A 20. század második felének egyik leggyűlöltebb politikusa halt meg, jó sokáig húzta.

Nyíltan, gátlástalanul, hideg fejjel és érzelemmentesen védte a tőke érdekeit. Az angol uralkodó osztály tradícióinak megfelelően büszkén vállalta hogy alacsonyabb rendűnek tartja a proletariátust. Az 1980-as évek neokonzervatív hullámának emblematikus alakja volt, bőszen privatizált, háborút robbantott ki, milliókat tett munkanélkülivé. Utolsó dobásába azonban belebukott: a minden angol állampolgárra kivetett fejadó –melyet álszent és demagóg módon úgy próbáltak eladni, hogy bevétele a helyi önkormányzatokhoz, vagyis a „helyi közösségekhez” kerül- elleni tömeges tiltakozás Thatcher kormányát is elsodorta. A fejadó –Poll Tax- elleni harc csúcspontja az 1990 március 31-én Londonban tartott kétszázezres tüntetés volt, mely úgy ért véget, hogy mintegy húszezer erőszakos tüntető kiverte a rendőröket a belvárosból, és néhány órára ténylegesen birtokba vette az utcát. Számtalan üzletet –közte sok luxusboltot- kifosztottak, mindezt luxusautók felgyújtásával fűszerezték.

1984-ben az ír függetlenségért harcoló IRA megpróbálta Thatchert felrobbantani Brightonban, egy szállodában. Thatcher túlélte, épp kiment a mosdóba, mikor bekövetkezett a detonáció. Az IRA ezt üzente neki: „Ma nem volt szerencsénk, de ne felejtse el, hogy nekünk elég ha egyszer szerencsénk lesz. Önnek viszont mindig szerencséje kell hogy legyen. Adjon békét Írországnak, és nem lesz tovább háború.”

1984-85-ben hosszú bányász-sztrájk zajlott Thatcher privatizációs politikája ellen, sikertelenül. Ha gazdasági szempontból, a tőke szempontjából nézzük a dolgot, akkor logikus volt a szénbányák bezárása, hiszen azok nem termeltek elegendő profitot. A nehézipar átalakult, hagyományos munkahelyek szűntek meg milliószámra. De miért kellene egy kizsákmányolt proletárnak elfogadnia a tőke logikáját? Miért kellene nekünk egyetértenünk a burzsoáziával? A bányászvárosok lakói számára a bányák bezárása azt jelenti, hogy munkanélküliek lesznek, és nagy eséllyel hátralévő életükben nem lesz „rendes” munkahelyük. A város ahol felnőttek lepusztul, a belátható jövőben, az elkövetkező két-három évtizedben nem lesz semmiféle fellendülés, és a gyerekeik nyomorban és kirekesztettségben fognak felnőni, olyan hátránnyal indulva az életben, amit már soha nem tudnak majd behozni. Az ilyen jövő ellen sztrájkoltak a bányászok, ezt a harcot verte le jelentős rendőri erőszakkal Thatcher, és győzelme után ez lett a sorsa sok millió embernek Angliában.

Thatcher halálát országszerte bulikon ünnepli az angol munkásosztály.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.