A politikai közbeszédben gyakran emlegetik az „identitáspolitikát” – nagyrészt teljesen hamis értelmezésben. Az „identitáspolitikát” nem lehet pontosan definiálni. Valami olyasmit jelent, hogy az adott személy vagy csoport politikai, társadalmi aktivitását az illető nemi, szexuális, bőrszín szerinti, vagy éppen nemzeti vagy vallási identitása, azonosságtudata határozza meg. Már ebből a leírásból is látjuk, menyire értelmetlen az „identitáspolitika” fogalmának használata, hiszen hogyan lehet egy platformon lévőnek tekinteni mondjuk egy antirasszista és egy nacionalista csoportot?

Az „identitáspolitika” eredetileg, néhány évtizeddel ezelőtt arra a jelenségre reagált, hogy a kizsákmányolt osztály tagjait különösen sújtja az elnyomás, ha nőneműek, vagy ha sötétebb a bőrszínük. Ez így van a világ minden országában, és mindig is így volt, hiszen a kapitalizmus létrejötte óta rasszista és patriarchális struktúra. Az „identitáspolitika” nem is talált fel semmi újat, egyszerűen csak kihangsúlyozott létező jelenségeket. Az antikapitalista mozgalomban, vagyis a munkásmozgalomban természetesen mindig volt törekvés a nemi és rasszista sajátos elnyomás elleni harcra is, ezt erősítették fel a 20. század második felének mozgalmai. Ugyanakkor az „identitáspolitika”, akárcsak a korábbi emancipációs mozgalmak, reformistává válhat. Antikapitalista alapok nélkül el lehet hinni, hogy a kapitalizmus lerombolása nélkül is javulhat a nők helyzete, vagy visszaszorulhat a rasszizmus. A kapitalista centrum országaiban valóban történt is javulás. A társadalmi progresszió elérhet eredményeket, ez vitathatatlan. Sajnos ezek az eredmények bármikor elveszhetnek, az utóbbi években például világszerte felerősödött a nők elleni erőszak, és a centrumtól távolodva növekszik a homofóbia. A 2020-as antirasszista lázadások megmutatták, hogy a rendszerszintű rasszizmus korántsincs leépülőben, minden látszat ellenére sem.

Az „identitáspolitikát” kritizálják baloldalról is, mondván hogy az emancipációs törekvések, melyek a polgári progresszió programját képviselik, kiszorították az osztálytartalmat a mozgalomból. De az antikapitalista mozgalomból nem lehet kiszorítani az osztálytartalmat. A rendszer elleni harc résztvevői a kizsákmányolt osztály tagjai. A világszerte folyó harcok, és az időnként a centrum nagyvárosait is elöntő lázadások vagy sztrájkhullámok pontosan mutatják, hogy az antikapitalista mozgalom él és virul. Ami visszaszorult az a legális, tehát reformista politika. Leépültek az úgynevezett „munkáspártok” – de hát ezek amúgyis a rendszeren belüli boldogulást szerették volna, egy kis béremelést meg némi szociálpolitikát. A tőke néhány évtizede tudatosan bontja le mindenhol a szociális államot, és mivel jelenleg a kapitalizmus offenzívában van, erősnek érzi magát az uralkodó osztály, nem érdekli, hogy van-e olyan „munkásszervezet”, aki megédesíti a nekünk osztogatott keserű pirulát.

Az antikapitalista mozgalom célja a teljes emberi emancipáció, az emberiség felszabadulása a tőke uralma alól. Ennek az emancipációnak része minden egyenjogúsító törekvés: a rasszizmus, a patriarchátus, a homofóbia, a nemzeti és vallási elnyomás felszámolása.

Az „identitáspolitikából” az uralkodó osztály csinál problémát. Az uralkodó jobboldali értelmezés szerint az „identitáspolitika” a jogkiterjesztő, emancipációs mozgalmak elnevezése. A (szélső)jobboldal lényegéből fakadóan rasszista és szexista, ezért számukra gyűlöletes és elpusztítandó a fehér felsőbbrendűségnek, vagy a férfiuralomnak a tagadása. A tőke uralmának az az egyik alapja, hogy a kizsákmányolt osztály, vagyis mi mindannyian, nem fog össze. Ezért, az összefogás megakadályozásáért  hozták létre a megosztó ideológiákat: a rasszizmust, szexizmust, nacionalizmust, vallási fundamentalizmust. A fasisztoid értelmezés számára ezért minden emancipációs törekvés, még a legszelídebb polgári progresszív irányzatok is, ellenséges, felforgató, kommunista mozgalmak. Ezért támadják veszett dühvel az összes polgárjogi, emancipációs áramlatot, ezért szidják habzó szájjal a politikai korrektség szolid elképzeléseit.

Lehet akármi az identitásunk, az egyetlen igazán emberi cél a szabadság kiharcolása.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.