Politikai merénylet

Címkék: kapitalizmus Orbán

2014.11.09. 02:20

Az állam, a kormány sokféle eszközzel rendelkezik ellenfelei félreállítására. Ha a rezsim nem tud együtt élni valakivel, megpróbálhatja átállítani, megvásárolni, bebörtönözni, száműzni. Vagy meggyilkolja.

Az állami szervek, vagy kormányhoz kötődő „civilek” a történelem során számtalan gyilkosságot követtek el, minden országban, kormányformától függetlenül.

A latin-amerikai halálbrigádok vérengzései közismertek, ellenzékiek vagy utcagyerekek legyilkolása nem szenzáció – a legutóbbi időkben Mexikó szerepel ilyen vonatkozású beszámolókkal a hírekben. Sokat írnak az észak-amerikai titokzatos halálesetekről. Nem ennyire közismert, de ma már tudható hogy az ezredforduló előtt az angol és a spanyol állam is működtetett halálbrigádokat, akik ír és baszk függetlenségi harcosokat, baloldali radikálisokat gyilkoltak. Francia rendőrök az atomkísérlet ellen tiltakozó hajót robbantottak fel.   

Nyugat-Németország is el volt szánva a gyilkosságra, a német demokrácia legismertebb áldozatai Andreas Baader és társai. A kelet-európai „szocialista” blokk rendőrségei gátlástalanabbak voltak, és a demokráciákban megszokottnál kisebb nyilvánosság előtt gyilkoltak. Időnként persze így sem sikerült elkerülniük a botrányt, mint 1984-ben Lengyelországban, amikor rendőrtisztek megölték az ellenzéki papot, Jerzy Popieluszkót. Az utóbbi években néhány ukrán merénylet – mint pl. 2004-ben az ellenzéki, utóbb győztes elnökjelölt Juscsenko megmérgezése – vált ismertté, de egyértelműen az orosz rezsim a legvérszomjasabb, legalábbis Európában. Százas nagyságrendű lehet a jelenlegi vezetés által meggyilkoltatott ellenzékiek száma – ennek sokszorosa a nem-állami náci gyilkológépek áldozata.

A politikai merényletnek Magyarországon is van hagyománya. Vannak ismert áldozatok – mint Somogyi Béla és Bacsó Béla, akiket Horthy tisztjei öltek meg -, és vannak ismeretlenek, akiket agyonvertek a csendőrök vagy Kádár rendőrei, akik „öngyilkosok” lettek, belefulladtak a térdig érő Balatonba, vagy hirtelen megállt a szívük. 2014-ben megszaporodtak a rejtélyes halálesetek. A nagy, állami diktatúrák sok kis helyi diktatúrát termelnek ki. Falusi, kisvárosi nagy emberek minden korban hajlamosak voltak ellenségeiket, haragosaikat megveretni, ehhez a hagyományhoz most a politikai hátterű támadások is csatlakoznak. Nem csak az érpataki náci polgármester vereti meg ellenfeleit, gyújtatja fel házukat, de százával hangzottak el a választások előtt fenyegetések a potenciális ellenzéki jelölteknek címezve. Egyes források tucatnyi váratlan halálesetet jegyeztek fel, melyek összefüggésbe hozhatók a választásokkal. Váradi András az Orbán-klán és felcsúti csatlósai régi haragosa volt. Gyerekkorában Orbán Viktor nagyapja elgázolta és cserbenhagyta. Ezúttal nem élte túl, a választás előtt egy „osztrák nyugdíjas” halálra gázolta. A rendőrség gyorsan lezárta a vizsgálatot, „baleset történt”, de nincs tanú, a helyszíni fotók alapján pedig kérdéses a hivatalos verzió igazságtartalma. A legfelsőbb körökig érő maffiaügyek halálesetei is különösek. A koronatanú esete, aki beszáll a rendőrautóba majd hirtelen meghal, tipikus maffiagyilkosság, és a jelenlegi belügyminiszter állítólagos maffia-múltja (és jelene) ismeretében elgondolkodtató az ügy. A hummeres osztrák, aki halálra gázolt egy rendőrt, majd meghalt a cellában egyszerű rendőri bosszú áldozata lehetett. Ebben nincs politika, de az, hogy az állami erőszakszerv képviselői egyre durvulnak – márpedig durvulnak, önkényeskednek, megmotoznak, bevisznek, megbilincselnek, megvernek embereket különösebb ok nélkül – leginkább amiatt van, mert érzik hogy egy erőszakos hatalmi klikk ál a hátuk mögött. Minél gátlástalanabb az állam vezetése, annál erőszakosabbak az állam helyi képviselői is.

November elején vonat gázolt halálra egy ismert ellenzéki aktivista fiatalt. Rózsa Milán halála mindenkit megdöbbentett. Lehet, hogy az történt, hogy a hatalom hajszolta öngyilkosságba, de nagyon kevesen zárják ki teljes mértékben a politikai merénylet lehetőségét.

Az Orbán-rezsimről – és bármelyik államról – mindent el lehet képzelni.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyretobbenegyrejobban.blog.hu/api/trackback/id/tr326879637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása