Fasizmus Magyarországon

Számunkra egyértelmű, hogy fasizálódás zajlik, azt is megkockáztathatjuk hogy egész Európában. Magyarországon többrétegű a folyamat. A fasiszta rohambrigádok –magyar gárda és társai- létszáma csökken, de aktivitásuk –talán épp ezért- nő. A fasiszta pártok támogatottsága nem növekszik, de ezt nehéz megítélni, mert a hétköznapi tapasztalatok mást mutatnak, mint a statisztikák. A kormány pedig előkészíti a jogi-politikai terepet a diktatúra számára. Talán nem fölösleges visszatekinteni az előzményekre.

A 2010-es parlamenti választások új politikai helyzetet eredményezett Magyarországon. Az azóta eltelt időszak igazolta a legborúlátóbb elképzeléseket: a kormány gőzerővel bontja le a demokratikus rendszert, és semmi jele az általános fasizálódás mérséklődésének.

2010-ben a választás eredménye külföldön sokkolóan hatott, de a magyar közvélemény többsége rezignáltan reagált. Egy konzervatív-nacionalista párt hatalmas többséget szerzett, és a helyek 12%-nak megszerzésével bejutott egy fasiszta párt is. Hogyan alakult ki ez a helyzet? Három fő tényező befolyásolta az idevezető utat.

• A megelőző nyolc év szocialista-liberális kormányzati politikája. A kormányzó pártok 2006 után a korábbinál nagyobb lendülettel folytatták a „jóléti állam” lebontását, vagyis az 1960-1970-es években kiépült társadalmi ellátórendszer felszámolását. Ez a folyamat egész Európában megfigyelhető, keleten és nyugaton egyaránt. Véget ért a több évtizedes gazdasági fellendülés, amikor a dolgozóknak is zsírosabb morzsák jutottak. Ezt az időszakot keleten „szocializmusnak”, nyugaton „jóléti társadalomnak” nevezték. A „jóléti állam” lebontása felgyorsult 2008-ban, amikor elkezdődött a világméretű profitcsökkenés –vagyis a válság- elleni tevékenység, a „válságkezelés”. Ez számunkra újabb megszorításokat, fizetéscsökkenést, munkakörülményeink romlását jelenti. A korrupciós botrányokkal együtt ez növeli az elégedetlenséget, a politikai elit elleni dühöt, amit jelenleg a -szavak szintjén- elitellenes fasiszta mozgalom ki tud használni.
• A konzervatív ellenzék politikája. A jelenlegi kormányzó párt bázisa jobbra nyitott, de a pártot egyébként is erős nacionalizmus jellemzi. Ellenzéki szerepben szívesen bátorítottak minden kormányellenes mozgolódást, még a fasiszta megnyilvánulásokat is eltűrték. Kormányra kerülve a nacionalizmust az állami politika rangjára emelték, emellett az állami jogkörök kiszélesítésére törekszenek. Az Európai Uniós megjelenés miatt, presztízsokokból látszólag fellépnek a nyíltan náci mozgalmak ellen, de természetesen tőlük nem várhatjuk a fasizmus letörését.
• Az úgynevezett „nemzeti ellenállás”. A „nemzeti ellenállás” az 1900-as évek eleje óta visszatérő jelenség, lényege mindenfajta modernizáció és emancipáció elutasítása. A nemzeti függetlenség védelmére hivatkoznak, de ez főleg az internacionalizmus és az anti-rasszizmus elleni harcot jelenti. 2006 őszén a többnapos utcai zavargásokat sikerült a saját propagandacéljaikra kihasználni, és mivel az elégedetlenség azóta nem lépett túl rajtuk, az erőszakos utcai megmozdulásokat erős fasiszta dominancia jellemzi. Az utcákat évekig a fasiszta horda uralta. (Ez az utóbbi időben megváltozóban, de utcai rendezvényeken mindig lehet számítani fasiszták felbukkanására.) A nemzeti biznisz giccstárgyai, a „nemzeti-rock” igénytelen tömegzenéje, a Nagy-Magyarország mítosz tömegek számára vált kulturális iránymutatóvá. Harci csoportjaik („64 vármegye”, a fasiszta futballhuligán-csoportok, a hungaristák, a Vér és Becsület) több ezer főt tömörítnek. Szerencsére a náci terroristák („magyarok nyilai”, illetve a romákat gyilkoló halálbrigád) börtönbe kerültek, de bármikor újabb gyilkosok léphetnek színre. A „nemzeti ellenállás” hozományaként megerősödött a Jobbik nevű fasiszta párt. Ideológiája, mint minden fasiszta párté, több részből tevődik össze. Építenek a politikai elit-ellenességre. Természetesen ők maguk ugyanolyan korruptak, mint a többi politikus, de még nem volt rá alkalmuk, hogy készpénzre váltsák a politikai hatalmat. A Jobbik ideológia központi eleme a cigány-ellenes rasszizmus. A cigányság a hazai népességnek nagyjából 5-8%-át alkotja, és jelentős részben integrálódott. A fasiszták definíciója szerint a „magyarságtól” egyértelműen különböznek, de ilyen értelemben a cigányság nem alkot elkülönülő etnikumot. Saját nyelvét alig beszéli, hagyományos kultúrája jórészt eltűnt. A fasiszták ennek ellenére már a faji törvényeket tervezgetik…   A „szocializmus” idején a cigányság jelentős része a munkásosztály alsó rétegének részét képezte, így 1990 után fokozottan érintette őket a lecsúszás, a falvakban felgyorsult a gettósodás, az új generációk már öröklött munkanélküliségben nőnek fel. A szegényebb régiók falvaiban a nyomor növeli az emberek közötti gyűlöletet, ami sok esetben etnikai színezetet kap. A mai Magyarországon mintegy egymillió fő él mélyszegénységben, és már négymillióra tehető a létminimum alatt élők száma.. A társadalom többi rétegében –főleg azok között, akiket a lecsúszás réme fenyeget- erőteljes a szegényellenes hisztéria. A rasszizmus ideológiájával a szegényellenességet etnicizálják, vagyis „a szegényt” „a cigányban” nevesítik meg. Az emberek „a cigányt” szidják, de valójában a szegényeket gyűlölik, elsősorban azért, mert tudat alatt azt remélik, a gyűlölet megvédi őket, és így ők maguk nem fognak erre a sorsra jutni. A Jobbik erőt igyekszik felmutatni –bár ez egyelőre inkább csak erőlködés, az inkább nevetséges, mint félelmetes Gárdájukkal, bár tény: Gyöngyöspatán nem volt kedve nevetni az embernek-, rendet és fegyelmet ígér. Szimpatizánsai abban bíznak, ez az „erő” meg tudja őket védeni a további elszegényedéstől. A Jobbik mindenféle nacionalista irányzat gyűjtőhelye. A különböző „magyarságkutatók” elképesztő ostobaságokat állítanak, de olyan sok embert képesek behülyíteni, hogy nem lehet őket egyszerűen csak kinevetni. Végül szólni kell az egyre jobban terjedő antiszemitizmusról. A zsidóság a 19-20 század fordulóján az erőteljes asszimilálódás irányába indult el. Ezt a folyamatot megállította az 1919 után kibontakozó, sok fasiszta elemet tartalmazó Horthy-féle ellenforradalmi rendszer. A vallási majd faji alapon működő zsidó-törvények előkészítették félmillió zsidó származású magyar állampolgár legyilkolását. A deportálást a magyar állami hatóságok és a csendőrség szervezte és hajtotta végre, a társadalom többségének közönye mellett. 1990 után újra megjelent a nyilvánosságban az antiszemitizmus. A fasiszta ideológia egyszerre „antikapitalista” (ez persze átverés, nem valódi antikapitalizmus, egyszerűen csak a modernitás elutasítása) és antikommunista (ez viszont nem átverés, a fasiszták valóban az internacionalista munkásmozgalom ellenségei). A fasiszta ideológiai bűvészmutatvány az „antikapitalizmust” és az antikommunizmust a „zsidó” figurájában egyesíti. Szerintük „mindenki zsidó, aki nem fasiszta”.

Ezek a tényezők együttesen elvezettek minket ebbe az állapotba, ahol egyre erősebb államra és rendpárti kormányzásra kell felkészülnünk, egyre erősebb konzervatív ideológiai offenzívára, pofátlanabb és erőszakosabb fasiszta nyomulásra, és eközben a kapitalista világrendszer jelenkori állapota által generált elszegényedésre és fokozódó kizsákmányolásra. A kapitalizmus számára a fasizmus megoldást jelent sokféle problémára, és hiába várjuk, hogy az állam majd megvédi polgárait a fasisztáktól. Ha a tőke érdekei úgy kívánják, bármikor kész ránk szabadítani a fasiszta fenevadat. „Tőke és Fasizmus jegyesek. Minden külön értesítés helyett.”

Azt mondják, hogy a fasizmus a demokráciát fenyegeti. Azt viszont látjuk, hogy a demokrácia nap mint nap minket fenyeget, és azt látnunk kell, hogy a fasiszták „rendje” és a demokrácia „rendje” egy tőről fakad. A „kisebb rossz” szüli a „nagyobbat”.