a bevallott covid-áldozatok napi száma, 2021 április végén megnyíltak a vendéglátó-teraszok. Ennek, a sok esetben amúgyis értelmetlen korlátozások lazításának persze sokan örülnek, és a tavaszi lelkesedés feledteti a többtízezer halottat, a hónapok óta brutális kórházi körülményeket, a milliókat érintő szegényedést, a diktatúra erősödését, a kormány arrogáns impotenciáját. Orbán legyőzte a vírust.

B. Traven rendkívül népszerű, és legalább annyira titokzatos 20. századi író volt. Valószínűleg német származású, és élete nagy részében Mexikóban élt. Műveit több tízmillió példányban, két tucatnyi nyelven adták ki. Nagy valószínűséggel azonos azzal a Ret Marut nevű anarchista forradalmárral, akit 1919-ben a Bajor Tanácsköztársaság leverése után halálra ítéltek, de sikerült megszöknie. Az biztos, hogy a könyvei szabályos anarchista manifesztumok. Izzó dühvel, mégis fölényes hidegvérrel leplezi le a kapitalizmus embertelen világát, a kizsákmányolást, az állam és az uralkodó osztály kegyetlenségét. Helyenként szabályos forradalmi útmutató nyújt, és arra biztat minket, hogy sose törődjünk bele a rendszer által nyújtott szűk keretekbe és embertelen körülményekbe, mindig van értelme lázadni, és harcolni egy szabad világért.

(Rövid részletek Halálhajó című regényéből, ami először 1926-ban jelent meg.)

„Ha huszonöt esztendeig nem költenék egyetlen centet sem, a havibéremet gondosan félreraknám, soha munka nélkül nem volnék az egész idő alatt, akkor a huszonöt esztendős szakadatlan munka és takarékoskodás után, ha nem is vonulhatnék még nyugalomba, de megvolna az a megnyugvásom, hogy még további huszonöt esztendő múlva büszkén számíthatnám magamat a középosztály legalsó fokához tartozónak. Ahhoz az osztályhoz, amelyik elmondhatja: „Istennek hála, félretettem néhány garast a rossz napokra.” És mivel ez az osztály az a bizonyos, amelyik az állam támasza és talpköve, így tehát én is a társadalom érdemes tagjává válhatnék. Márpedig ez megér ötvenesztendei munkát és zsugorgatást, ugye? Az ember biztosította magának a túlvilágot, másoknak pedig az ittenit.”

„A törvény mindig elgyengíti az embert… a vérünkben van, hogy áthágjuk a törvényt, mert mások csinálták.”

„Vajon ki ellen irányulnak az útlevelek meg a beutazási engedélyek? A munkás ellen. Ki ellen irányul a bevándorlási korlátozás Amerikában meg más országokban? Az is a munkások ellen. És kinek a kívánságára, kinek a hathatós támogatásával születtek ezek a törvények, melyek lábbal tiporják az ember szabadságát, és arra kényszerítik, hogy ott éljen, ahol nem akar élni, s megakadályozzák, hogy oda menjen, ahol élni szeretne? A munkásszervezetek kívánságára és támogatásával. Külön komisz állam a komisz államban. Védem a magamét, aki nem tartozik a pereputtyomhoz, pusztuljon, annál jobb, ha elpusztult, egy konkurenssel kevesebb.”

„Csak az ismeri a pénz igazi értékét, akinek sok van, mert ráér, hogy megbecsülje. De hogyan is ismerhetné meg az ember valaminek az értékét, amit mindjárt tovább kell adnia. És mégis mindenki azt prédikálja, hogy csak a szegény ember becsüli meg a garast. Innen származnak azután az osztályellentétek.”

„-Nyissa ki! Rendőrség! Beszélni akarunk magával!

Kezdek kételkedni abban, van-e egyáltalán más ember a világon, mint rendőr. A rendőrség azért van, hogy gondoskodjék a rendről és nyugalomról, és senki se zavarja annyit felebarátait, senki sem kerget annyi embert az őrületbe, mint a rendőrök. Egészen biztos, hogy semmi sem okozott több bajt a világon, mint a rendőrség, hiszen tulajdonképpen a katona is rendőr.

-Nyissa ki az ajtót, vagy betörjük.

Betörik az ajtót! És ezek védenek bennünket a betörőktől…”

„Abban a pillanatban, mihelyt valaki nem tartozik a rendőrséghez, és nem is akarja, hogy oda számítsák, egyszerre fölöttébb értelmes lényé válik, és normálisan gondolkodik.”

„Aki munkát adhatna, úgy méri végig az embert, mint valami tolakodó koldust. – Nincs időm, jöjjön vissza később! – De ha a munkás mondaná: - Nincs időm, vagy nincs kedvem, hogy a maga számára dolgozzak! – akkor az forradalom, sztrájk, a fennálló világrend megtámadása, akkor tüstént jön a rendőrség, egész ezred katonaság vonul ki, és felállítják a gépfegyvereket.”

„A kapitány, a parancsnok, a főnök, aki mindig mást akar, mint a hajó. A hajó gyűlöli a főnökét, mint ahogy rendszerint minden főnököt gyűlölnek. Ha elvétve netán mégis akad főnök, akit alárendeltjei szeretnek, vagy legalábbis úgy tesznek, mintha szeretnék, ez csak azért történik, mert ilyen módon lehet legkönnyebben elviselni a bogarait.”

A vírus megmutatta a kapitalizmus teljes csődjét.

A katasztrófák az életünk részei – de a legnagyobb katasztrófa maga a kapitalizmus.

A kapitalista világrendszer az évszázadok során létrejött, leuralta a bolygót, és elérkezett saját történelmi korlátaihoz. Nincs több megújulás, nincs több nagyszabású bővülés, nincs több innováció: a rendszer már csak pusztulást és szenvedést tud nekünk nyújtani.

A koronavírus-járvány látványosan mutatja a teljes csődöt. Korábban sosem látott világméretű korlátozások, lezárások, kijárási és utazási tilalmak követik egymást, de ezek is csak annyira voltak képesek, hogy az egészségügy teljes összeomlását elkerüljék. A szegényebb országokban, vagyis a bolygó nagy részén még arra sem. 2020 utolsó heteiben a tömeges új megbetegedések ellenére 8-10000 körül volt a magyarországi, kórházban fekvő covid-betegek száma. Ennyit bírt el a rendszer, ennél többet nem tud felvenni és ellátni.  

Az eddig elképzelhetetlen szintű általános védekezés ellenére még a leggazdagabb régiókban, Európában, Észak-Amerikában sem tudták fenntartani a korábbi, viszonylag széleskörű orvosi ellátást. De az egészségügy a járvány előtt is rosszul működött mindenhol. Az átlag beteg, vagyis mi mindnyájan, aki nem tudja megfizetni a magánellátást, hosszú várólisták után, kórházi fertőzés veszélyének kitéve jutott hozzá rosszul fizetett egészségügyi dolgozók által működtetett, futószalagon folyó ellátáshoz.

Az egészségügy nem az egészségről szól, hanem a betegségről: gyorsan megjavítjuk az éppen elromlott alkatrészt, hogy az ember-gép mehessen vissza dolgozni. Ha már nem tud dolgozni, akkor meg ráér a rendelőben ücsörögni, és az is jó üzlet, hogy gyógyszerre költi azt a kevés kis pénzét.

Betegségeink túlnyomó része a rendszer terméke: minden munka tönkreteszi a szervezetünket, minden táplálék tele van mérgező anyagokkal, szinte minden lakókörnyezetben szennyezett a levegő, a talaj, a víz. De mindezt tudomásul vesszük, mivel ebben a rendszerben ez a természetes.

A vírus rádöbbenthetett mindenkit, hogy a kapitalizmus sehol, semelyik országban sem képes minket megvédeni. A kapitalizmus csődbe ment.

Furcsa, szokatlan, rossz év volt 2020. Ízelítőt kaptunk abból, hogy bármennyire rossz a helyzetünk, mindig lehet annál is rosszabb.

Az évet a covid-vírus uralta. A természeti környezet pusztításának egyik következménye az új vírusok és járványok terjedése. Az ember megsemmisíti a természetes élőhelyeket, így elkerülhetetlen, hogy az eddig minket elkerülő organizmusok, vírusok, baktériumok bekerüljenek az emberi szervezetbe, és pusztító járványokat okozzanak. A koronavírus nem előzmények nélküli, és abban is biztosak lehetünk, hogy lesz még hasonló, sőt rosszabb is.

A koronavírus könnyen terjed, viszonylag nagy arányban okoz súlyos, sok esetben maradandó károsodást. A halálozási ráta sem alacsony, de az az egészben a legrémisztőbb, hogy ez a vírus talán az első, ami ilyen gyorsan, ilyen sok embert képes volt megfertőzni. Hetek alatt eljutott a bolygó minden országába.

A járvány társadalmi hatásai még ennél is súlyosabbak, bár arról már nem közvetlenül a vírus tehet, hanem a kapitalista világrendszer. A rendszer úgy működik, hogy folyamatosan válságokat termel. Csökken a profitráta, emiatt egyes ágazatok eltűnnek, és az ágazatban dolgozó milliókat rántanak magukkal a pusztulásba. Átrendeződik a világgazdaság, emiatt egész régiók, és az ott élő tízmilliók süllyednek nyomorba. A rendszeres túltermelés miatt folyamatosan vannak iparágak, melyek megszorításokra kényszerülnek, elbocsátásokra, bércsökkentésre. Ez a normális üzletmenet. Ezzel szemben például a háború minden időben nagy hasznot hajtó tevékenység, a hadiipar a kapitalizmus húzóágazata.

A gazdasági válságokkal összefüggésben folyamatosak a társadalmi problémák is. A centrum-országokat leszámítva a világ nagy részén autoriter, diktatórikus a politikai rendszer, elnyomással, tömeges bebörtönzésekkel, kínzásokkal, tömeggyilkosságokkal – de ezek a jelenségek a legdemokratikusabb országokban sem ritkák.

A covid-elleni védekezés mindenfajta kapitalista válságot előhozott, sőt, újakat is kreált. Tömegek megélhetése került veszélybe, de a megmaradó állásoknál is romlottak a körülmények, ráadásul ilyen gazdasági környezetben hosszú időre elfelejthetjük a béremelést. Az árak viszont szépen mennek felfelé. Mindezért pedig látszólag nem okolhatjuk a rendszert, hiszen nyilvánvaló, hogy ha nem védekeznénk a vírus ellen, akkor teljesen összeomlana az egészségügyi ellátórendszer, és nem tízezren, hanem sokszor ennyien halnának meg vagy a vírus miatt, vagy mert a covidos betegek miatt nem jutnának ellátáshoz.

A vírus bizonyította, hogy hirtelen, tömeges megbetegedés esetén sehol sem tudják a teljeskörű ellátást biztosítani. Magyarországon 2020 végén hetekig 8-10000 covidos beteg volt kórházban. Hivatalosan nem ment 8000 fölé ez a szám, de tudjuk, hogy mindig volt 1500-2000 besorolás nélküli ápolt. Azért nem volt több, mert a rendszer ennyit volt képes felvenni. Ki tudja, még hányan jutottak volna covid miatt kórházba, ha a kórházak bírták volna. Az biztos, hogy ha nincs széleskörű megelőző védekezés, akkor ezrével, tízezrével nem jutottak volna ellátáshoz a rászorulók. Az egészségügyi rendszer gyengesége így is nyilvánvalóvá vált. Lehetetlen kiszámolni, hány ember halálát, betegségének súlyosbodását eredményezte, hogy a covidos leterheltség miatt nem jutott a szükséges orvosi ellátáshoz.

Az is világossá vált, hogy a magyar kormánynak esze ágában sincs a rászoruló százezreken segíteni. Munkanélküli segély gyakorlatilag nincs – a három hónapos könyöradomány nem fér bele ebben a kategóriába. A munkahelyvédelem leginkább a nemzeti oligarchák cégeinek jutott. A kijárási tilalom, a rendkívüli jogkör fenyegetése pedig gondoskodik róla, hogy ne is gondoljon senki komolyabb tiltakozásra. A vírus még az elfoglalt színiegyetemet is megtisztította a kormány számára.

Vírussal vagy anélkül, a velünk megfizettetett válság az egyetlen fix pont a kapitalizmus történetében.

A kapitalizmus – az a gazdasági-társadalmi rendszer, amelynek törvényei az egész világot uralják – kétarcú jelenség. Van egy jó, és van egy rossz arca – de a rendszerhez mindkettő hozzátartozik.

A jó arca mutatja az egyéni szabadság kibontakozását, a szellemi sötétségtől való megszabadulást, a születési előjogok eltörlését, a demokráciát, az emberi jogokat, a gazdagodás, vagy legalább a jó, nélkülözésmentes élet lehetőségét.

A kapitalizmus másik arca, a valódi arca ott van a jó arc mögött. Ez az arc nem olyan szép. Halálig tartó robotolás és állandó nélkülözés, gyarmatosítás és rendszerszintű rasszizmus, környezetpusztítás és klímakatasztrófa, járványok és éhhalál, diktatúra és népirtás, gazdasági csőd és háború, börtönök és kitelepítések, patriarchátus és vallási fanatizmus. A rossz arca nélkül nem létezhetne a jó arca sem. A rendszer nem kétlényegű: a rossz arca a lényege, a jó arca csak a soha-el-nem-érhető vágykép, a be-nem-teljesülő ígéret, a hazug propaganda.

A hivatalos, legális politikai erők a két arc valamelyikét jelenítik meg. Van egy fogyatkozó csoport, amelyik az emberarcú kapitalizmust hirdeti, azt az illúziót táplálva, hogy a kapitalizmus létezhet a rossz arca nélkül is. Való igaz, van egy rétege a társadalomnak, amely többnyire csak a jó arcot látja. A rendszer az ő hangjukat erősíti fel, az oktatás, a tudomány, a sajtó, a művészet főleg a jó arcot jeleníti meg.

De van egy másik politikai csoport is. Ez a csoport nyíltan és durván képviseli a nyers tőkeérdekeket. A fasiszták – és illiberálisok, populisták, neokonzervatívok, és hasonlók – nem bajlódnak a jó arc felmutatásával. Propagandával, az állam minden erejével, féllegális erőszakszervezetekkel, egyházi támogatással ránk kényszerítik a kapitalizmust, a tőke halálunkig való szolgálását. Ígéretük mindössze annyi, hogy a saját táboruk jólétét biztosítják  – természetesen ez is átverés.

Bármelyik arcával fordul is felénk, ez a rendszer semmi jót nem tartogat számunkra.