A Balatonról mindenkinek eszébe jut valami, hiszen mindnyájunknak vannak balatoni élményei. A keszthelyi Balatoni Múzeum a közös tudatban élő Balaton felmutatására tesz –véleményem szerint sikeres- kísérletet. A kiállítás bemutatja a tó geológiai történetét, ami nem túl régen, 16-18 ezer évvel ezelőtt kezdődött, továbbá a tó élővilágát és térségének emberi történelmét. A Balaton partja évezredek alatt fokozatosan népesedett be. Fenékpusztán előbb a rómaiak, majd a 7-8. században szláv népesség hozott létre virágzó központot. A térségben sok vár is épült a századok során, ezek közül talán a szigligeti az, amely a legimpozánsabb látványt nyújtja jelenleg.

Külön szekció foglalkozik a balatoni hajózás illetve fürdőkultúra történetével. A Balaton a 20. század elején vált felkapott fürdőhellyé, ekkor vált tömegessé a vízparti nyaralók építése. Bár a balatoni nyaralás eleinte kevesek privilégiuma volt, a kiállításon látható egy rövidfilm 1919-ből, amikor a tanácskormány a városi munkásgyerekeknek szervezett vízparti nyaralást. Látszik a felvételeken, hogy ez mennyire újszerű élmény volt a résztvevők számára.

A kiállítás felidézi azt az időszakot is, a ’60-as, ’70-es éveket, amikor kialakult a ma ismert Balaton. A strandok és a büfék azóta igényesebbek lettek –és persze sokkal drágábbak, bár a tó környéke mindig a drágaságáról volt ismert-, létrejött egy professzionális és indusztriális turizmus-iparág, de a Balaton lényegében az, mint ami 30-40 éve is volt: egy össznépi strand.

Nem emlékszem pontosan mikor jártam először a Balatonnál –valamikor a ’70-es évek elején-, de azóta nem nagyon telt el úgy év, hogy ne jártam volna a közelében.

Gyerekkoromban a SZOT-üdülő (a szakszervezetek által fenntartott filléres családi vagy ifjúsági nyaraló) és az úttörőtábor (szintén nagyon olcsó, az iskola által szervezett üdülés) jelentette a tóparti nyaralást. Különösen nagy élmény volt Zánka, az úttörőváros, ahol egy hónapot töltöttem, jó hangulatú, viszonylag laza szellemű körülmények között. Ráadásul tanév közben, ez külön örömforrás volt. A tábor vasútállomásán még egy 1919-es páncélvonat is megtekinthető volt.

Azután tizenéves koromban a csöves-korszak utolsó hullámaként (csöves –a ’70-es évek második felének lázadó, nonkonformista szubkultúrája, szűk farmer, matrózpóló, alföldi papucs, bőrszíj nyaklánc, rockzene, almabor, csavargás, mindez csoportosan elkövetve) nyaranta hálózsákkal a hónom alatt csavarogtam a tó körül. Ezt akkor kevés pénzből ki lehetett hozni. Harminc évvel ezelőtt 10 forint volt egy doboz cigi (Symphonia 9,60, Sopianae 12), 10 forintból kijött egy reggeli (4 zsömle, darabja 40 fillér, fél liter kakaó, 3,60, meg tíz deka felvágott), és még egy korsó sör ára is jócskán 10 forint alatt volt.

Na de ezek az idők már elmúltak. Viszont a Balaton örök.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.