A konzervatív ideológia fontos eleme a „hagyományos” nemi szerepek átalakulása miatti siránkozás. A megszűnőben lévő, „hagyományosnak” nevezett családmodell miatt aggódnak, pedig a családmodellek az évezredek során folyamatosan változtak, az a fajta monogám nukleáris család, ami ma uralkodó, az utóbbi egy-kétszáz év alatt jött létre.

A nemi szerepekkel más a helyzet. Vannak biológiai adottságok, vannak olyan jellegzetességek –nemcsak a testfelépítésben, de talán a gondolkodási mechanizmusban, az érzelmek területén, stb.- melyek sok esetben inkább a férfiakra, sok esetben inkább a nőkre jellemzőek. Csakhogy a képlet sohasem tiszta. Mi mindnyájan egy széles nemi skálán helyezkedünk el, biológiai nemünktől függetlenül tele mind női, mind férfi „jellegzetességekkel”. A gondolkodásunk, a kommunikációs készségünk, és bármi egyéb, nagyon gyakran nem felel meg a nemi szerepek felett őrködő, tudományos és egyéb tekintélyek által elvárt normáknak.

Az ún. hagyományos nemi szerepek szerint minden pasi kőbunkó, és minden csaj segghülye. Ez az a „hagyomány”, aminek az eltűnése miatt intéznek pszichológusok –mint pl. Bagdy Emőke-, politikusok, papok és egyéb álszentek rendszeresen szexista és homofób kirohanásokat.

Nemcsak arról van szó, hogy egyrészt nincs ilyen hagyomány, a férfiak sohasem voltak olyan kemény, érzelemnélküli bunkók, a nők meg olyan, a konyhában tüsténkedő együgyű lények, amilyennek a konzervatív véleményformálók láttatni szeretnék, hanem ha ez így is lenne, akkor is üdvözlendő lenne ezeknek a modelleknek az eltűnése. Nem azért, hogy új modellek jelenjenek meg, és azt kívánnók, hogy minden férfi legyen hosszúhajú, törékenymozgású cukipofa, és minden nőből legyen brutális ndk-s atlétanő, nem, egyáltalán nem.

Az lenne a kívánatos, ha maguk a nemi szerepek szűnnének meg! Ne kelljen szerepet játszani, ne kelljen semmiféle elvárt normának megfelelni! Ne játsszunk többé szerepeket, legyünk egyszerűen csak azok, akik vagyunk. Senki se állítson elénk modelleket, melyeknek mindenképpen meg kell felelnünk. A nemi szerepek eltűnése azt jelenti, hogy mindenki lehet önmaga. És ez természetesen nem egy statikus dolog, hiszen mindnyájan folyamatosan változunk, de az lenne a jó, ha változásainkban –vagyis az életben- nem külső, elvárt normák kényszerében kellene vergődnünk.

(A fentebb leírtak ugyanúgy vonatkoznak a társadalmi szerepekre is, melyek szintén ránk vannak kényszerítve. A kapitalizmus a kényszerek társadalma. A kényszer helyett válasszuk a szabadságot, sokkal kellemesebb. És emberibb.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.