A leírt szó súlya

Címkék: kapitalizmus

2015.07.24. 12:30

A leírt, a kimondott szó gyilkosság előidézője is lehet.

A 19. század utolsó éveiben az Ohrana – a cári orosz titkosrendőrség – Párizsban egy jelentéktelen irodalmárnak megbízást adott egy zsidó-ellenes kötet megírására. Korábbi antiszemita és eredetileg egészen más tartalmú politikai pamfletek összeollózásából megszületett a „Cion bölcseinek jegyzőkönyvei”. A kötet Oroszországban 1903-tól több ízben, sok kiadásban jelent meg, és szellemi előkészítője volt a későbbi pogromhullámok során sok ezer, sok tízezer ártatlan ember lemészárlásának. Hitlernek már kezdő náci korától kezdve egyik kedvenc olvasmánya volt, így joggal állíthatjuk, hogy ennek a könyvnek komoly szerepe volt milliók elgázosításában, a holokausztban. Egy könyvnek, amit egy jelentéktelen író írt, megbízásból, nem túl sok pénzért. Mondhatjuk, hogy a fércmű írója, majd sok-sok kiadója felelős milliók lemészárlásáért? Igen.

A leírt, kimondott szónak súlya van. Mondhatjuk, hogy a ruandai rádió szerkesztői, akik 1994-ben a tuszik ellen uszítottak, felelősek a mészárlásért? Igen.

Akik ma a menekültek elleni hisztéria kórusába beállnak, azok jövőbeli tömeggyilkosságok előkészítői.

Sok ezer ember megfeszített erővel dolgozik azon, hogy a rasszista kormány által felszított xenofób, idegen-ellenes hangulat ellenére kicsit könnyítsen a menekültek életén. Mi, minden látszat ellenére többen vagyunk, mint az elesettek eltaposását kívánó nyomorult csürhe, az idegenek ellen uszító önkéntes és fizetett fasiszta propagandisták. Azon dolgozunk, hogy megállítsuk a téboly elszabadulását. De ha mégsem sikerül megakadályozni az állami, vagy önkéntes náci csoportok terrorjának kibontakozását, akkor mindenkinek tudnia kell: aki ma a menekültek ellen szót emel, az bűnrészes. Bűnös gyilkosságra való felbujtásban, tömeggyilkosság előkészítésében.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyretobbenegyrejobban.blog.hu/api/trackback/id/tr377651826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása