Az „identitás-politika” egy üres fogalom, használata értelmetlen.

Az embernek vannak különböző identitásai, általában több is, vagyis valaminek érzi magát. Az identitást sokszor kívülről kényszerítik ránk – ez a kényszer a fennálló, elnyomó és kizsákmányoló társadalmi rendszerből fakad. Mi ez a rendszer? A kapitalizmus, ami a bérmunkára épül, vagyis arra, hogy a termelőeszközök használata és az azokkal való rendelkezés elválik egymástól. Mi, az emberiség 99%-a pusztán munkaerőnket tudjuk áruba bocsátani a megélhetésért, márpedig minden a cserére épül, semmi sincs ingyen, mindenért kell valamit cserébe adni. Ezt a brutálisan egyszerű rendszert számtalan ideológiai és egyéb identitásképző elem teszi fenntarthatóvá. Minket, a kizsákmányolt osztály tagjait megosztanak bőrszín, nem, anyanyelv, szexualitás, életkor, és számtalan egyéb szempont alapján. A kapitalizmus hierarchiákra épül, és ezek a hierarchiák nem csak a világrendszerben – centrum-periféria -, hanem a társadalom minden szegletében érvényesülnek. Itt jönnek elő a ránk kényszerített identitások.

Ha megpróbálsz a kényszer-identitások csapdájából kikerülni, akkor csak a problémát próbálod negligálni. A rendszer patriarchális, a szexizmus az egyik alapideológia. Ha a patriarchális hierarchiában alárendelt szerepet töltesz be mert nő vagy, akkor megpróbálhatod ezt az identitást nem felvállalni, de a rendszer úgyis nőként fog veled bánni. Ha a bőröd sötétebb árnyalatú, akkor te hiába próbálsz ezzel nem foglalkozni, úgyis számtalan nehézséged lesz emiatt.

Természetesen a struktúra elnyomó identitásaival való azonosulás – rasszizmus, szexizmus, homofóbia, nacionalizmus, ageizmus, stb. – más logikával működik, ott egyszerűen csak a konformista nyárspolgárnak a hierarchia magasabb polcán való helyfoglalási törekvéséről van szó.

A kapitalizmus lényegéből fakadóan szexista és rasszista – a patriarchátust megörökölte a korábbi kizsákmányoló rendszerektől, a rasszizmus viszont már kapitalista találmány, a gyarmatosítás és a világrendszerben meglévő hierarchia ideológiai alátámasztása. Ahhoz, hogy ezeket a struktúrákat a kapitalista gazdasági alapokkal együtt meg tudjuk haladni, muszáj ezzel szembenézni, és aki rá van kényszerítve, annak muszáj ezt az alárendelt szerepet képviselő identitást felvállalni. És mi van azzal, akinek nem muszáj? Aki ezekben a hierarchiákban felül van – férfi, fehér bőrű, nem meleg, stb. – az könnyedén eltekinthet ettől a problémától – legfeljebb soha nem fogja megérteni teljes mélységében a kapitalizmus elnyomó és kizsákmányoló karakterét.

De hogy jön ide az osztályharc? Az „identitás-politika” ellen hadakozók szerint csak egy identitás valóságos. ez pedig a kizsákmányolt osztályhoz való tartozás. Csakhogy ez pont ugyanúgy működik, mint a többi kényszeridentitásnál. Kizsákmányolt munkásból akkor válsz osztálytudatos és cselekvő proletárrá, ha felismered osztályhelyzetedet, és felvállalod a proletár-identitást. Persze ez sem kötelező. Nem minden nő feminista, és bizony a bérmunkások többsége is tagadja az osztály-hovatartozását. Mindenki áltathatja magát, hogy vannak nála jobban kizsákmányoltak is, és kevesen vannak vele tisztában, hogy a mindenét elvesztő, kiszolgáltatott menekült, vagy a hajléktalan ugyanannak a globális osztálynak a tagja, mint a havi félmilliót kereső irodista.

Nem az a kérdés, hogy milyen identitás mentén kerülsz szembe a rendszer által generált problémákkal, hanem az, hogy merre keresed a kiutat. Bízhatsz benne, hogy az üvegplafon áttörhető, a széleskörű oktatás és felvilágosítás megszünteti a faji előítéleteket, vagy ha beindul a gazdaság, akkor nőni fog a fizetésed. És akkor abba az irányba, a rendszer megreformálásával próbálkozol.

De ha látod, hogy a bérmunka rendszere mindig újratermeli a nyomort, a profithajsza pedig elkerülhetetlenül háborúba és a klímakatasztrófába torkollik, és ugyanakkor azt is látod, hogy a kapitalizmus mindig hierarchiába fogja rendezni a nemeket, a bőrszíneket, akkor rájössz, hogy a rendszer alapjait kell lebontani. És nem elég a termelőeszközöket kisajátítani, a rendszert támogató ideológiákat is meg kell haladni, és ehhez szükség van az „identitás-politikára” is.

Nem a kiindulás a lényeg, nem a tettekre sarkalló identitás, hanem az irányultság, a harc perspektívája.

„Régen minden jobb volt” – hallani gyakran, bármiről is legyen szó. Ez a vélekedés néha akkor is előkerül, ha az anarchista, vagy tágabb értelemben a baloldali mozgalmakról van szó. Ezt bővebben kifejtve általában az a nézet jelenik meg, hogy az „identitáspolitika”, vagy az „interszekcionalitás” (metszetszemlélet) tönkretette, befogta, eltérítette az eredeti anarchista vagy baloldali mozgalmat.

Válasszuk ketté a dolgot. A „baloldal” hagyományosan a munkásmozgalom elnevezése. A munkásosztály létrejöttétől kezdődően kívül állt a hivatalos politikai osztályokon, és alapvető érdeke, vagyis a kizsákmányoló bérmunka megszüntetése, a kapitalizmus ellenségévé tette. Programja tehát nem is lehetett más, mint a termelőeszközök (magán)tulajdonának megszüntetése. A mozgalmon belül azonban szakadás kezdődött mintegy 150 évvel ezelőtt, és ez a szakadás folyamatosan újratermelődik. Vannak ugyanis olyan munkásmozgalmi irányzatok, melyek számára a munkásosztály felszabadulása, az osztálytársadalom megszüntetése nem jelent többet a magasabb fizetéseknél.

Ez a reformista, szociáldemokrata munkásmozgalom, ennek leágazása a hagyományos szociáldemokrácián kívül minden államszocialista irányzat, a leninizmustól indulva a trockizmuson át a maoizmusig, guevaraizmusig, és így tovább. Ez az irányzat a nagyipari munkásság bázisán működött. (Kitérő: ebből fakadóan például nem tudott igazi programot adni a parasztság felszabadulását illetően. A megvalósult szocdem kormányzatok leginkább valamiféle földművelő nagyüzemeket tudtak létrehozni, az autonóm parasztmozgalmakat, az önkéntes szövetkezeti társulásokat felszámolták nyugaton és keleten egyaránt. A probléma azóta megoldódott, mert a technikai fejlődés a kapitalista centrumban és a félperifériák túlnyomó részén felszámolta a paraszti osztályt.) A 20. század közepén indult gazdasági fellendülés azonban a világ nagy részén átalakította a kizsákmányolt osztály szerkezetét. A fizikai munkát végzők aránya lecsökkent, a nagy gyárakban ma már többnyire nem szakmunkások, hanem betanított munkások dolgoznak, a munkásosztály jelentős része irodákban dolgozik vagy a szolgáltató szektorban, és egyre nagyobb a bizonytalan alkalmazotti státuszú dolgozók aránya (prekariátus). Eltűnt, átalakult a bázis. Elsősorban ez okozza a mai baloldal, tehát a kapitalizmus reformjára törekvő munkásmozgalom válságát, és semmiképpen sem az „identitáspolitika” térhódítása.

A munkásmozgalom következetesen antikapitalista szárnya az úgynevezett baloldali radikalizmus. Ez nem azt jelenti, hogy „radikálisan baloldali”, hanem a sokszínű, a (magán)tulajdonra és árutermelésre épülő kapitalista rendszer meghaladására törekvő irányzatok gyűjtőneve. Ilyen irányzat pl. az anarchizmus, a baloldali kommunizmus, és még néhány internacionalista, államellenes mozgalom. Az egyszerűség kedvéért beszéljünk csak az anarchizmusról. Az anarchizmus, mivel forradalmi irányzat, vagyis a rendszer totális tagadását jelenti, csak a forradalmi időszakokban válik tömegmozgalommá. Akkor viszont szükségszerűen az, a nagyobb forradalmi időszakok (1917-1923, 1967-1973) elképzelhetetlenek anarchista irányultság nélkül. Természetesen az ellenforradalmi korszakokban, a viszonylagos „társadalmi béke” nyomasztó szürkeségében is jelen van világszerte az anarchista mozgalom, aktív, gyakran harcias, hat a társadalmi mozgalmakra, és folyamatos vitákban tisztázza önmagát, a kapitalizmus meghaladásnak programját. Az anarchizmus mindig kiállt minden szexuális, etnikai kisebbség mellett, és mindig harcolt a nemi, faji, életkoralapú előítéletek ellen. Ez most is így van. Egy világméretű, szabad emberi közösség nem lehetséges a mai faji, nemi, nemzeti, stb. megosztottság fennmaradása mellett. A különböző szintű elnyomások az osztálytársadalom termékei, de nem fognak automatikusan, a társadalmi osztályok lebontásával eltűnni. Összegezve: az úgynevezett „identitáspolitika”, vagy metszetszemlélet nem gyengíti az antikapitalista anarchista mozgalmat. Ez a mozgalom amúgy él és virul, már amennyire ez a mai rohamosan fasizálódó világban lehetséges.  

Hatalom és pénz – átváltható dolgok. Minél több pénzed van, annál több hatalmat tudsz vásárolni, és minél nagyobb a hatalmad, annál több a pénzed.

Orbánék számára a pénz az elsődleges: azért kell nekik minél több hatalom, mert egyre több pénzre vágynak. Az ideológia is másodlagos, a fasizmus csak eszköz a vagyon további gyarapításához.

Orbán saját bevallása szerint sose volt vagyonos, és sose hazudott. Fizetése havi bruttó 5,7 millió, és nem gyarapszik a vagyona. Minek is, hiszen már multimilliárdos a veje, a lánya, az apja, a felesége, meg a szomszédja. Ez annak köszönhető, hogy az állami bevételekkel szinte korlátlanul Orbán és a kormány vezérkara rendelkezik.

A NER többféle modellt használ. Az egyik bevált módszer, amikor állami pénzen, jó drágán vesznek valamit, amit ráfizetéssel, jóval olcsóbban odaadnak egy NER-cégnek. 2023 tavaszán az állam megvette a posta biztosítócégeinek 70 %-át a német tulajdonostól, emelt áron. 2023 végéig eladják a tulajdonrészt, sokkal olcsóbban. Egészen biztos, hogy Mészáros vagy Tiborcz lesz a vásárló. Hasonló remek üzlet volt a Vodafone megvásárlása is. A 4iG – Jászai Gellért „cége” – állami pénzből jutott 51 % tulajdonhoz. Egy másik pénzszerző modell: állami megrendelések elnyerése. A B+N Referencia Zrt NER-cég, még Simicska idején futott fel az üzlet, jelenleg valószínűleg Rogánhoz és Habonyhoz tartozik. Évek óta takarító a MÁV-nál, az OTP-nél, a BKV-nál, 2020-ban közel 500 milliárdos állami megrendelést kapott. Most 3 évre elnyerte az összes kórház üzemeltetését 400 milliárdért. A cég az utóbbi öt évben megtízszerezte éves árbevételét, 2022-ben 10 milliárd volt a nyereség.

Orbán közvetlen családja növeli óriási vagyonát. Tiborcz 36 ingatlanprojektje – ebből 14 luxushotel – eddig összesen 340 milliárd állami eredetű pénzhez jutott. És ez csak az ingatlan, emellett van számtalan más üzletág is, amiben érdekelt. Tiborcz-specialitás a kastélyok állami felújítása, amit aztán állami banki hitelből vesz meg. Andrássy kúria Tarcal, Gellért szálló Budapest…

A kormány régóta használ maffia-módszereket. Waberer felépítette a legnagyobb fuvarozó céget, amit aztán zokszó nélkül átpasszolt Tiborcznak és Jelineknek. Ki tudja, mivel vették rá.

Tiborcz halad a korral. Mivel EU-s pénzből 1000 milliárd várható megújuló energiaforrásokra, Tiborcz Jelinekkel és a MOL-lal együtt felvásárolta a szélerőműveket üzemeltető Alteo céget.

Mészárosnak is jól megy. Új, 62 méteres jachtja 27 milliárdba került. A sokszínű Opus Global Nyrt, aminek többségi tulajdonosa papíron Mészáros, 2022-ben 535 milliárd árbevételt mutatott fel. Az állam 2020-ban négy „krízisalapot” hozott létre a gazdaság élénkítésére, összesen 200 milliárd forintból. Ezek az alapok NER-cégeknek adnak pénzt. Az MKB Bank krízisalapja, ami 50 milliárddal gazdálkodik, kizárólag Mészáros cégeknek ad pénzt. 2023-ban például a régió legnagyobb, horvátországi gyümölcs és gyümölcsfatermesztő cégét vették meg ebből a pénzből. Mészáros 40 milliárd forintos isztriai szállodaprojektje szintén állami pénzből megy. Az új atlétikai stadion, ami egyszer használatos létesítmény, 250 milliárdból épült, és a kivitelező cégek Mészároshoz és Tiborcz embereihez köthetők. Ezeknél a cégeknél az építőipari átlagnál (5-10 %) magasabb, 15 %-os a profit az árbevételből. Plusz 15 milliárd jutott a stadion körüli edzőpályákra is.

Új fejlemény, hogy már a stróman-státusz is öröklődik. Az autópályahálózat üzemeltetését 35 évre elnyerő cég felügyelőbizottságában ott ül Mészáros Lőrinc fia és Szíjj László lánya is. A NER-vezérkar ugyanakkor magántőkealapokban igyekszik elrejteni vagyonát. Egyre több gazdasági ágazatban ezek a magántőkealapok a meghatározóak, és ezeknél titok, hogy név szerint ki a tulajdonos. Persze átlátszó a dolog: természetesen a kormány vezetői a tényleges tulajdonosok. A névleges „nagytőkések” lecserélhetőek, a karikatúra-strómanhoz, Mészároshoz hasonlóan bábfigurák csupán.

Említettük Habonyt. Most már nyíltan vállalja, hogy 30 %-os tulajdonos a budapesti kaszinókban. 2056-ig övé a kaszinó koncesszió, ami évente mintegy 10 milliárdos profitot jelent számára. Habony Garancsival együtt átvette Szalay-Bobroviczkytől annak katonai repülőgépgyárát is. A kaszinó-biznisz 2022-ben összesen 25 milliárdot fialt. Összehasonlításképpen: a Szerencsejáték Zrt. 30 milliárdos hasznot hozott. Igaz, azzal is a rezsim emberei rendelkeznek.

A NER-nek, vagyis az egyeduralmat kiépítő reszimnek fontos része a propaganda. A NER-propaganda ismeretlen forrásokból – vagyis nyilvánvalóan állami pénzből – szerez milliárdokat. A CÖF 2010 óta 2 milliárdot kapott, de a Megafon-csoport 2020 óta 5,5 milliárdot költhetett el. És ott van a több száz fideszes közösségi-média oldal, melyek szintén milliárdokat költenek hirdetésekre. A 2022-es választási hirdetések 86 %-a volt a Fideszé, mintegy 21 milliárd forintért. Ehhez jön a „közmédia” évi 100 milliárdos költségvetése, és a Mediaworks több száz médiuma. A 2022-es ellenzéki kampány tizedennyibe került, mintegy kétmilliárdba.

A NER-reklámcégek bevétele folyamatos, Balásy Gyula csak az atlétikai VB reklámozására 40 milliárdot kapott. Az augusztus 20-i ünnepségek kijöttek 12 milliárdból – ebből a tűzijáték 1,4 milliárd volt.

Az orbáni iparfejlesztés is jó üzlet. Az iváncsai épülő akkugyár 78 milliárdos állami támogatást kap, ehhez jön a 100 milliárdos infrastruktúra-fejlesztés (út, vasút, víz). Mondani sem kell, hogy Mészáros építi a vízvezetéket, Garancsi (Market Zrt.) pedig a 160 milliárdos gyárépületet. A gödi akkugyár 2022 decemberében kapott újabb 22 milliárdot, így összesen már 92 milliárddal támogatja a magyar állam a dél-koreai céget.

A koronavírus is jól jövedelmezett Orbánéknak. 2020-ban 16 ezer lélegeztetőgépet vettek 300 milliárd forintért. A gépeket olyan cégek vették a magyar állam nevében, természetesen a piaci árnál jóval drágábban, melyeket közvetlenül az akció előtt alapítottak, és a bevásárlás után fel is számoltak. A gépek közül 13 ezret be sem üzemeltek, hiszen ezeket a kínai gépeket a magyar kórházakban nem is lehet használni – nincs alkatrész, szoftver, a csatlakozók nem kompatibilisek, stb. A gépeket raktárakban tárolják a megvásárlásuk óta. Három év alatt mintegy 500 milliót költöttünk a raktározásra.

Hasonló pénzszórás a Fudan egyetem ügye. Habár jelen állás szerint nem lesz belőle semmi, a Fudan alapítvány mégis kapott 6 milliárdot.

A nemzetközi kapcsolatok bizonytalanok. Nem csoda, hiszen pl. 2021-ben az EU felzárkóztatási alapból kapott 1200 milliárd forintnak legalább a fele NER-cégekhez jutott. Az állami korrupció miatti eu-s ellenállás miatt 15 ezer milliárd forintnyi EU-s pénz nem érkezett meg 2023 őszéig. A felsőoktatás fideszes ellenőrzése – „alapítványi egyetemek” – miatt diákok ezrei maradnak ki az Erasmus programból, és a magyar egyetemek gyorsuló mértékben maradnak ki a nemzetközi kutatási programokból.

Végül néhány érdekes adat. Az államadósság 2010-ben 20 ezer milliárd forint volt, 2023-ben már 48 ezer milliárd. Az átlagnyugdíj 2010-ben a nettó átlagkereset 75 %-a volt, 2023-ban már csak 55 %-a. Miközben 2023 őszén 769 háziorvosi hely betöltetlen, a hatezer háziorvos (felnőtt + gyerekorvos együtt) 40 %-a 60 év fölötti.

Így élünk.

A magyar miniszterelnök szűkebb családja az idei adóbevallás után is gazdagabb lett több tízmilliárd forinttal.

Orbán Győző a Dolomit kft-ből 2 milliárdot vett fel. Tiborcz és Orbán Ráhel szintén kétmilliárdot vettek fel nagyobb cégeikből, de közben hozzájutottak a Gellért szállóhoz, és már 52%-ban tulajdonosai a Waberer’s-nek, a legnagyobb magyarországi fuvarozó cégnek is. Ez a cég közben kapott egy hatmilliárdos állami támogatást is idén tavasszal. Igaz, voltak kiadásaik is: Orbán Ráhel 600 millióért vett 94 hektár földet Tokaj-vidékén.

A fő királyi behajtó természetesen Mészáros Lőrinc, aki 16,5 milliárdnyi osztalékot utalt a keresztapának. Az egyéb strómanok is jól dolgoztak. Garancsi 12,4 milliárdos, Habony 5 milliárdos kaszinóüzemeltetőként járó osztalékból fizeti az Orbánt megillető részt. Garancsi sok más iparágban is érdekelt. Szíjjal és Paárral együtt az építőipari NER-cégeik adózott eredménye közel 60 milliárd forintra rúg.

Az egyre fontosabb vagyonkezelő Jászai „cége”, a 4iG egy év alatt közel háromszorosára, 277 milliárdosra növelte vagyonát.  

A kormánypropagandát harsogó médiavállalatok és ügynökségek eredménye meghaladja a tízmilliárdot, Balásy, fő propagandamunkás 6,8 milliárd osztalékot vett ki. Ehhez képest Rákay 1,3 milliárdja, Ákos 275 milliós vagy Bayer 89 milliós profitja aprópénz. Kormányzati „kommunikációra”, vagyis propagandára 2023-ban és 2024-ben is jut az állami költségvetésből évente 39,5 milliárd. Augusztus 20-i ünnepségre tízmilliárd, demográfiai fórumra ötmilliárd kerül.

Amire nem jut több: az általános iskolákra és középiskolákra jövőre a várható inflációt sem követő összeget szánnak. A vasút, ami naponta bizonyítja, hogy nem tudja tartani a menetrendet, jövőre 300 milliárddal kevesebbel lesz kénytelen beérni. Ami viszont nagyobb kiadás lesz az ideinél: az államadósság törlesztésére 600 milliárddal többet terveznek.

Az állam, nyilván fontos nemzeti érdekek miatt, 2022-ben hárommilliárdért vette meg – gyakorlatilag saját magától – a „Nemzeti sport” című napilapot. 2024-ben napi tízezer példányra fizet elő az állam, 1,338 milliárdért. Ha Fideszes burzsoának kell pénz, akkor mindig akad: az állam fizet ki 500 milliót egy NER-cég által Recsken okozott károkért, ahol 50 ember vált hajléktalanná a cég hibájából.

Ez persze az Orbán-rezsim emberei számára nem nagy tétel. A covid, az igen! 2020-ban 300 milliárdért vásároltak, rendkívüli módon túlárazva 16 ezer lélegeztetőgépet – ezek túlnyomó többsége jelenleg is raktárakban porosodik, havi 10-15 milliót fizetve a tárolásért. Ami most derült ki: a beszerzés 176 milliárdos részére vonatkozó szerződéseket  már 2021-ben megsemmisítette a külügyminisztérium. A beszerzéseket intéző, és irdatlan hasznot zsebretevő cégek azóta már nyomtalanul felszívódtak.

Röpködnek a milliárdok….

„Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek, Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!”

Újból magasra csapott az osztályharc lángja, és ezúttal a kapitalista világrendszer centrumában. A rendszer helyzete annyira törékeny, hogy bármi lehet a robbanáshoz vezető szikra. Az állami erőszak fojtogató légköre annyi dühöt halmozott fel, hogy bármikor kitörhet a lázadás.

2023. június 27-én Párizsban rendőrök lelövik Nahelt, egy 17 éves fiút: a következő napokban tüntetéshullám önti el az országot. A rendőrség hiába próbálja erővel elfojtani a tiltakozást, a zavargások az egész országra kiterjednek. Egy héten át napról-napra 40-45 ezer rendőr, és az őket segítő fasiszta csoportok terrorizálják a tüntetőket, több mint háromezer embert letartóztatva. A fogságba esetteket gyorsított tárgyalásokon ítélik el. Fél-, egyéves börtönbüntetéseket osztogatnak akár egy öngyújtó birtoklása, vagy egy betört kirakat melletti nézelődés miatt.

A sajtó természetesen a tüntető tízezrek erőszakosságát hangsúlyozza. Arról kevesebb szó esik, hogy egy néhány évvel ezelőtti intézkedés – a közúti igazoltatás során is használhatnak lőfegyvert a rendőrök – bevezetése óta havonta lelőnek valaki igazoltatás során. Néhány tucat iskola megrongálódott a tüntetések során, ezen sokan felháborodtak. De ennél sokkal felháborítóbb, hogy a neoliberális gazdaságpolitika miatt – Magyarországhoz hasonlóan - egyre kevesebb pénz jut az oktatásra, százával zárják be az iskolákat, és a szegényebb környékeken krónikus tanárhiány van.

A fasiszta sajtó „faji háborút” emleget – ez persze baromság. A „fajok” sohasem háborúznak. Viszont van néhány idióta, aki bőrszín alapján akar rangsort felállítani, és ők akarják születési alapon legyilkolni az emberiség tömegeit.

A polgári média „polgárháborút” vizionál, de ez valójában csak az ő vágyuk. A polgárháború azt jelenti, hogy az uralkodó osztály egymással viaskodó csoportjai harcba küldenek minket, kizsákmányoltakat, alul lévőket, akik számára valójában mindegyik burzsoá csoport ellenség.

Ami valójában történik: osztályháború zajlik. A kizsákmányolók, a burzsoák, a főnökök, és az ő érdekeiket védő állam harcol ellenünk, dolgozók, munkanélküliek, diákok, nyugdíjasok ellen. Keményebb munkára, alacsonyabb életszínvonalra akarnak minket kényszeríteni, és mi védekezünk, és néha visszatámadunk.  

Te is ideges leszel, amikor bevásárolni indulsz? Te is dühös leszel és elkeseredsz, amikor nézed az élelmiszerek árcéduláit? Tudod, miért van 40-50 %-os élelmiszerár-drágulás? Tudod, miért kerülnek egyes ennivalók kétszer annyiba, mint tavaly? Azért, mert a kapitalizmus egyre mohóbban szívja a vérünket!

A rendszer folyton válságban van, és amikor van egy kis szünet a folyamatos válságban, azt hívják fellendülésnek. Mit kaptunk a kapitalizmustól az utóbbi években? Járvány, háború, élelmiszerhiány, felmelegedés és klímakatasztrófa, árvíz és aszály, nyáron forróság, télen rosszul fűtött lakások…

Magyarországon az EU-n belül a legmagasabb mértékben drágul az ennivaló, és ez a drágulás világszinten is kiemelkedő mértékű.  Sok termék drágább mint ott, ahol a fizetésünk két-háromszorosát keresik.

A tőke általános válságát fizettetik meg velünk, de az Orbán-rezsim még külön extra költségeket is kivet ránk. A forintot folyamatosan elértéktelenítik, ezért az általános drágulás a gyenge forint miatt itt még nagyobb mértékben gyűrűzik be. A kormány alacsonyan tartja a béreket - a pedagógusok is az alacsony bérszínvonal miatt keresnek ilyen keveset. Eközben magas az áfa, 27 % – ársapka helyett az élelmiszerek áfáját csökkentve lehetne enyhíteni a terheinken. Az agrárágazatot is csak arra használják Orbánék, hogy új földesurak révén a saját agrárcégeik bevételeit növeljék.

Az elszegényedés az utóbbi idők alapélménye, az átlagos életszínvonal folyamatosan süllyed. Havi nettó háromszázzal már a leggazdagabb 20 %-ba tartozol. De a felső tízezer, a legalább félmilliárdos vagyonnal rendelkező három-négyezer család számára minden válság újabb aranybánya. Amennyivel többet fizetünk bármiért, a burzsujok annyival gazdagabbak lesznek. Az Orbán-rezsimben a rendszer urai kerülnek be egyre nagyobb számban a leggazdagabbak közé.

Le a kapitalizmussal, le a mindenkori állami vezetőkkel! Elég a nélkülözésből, elég a mélyülő nyomorból!

Miért drága az energia?

Mert sok munkával jár az előállítása – a dolgok árát a beléjük fektetett emberi munka mennyisége szabja meg -, és mert egyre drágább az energiahordozók kitermelése.

Az olaj és a gáz mennyisége behatárolt. Bár bukkannak új mezőkre, évtizedek óta közismert, hogy belátható távban, egy generáción belül van a kőolaj és földgáz elfogyása. De ez még arra elég lesz, hogy a klímakatasztrófát felgyorsítsa és visszafordíthatatlanná tegye.

Az atomenergia megfizethetetlen lenne, ha a környezeti károkat, a nukleáris hulladék elhelyezését is belekalkulálnák az árába. A szénhasználat által okozott egészségügyi károk kiszámolása a szenet is megfizethetetlenné tenné.

A megújuló energiahasználatot az energiatermelő eszközök előállítása drágítja. Ez persze jelentősen csökkenne, ha a fosszilis energiahordozók helyett a megújulók fejlesztésére fordítaná az ipar a technikai innovációt.

Az olaj és gáz jelentős jövőbeni drágulása évek óta közismert volt. Nem az oroszok háborúja, főleg nem az orosz államot büntetni próbáló szankciók ennek az okai, hanem a tőke általános működése. Amihez több munka kell, az drágább lesz.

Az emberiség legnagyobb problémája a klímakatasztrófa, amit a kapitalizmus okoz. A földi élet megszűnését a jelenlegi energiahasználat radikális csökkentésével lehet elkerülni – ezt viszont hiába várjuk a kapitalizmustól. Hogyan lehet csökkenteni az energiahasználatot? Van néhány ötletünk. A fölösleges ipari termelés és szállítás megszüntetésével. Az élelmiszert a termeléshez minél közelebb kellene elfogyasztani. Az autógyártást meg kellene szüntetni, és az autóhasználatot a mai töredékére csökkenteni. Megszüntetni a nagyüzemi állattartást, és jóval kevesebb állati terméket fogyasztani. Tartós iparcikkeket és ruhaneműt előállítani. Hőszigetelt lakóházakat építeni. Ezek egyszerű, hétköznapi dolgok. De a bérmunkára és a folyamatos profitkényszerre épülő kapitalizmus ezt nem képes megvalósítani.

Mit csinál a kapitalizmus? Az energiaárak növelésével fokozza a kizsákmányolást. Ha valamiért több pénzt kérnek tőlünk, akkor az uralkodó osztálynak nagyobb lesz a haszna. Mi szegényedünk, ők gazdagszanak. Természetesen tiltakozunk minden megszorítás ellen.

Minden megszorítás, minden áremelés a tőke támadása ellenünk!

A megszorítás elleni tiltakozást meg fogják próbálni befolyásolni. Például az Oroszország elleni szankciókat okolják a drágulásért. A közelmúltban már volt példa a probléma hamis meghatározására: a covid-válság rontott az életviszonyainkon, és a dühöt néhányan a lezárás-ellenesség felé terelték. Pedig a menetrendszerűen érkező válságot mintegy véletlenszerűen robbantotta ki egy vírus, a válság, és tulajdonképpen a vírus is be volt programozva a rendszerbe. A lezárások nem a válság okozói voltak, sőt, lockdown nélkül sokkal többen kapták volna el a betegséget, sokkal többen haltak volna meg, és a még kiterjedtebb járvány miatt, a sok beteg dolgozó miatt úgyis komoly leállások lettek volna.

Ha Oroszország nem indít háborút Ukrajna ellen, és az európai országok a szankciókkal nem gyengítik az orosz hadigépezetet, az energiaárak akkor is az egekbe szöktek volna, mert egyre drágább az energiatermelés. Nincs visszatérés a megfizethető – nem mondhatjuk hogy olcsó, mert az energia a számunkra sosem volt olcsó – energiaárakhoz, a kapitalizmus ezen a területen is szenvedésre ítél minket.

Le az rezsi-drágulással! Le az energiapazarlással! Le a klímagyilkos kapitalizmussal!

A mai nemzetfogalom és nemzetállam a kapitalizmus terméke. A kapitalizmus előtti korokban a királyok változó területű birodalmaiban lényegtelen volt, ki milyen nyelven beszél, az uralkodó osztályoknak úgyis megvolt a saját nyelvük – pl. a magyar királyságban a latin -, az alattvalóknak meg szinte mindegy volt, éppen melyik uralkodó adóztatja őket.

A kapitalizmusban viszont szükség volt a nép mozgósítására, így megszületett az alapvető háborús ideológia, a nacionalizmus. Az uralkodó osztály országhatárokat emelt a kizsákmányoltak számára, de ezek a határok a tőke számára átjárhatóak. A kapitalizmus lényegéből fakadóan állandóan terjeszkedik, terjeszkednie, bővülnie kell, így bármikor átgázol a nemzetállamok határain. A „nemzeti függetlenség” nem több politikai szólamnál, a tőkét nem befolyásolja.

Az egyes tőkés csoportok között zajlik a gazdasági verseny - a politikai vetélkedés és a háború ennek a versenynek a konkretizálódása.

Az orbáni propaganda egyik fontos eleme a nemzetállami szuverenitás, a függetlenség hirdetése. Ez ugyanolyan hazugság, mint az összes többi propagandaelem. Magyarország egyaránt terjeszkedési terep az amerikai, a nyugat-európai, az orosz vagy a kínai tőkének – ennyit jelent az Orbán-féle függetlenség. Számunkra minden tőkés csoport egyformán kizsákmányoló. A kínai és orosz uralkodó osztály brutális diktatúrákkal biztosítja uralmát, de az amerikai tőkebefektetések számára sem jelent erkölcsi akadályt az adott ország politikai rendszere, mégha az akár egy véres diktatúra is.

Az Orbán-rezsim „nemzeti tőkésosztály” programja is átverés, természetesen. A stróman-oligarchák konszernjei valójában nem termelnek profitot – tehát teljesen hamis az az érv, hogy a Mészáros Lőrinceknek köszönhetően országon belül marad a haszon -, hiszen a NER-cégek egyetlen célja az állami pénzek minél nagyobb hányadának áthelyezése Orbán, Rogán, Lázár és a többi vezér zsebébe. A helyi önkormányzatok szintjén ugyanez zajlik, csak kicsiben.

A közművek állami kézbe kerülése jó példa arra, hogy az állam mindig, minden esetben a tőke szolgája. Ha privatizálnak egy közszolgáltató céget, az természetesen mindig áremelést és elbocsátásokat jelent. Viszont az államosítás csak szépségtapasz a kapitalizmus rusnya arcán, hiszen hosszú távon ugyanúgy kell viselkednie az állami cégnek mint minden tőkés vállalatnak: profitot kell termelnie, az pedig csak kizsákmányolással lehetséges. Az orbáni rezsi-blöff tökéletesen mutatja, hogy az állam akkor sem tudna semmit sem a valódi áránál olcsóbban adni ha nem Orbánék rablóbandája irányítaná.

Az egyes államoknak van némi mozgásterük, de ez nem elég lényegi változáshoz. Magyarországon lehetne kissé magasabb az életszínvonal, a kormány folytathatna számunkra kedvezőbb tőkés fejlesztési politikát, lehetne kevésbé uszító a propagandája, ezért természetesen jó lenne Orbán bukása. De a független, szuverén ország illúziója ugyanúgy hamis, mint a nyugathoz valló felzárkózás meséje.   

Drága: alacsonyak a fizetések és a nyugdíjak. Azért, mert a kormány alacsonyan tartja. Egykulcsos a jövedelemadó, ami a gazdagoknak kedvez, alacsony a minimálbér, ráadásul eltörölték az adójóváírást, azaz a minimálbér adómentességét. Drágaság van, mert magas az áfa. Az állami szociálpolitika pedig úgy működik, hogy minél többet keres valaki, annál több állami támogatást kap.

Az állam rosszul működik: széteső intézmények, akadozó egészségügy, zuhanó színvonal és fizetések az oktatás minden szintjén, hozzá nem értő dilettáns intézményvezetők, akiket a politikai hűség alapján neveznek ki, fölösleges és drága beruházások. Általános jelenség az állami intézmények és tulajdon privatizálása, közvetlenül a kormány vezetőinek, illetve a kisfőnökök tulajdonába.

Ezt mindenki tudja, mégis sokan nem akarnak hinni a szemüknek. 2022-ben újból Orbán nyerte a választást. Ennek fő oka, és minden egyéb ok ebből következik, erre épül: sikeresen építettek autoriter, leválthatatlan rezsimet.

Hárommillióan erre a drága és rossz kormányra szavaztak. Egy részük hasznot húz a rezsimből, mert annak tagja - ez nem kevés ember, rokonokkal és szomszédokkal együtt milliós tábor. Vannak továbbá a jól kereső, a rendszerbe kénytelen-kelletlen vagy örömmel betagozódó, a szükséges kenőpénzt az illetékes fideszesnek kifizető kis- és nagy-vállalkozók, akik a korrupcióval együtt is megtalálják számításukat, és vannak az ilyen főnököknek kiszolgáltatott, a főnök véleményét kényszerből elfogadó alkalmazottaik. De a fideszesek nagyobb része a rendszer vesztese. Hogy miért támogatják Orbánt? Mert az autoriter rendszerek jól kidolgozott módszereikkel – propaganda, mozgósítás és fanatizálás, hamis biztonságtudat, kellő időben adagolt pénzbeli juttatások, ígéretek és hazugságok, a politikai alternatíva eltaposása, és számtalan hasonló módszer – be tudják őket fogni.

Kétmillióan a rezsim leváltására szavaztak. Vagyis 3 a 2 ellen, ez nem rossz arány.

És két és fél millióan el sem mentek. Nagy részük nyilván nem tudatosan bojkottált, nem azért nem szavazott, mert nem akarja legitimálni a rendszert. Nagy részüket nem érdekli vagy nem is tudja hogy mi is történik. Ez nem jelenti, hogy ha közvetlenül az ő életéről lenne szó, ha a valódi döntéseket azok hoznák, és azok mindnyájan beleszólhatnának akiket érint, akkor nem vennének részt a döntésben.

A polgári demokrácia a nyugati centrumban is súlyos deficittel küzd. Itt keleten, ahol mindig csak rövid látogatásokat tett, könnyen lehet hogy sose fog megerősödni. De ez nem azt jelenti, hogy a diktatúra a sorsunk, és ebbe bele kell törődnünk. Pont ellenkezőleg! Mivel a polgári jólét és demokrácia elérhetetlen, kénytelenek vagyunk valami más, emberi, szabad, közösségi világot felépíteni a kapitalizmus romjain.

Kelet-Európában, a nyugat-európai centrum perifériáján az utóbbi kétszáz évben szilárdult meg a kapitalizmus. A kapitalizmus sokféle politikai rendszerben jól érzi magát, de a liberális polgári demokrácia tartósan csak a centrum-országokban működik. A félperiférián, így Magyarországon is csak rövid átmeneti időszakokban volt demokrácia. Legutóbb 1990-2010 között, és az sem hagyott jó emlékeket. Lebontották az államkapitalizmust, privatizáltak, elkótyavetyélték az állami vagyont, leépítették a szociális államot, emberek milliói vesztették el a munkahelyüket, tömeges munkanélküliség, óriási infláció, általános létbizonytalanság jellemezte a demokratikus korszakot.

2010 után Orbán folytatta elődei neoliberális gazdaságpolitikáját: akinek kevés van attól elvesz, akinek sok van annak ad. Mindezt kiegészítette a liberális demokrácia felszámolásával: Magyarországon autoriter, tekintélyelvű diktatúra van.

Az Orbán-rendszer olyan, mint a többi autoriter rendszer: az állami intézményeket a kormánypárt uralja, az ellenzéknek nincs beleszólása semmibe és nem nyerhet választást, a sajtószabadság folyamatosan szűkül, az állami propaganda kifejezetten fasiszta jellegű. És ami a rezsimet összetartja: a vezetők és csatlósaik annyit lopnak, amennyit csak tudnak.

A hivatalos, legális politikától nem várhatunk semmit. Természetesen kívánjuk az Orbán-rezsim minél előbbi bukását, hiszen nincs kedvünk egy ilyen felfuvalkodott, hazug és aljas tolvaj uralma alatt élni. De tudjuk, hogy csak magunkra, egymásra, a társadalmi szolidaritásra, a rendszer elleni harcra számíthatunk. A szerveződés, a csoportszervezés, a mozgalomépítés, a létező küzdelmekben való részvétel, az utcai jelenlét hozhat valódi változást.

Orbán egyelőre itt marad velünk és szívja a vérünket, de a kapitalista rendszer elleni harc folyik tovább. Le az állammal! Le a kapitalizmussal!