Kinek kell demokrácia?

 Úgy tűnik, senkinek. Míg 2011/2012 fordulóján Magyarországon a sajtószabadság jelszavával tízezrek vonultak utcára a konzervatív-nacionalista kormány intézkedései ellen tiltakozva, addig a spanyol mintára meghirdetett, demokráciát követelő megmozdulásokat Budapesten alig néhány tucat ember támogatta. Spanyolországban hasonló jelszóval sok-tízezer fiatal táborozott 2011 nyarán hetekig az utcákon, jóllehet ott még nem jelentenek be nap mint nap újabb, a polgári demokráciát korlátozó kormányzati intézkedéseket.

 Lehet-e a demokrácia tömegeket megmozgató hívószó –itt és most? Ahhoz hogy válaszolni tudjunk, meg kell határozni mi az a demokrácia? Kinek jó a demokrácia? A rendszerkritikus, rendszerellenes, antikapitalista mozgalom zászlajára tűzheti-e a demokrácia jelszavát?

 Az antikapitalista mozgalom célja a kapitalista rendszer felszámolása, az árutermelés és a kizsákmányolás megszüntetése. Ez a cél nem változik, bármilyen politikai –demokratikus vagy diktatórikus- formát ölt is magára a rendszer. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a demokratikus jogok kiszélesítése, a polgári jogok bővítése nem a cél felé vezető út, nem az az út, melyen a világméretű szabad emberi közösség társadalmához jutunk el. Svédországban vagy Hollandiában vagy bármely csúcs-demokratikus országban semmivel sincsenek közelebb a kapitalizmus felszámolásához, mint Iránban vagy Belaruszban. Van ahol lehet szidni a rendszert, de a kapitalizmus megdöntésére, a tulajdon és a csere nélküli, osztálynélküli társadalom létrehozására soha sehol nem fognak engedélyt adni.

 A demokrácia a kapitalizmus ideológiájának központi eleme, hiszen az áruk cseréje demokratikusan zajlik. Mindenki szabadon kereskedik azzal, amije van, egyenlőség van, hisz egyenértéket cserélünk egyenértékre, és mindnyájan a vevő-eladó testvériség tagjai vagyunk. Pontosan az a probléma hogy mi, a túlnyomó többség semmi mást nem tudunk a demokratikus piacra vinni, mint a puszta munkaerőnket. A jogok lehetnek egyenlőek, de a lehetőségek soha nem lesznek azok. Számunkra két lehetőség van: ha szükség van a munkaerőnkre akkor dolgozhatunk halálunkig, ha nincs rá szükség akkor viszont jön a nyomor és a lassú éhhalál. (Ez nem túlzás, meg lehet nézni a becsléseket, hányan éheznek a mai Magyarországon! Százezrek!)

A társadalmi béke időszakában, amikor a legtöbb ember számára van munka és a munkabérből valamilyen szinten meg lehet élni, amikor az elégedetlen proletártömegek nem fenyegetik az árutermelés gépezetét, akkor a kapitalizmus liberális arcát mutatja felénk. Ez a „jó kapitalizmus”, a demokratikus állam időszaka. Csakhogy a kapitalizmus „jó” oldala nem létezhet a „rossz” oldala nélkül. Nincs jólét nyomor nélkül, nincs béke háború nélkül, nincs „szabadság” rabság nélkül, nincs fellendülés válság nélkül. A jelenlegi európai folyamatok a „nyugati” életszínvonal további süllyedését vetítik előre és ezzel párhuzamosan az elégedetlenség erősödését. (Görögország esete nem egyedi példa!) Az uralkodó osztály preventív, megelőző ellenforradalmat hajt végre, ez az általános európai fasizálódás magyarázata. Ha felborul a törékeny béke, mert nem vagyunk tovább tűrni a fokozódó kizsákmányolást, a kapitalista állam vérengző, terrorista arcával fog felénk fordulni.

A demokrácia mégis pozitív fogalomnak tűnhet, ha a közösségi ügyek demokratikus intézéséről beszélünk. Csakhogy a tulajdon uralmának fennmaradása mellett a demokrácia nem válhat össztársadalmi szervező elvvé. A kapitalizmusban a kizsákmányolás fokozása a központi probléma, és mivel a lényegi döntések a profitszerzés módjairól szólnak, a társadalom mindig ki lesz zárva a döntési folyamatból. Soha nem lesz népszavazás a kapitalista rendszer felszámolásáról!

Összegezve:

-az antikapitalista mozgalom célja a rendszer alapjainak felszámolása

-a „demokratikus társadalom” a kapitalizmus önmagáról alkotott eszményképe, mely

-a jelenlegi tulajdonviszonyok mellett soha nem válhat a társadalom szerveződési elvévé.

Mindezeket figyelembe véve kijelenthető, hogy a demokrácia követelése a kapitalizmus megerősítését jelenti. Konkrét példán igazolható ez az állítás: 2011-ben az észak-afrikai forradalmi népmozgalmak ereje, lendülete előrevetítette a kapitalista tulajdonviszonyok elleni támadást. Ebben a forradalmi helyzetben a demokratikus szólamok, a többpárti választások vagy egyéb polgári jogok követelése egyértelműen visszalépést jelentett, a forradalmi erő megfékezését. A demokrácia követelésének pontosan az a célja, hogy a demokratikus választások maszlagával beetetett és lecsillapított tömeg magától elhagyja a már általuk birtokba vett utcákat, és önként visszatérjen a kizsákmányolás börtönébe, a bérmunka rabságában eltelő, nélkülözéssel teli élethez, amikor új, demokratikusan megválasztott urai majd az arcába vághatják (mint 1989 után Kelet-Európában): „Ez a demokrácia, ezt akartátok!”