Az „identitás-politika” egy üres fogalom, használata értelmetlen.

Az embernek vannak különböző identitásai, általában több is, vagyis valaminek érzi magát. Az identitást sokszor kívülről kényszerítik ránk – ez a kényszer a fennálló, elnyomó és kizsákmányoló társadalmi rendszerből fakad. Mi ez a rendszer? A kapitalizmus, ami a bérmunkára épül, vagyis arra, hogy a termelőeszközök használata és az azokkal való rendelkezés elválik egymástól. Mi, az emberiség 99%-a pusztán munkaerőnket tudjuk áruba bocsátani a megélhetésért, márpedig minden a cserére épül, semmi sincs ingyen, mindenért kell valamit cserébe adni. Ezt a brutálisan egyszerű rendszert számtalan ideológiai és egyéb identitásképző elem teszi fenntarthatóvá. Minket, a kizsákmányolt osztály tagjait megosztanak bőrszín, nem, anyanyelv, szexualitás, életkor, és számtalan egyéb szempont alapján. A kapitalizmus hierarchiákra épül, és ezek a hierarchiák nem csak a világrendszerben – centrum-periféria -, hanem a társadalom minden szegletében érvényesülnek. Itt jönnek elő a ránk kényszerített identitások.

Ha megpróbálsz a kényszer-identitások csapdájából kikerülni, akkor csak a problémát próbálod negligálni. A rendszer patriarchális, a szexizmus az egyik alapideológia. Ha a patriarchális hierarchiában alárendelt szerepet töltesz be mert nő vagy, akkor megpróbálhatod ezt az identitást nem felvállalni, de a rendszer úgyis nőként fog veled bánni. Ha a bőröd sötétebb árnyalatú, akkor te hiába próbálsz ezzel nem foglalkozni, úgyis számtalan nehézséged lesz emiatt.

Természetesen a struktúra elnyomó identitásaival való azonosulás – rasszizmus, szexizmus, homofóbia, nacionalizmus, ageizmus, stb. – más logikával működik, ott egyszerűen csak a konformista nyárspolgárnak a hierarchia magasabb polcán való helyfoglalási törekvéséről van szó.

A kapitalizmus lényegéből fakadóan szexista és rasszista – a patriarchátust megörökölte a korábbi kizsákmányoló rendszerektől, a rasszizmus viszont már kapitalista találmány, a gyarmatosítás és a világrendszerben meglévő hierarchia ideológiai alátámasztása. Ahhoz, hogy ezeket a struktúrákat a kapitalista gazdasági alapokkal együtt meg tudjuk haladni, muszáj ezzel szembenézni, és aki rá van kényszerítve, annak muszáj ezt az alárendelt szerepet képviselő identitást felvállalni. És mi van azzal, akinek nem muszáj? Aki ezekben a hierarchiákban felül van – férfi, fehér bőrű, nem meleg, stb. – az könnyedén eltekinthet ettől a problémától – legfeljebb soha nem fogja megérteni teljes mélységében a kapitalizmus elnyomó és kizsákmányoló karakterét.

De hogy jön ide az osztályharc? Az „identitás-politika” ellen hadakozók szerint csak egy identitás valóságos. ez pedig a kizsákmányolt osztályhoz való tartozás. Csakhogy ez pont ugyanúgy működik, mint a többi kényszeridentitásnál. Kizsákmányolt munkásból akkor válsz osztálytudatos és cselekvő proletárrá, ha felismered osztályhelyzetedet, és felvállalod a proletár-identitást. Persze ez sem kötelező. Nem minden nő feminista, és bizony a bérmunkások többsége is tagadja az osztály-hovatartozását. Mindenki áltathatja magát, hogy vannak nála jobban kizsákmányoltak is, és kevesen vannak vele tisztában, hogy a mindenét elvesztő, kiszolgáltatott menekült, vagy a hajléktalan ugyanannak a globális osztálynak a tagja, mint a havi félmilliót kereső irodista.

Nem az a kérdés, hogy milyen identitás mentén kerülsz szembe a rendszer által generált problémákkal, hanem az, hogy merre keresed a kiutat. Bízhatsz benne, hogy az üvegplafon áttörhető, a széleskörű oktatás és felvilágosítás megszünteti a faji előítéleteket, vagy ha beindul a gazdaság, akkor nőni fog a fizetésed. És akkor abba az irányba, a rendszer megreformálásával próbálkozol.

De ha látod, hogy a bérmunka rendszere mindig újratermeli a nyomort, a profithajsza pedig elkerülhetetlenül háborúba és a klímakatasztrófába torkollik, és ugyanakkor azt is látod, hogy a kapitalizmus mindig hierarchiába fogja rendezni a nemeket, a bőrszíneket, akkor rájössz, hogy a rendszer alapjait kell lebontani. És nem elég a termelőeszközöket kisajátítani, a rendszert támogató ideológiákat is meg kell haladni, és ehhez szükség van az „identitás-politikára” is.

Nem a kiindulás a lényeg, nem a tettekre sarkalló identitás, hanem az irányultság, a harc perspektívája.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.