Mussolini

2012.11.15. 17:01

90 évvel ezelőtt, 1922 őszén került hatalomra Olaszországban Mussolini. A fasiszta mitológia szerint a „marcia su Roma”, a menetelés Rómába juttatta őt hatalomra, de ez nem igaz. Ez a meghirdetett bevonulás csak egy blöff volt, amivel Mussolini fenyegetőzött. Valóban időzött mintegy negyvenezer rosszul, főleg botokkal felfegyverzett feketeinges néhány napig Rómától 30-40 kilométerre, áztak-fáztak az esőben, és nem képviseltek komoly katonai erőt – a római helyőrség gond nélkül szétzavarta volna őket, ha parancsot kap rá. Nem így történt, a bizonytalan politikai helyzetben a király kinevezte Mussolinit miniszterelnöknek, a fasiszta csapatok gyors menetben átvonultak a fővároson, egyenesen a pályaudvarra, ahol már vártak rájuk a vasúti szerelvények, amik aztán hazaszállították őket.

A parlamenti tagok 7 (hét) %-a volt a fasiszta párt tagja, amikor a pártvezér miniszterelnök lett. Maga a párt 1921 őszén alakult Rómában a különböző fasiszta csoportok összefogásából, miközben az alapító kongresszusra a városba szállított feketeinges bandákat néhány napig tartó garázdálkodás után el kellett távolítani a városból a népharag miatt.

A fasiszták az uralkodó rétegek, a gazdasági-politikai elit háttéralkui nyomán kerültek hatalomra – és ez Németországra is igaz. Hitler pártja választásokon soha nem szerzett 50 %-nál több szavazatot, még az utolsó választáson sem, amikor már Hitler volt a kancellár (1933. március 5. NSDAP-43,9%).

Mussolini pártja sem került demokratikus választáson abszolút többségbe. 1924-ben a hivatalos lista ugyan megszerzett 65 %-ot, de a listán a jelöltek több mint egyharmada liberális és demokrata volt, akik a választási rendszer kényszerei miatt iratkoztak fel oda.

Ebben nincs semmi furcsa, ha tisztában vagyunk vele hogy a fasizmus az uralkodó osztály válasza a forradalmi munkásmozgalomra. Az Olaszországban 1919-1920 során zajló üzem és földfoglalások félelembe ejtették az uralkodó osztályt, akik válaszul az elsősorban kispolgári, lecsúszott vagy a lecsúszástól félő elemekből toborzott fasiszta terror-brigádokat kezdték el pénzelni és politikailag illetve a rendőrségen keresztül támogatni. Ez a támogatás tette lehetővé a fasizmus tömegmozgalommá válását majd hatalomra kerülését. A forradalom lehetőségének elmúltával az uralkodó osztály bosszút állt a munkásosztályon, és a fasizmus volt a bosszú eszköze. 

A bejegyzés trackback címe:

https://egyretobbenegyrejobban.blog.hu/api/trackback/id/tr564908833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása