Se Putyin, se Trump! Se CIA, se KGB!

„A hatalom az hatalom, keleten és nyugaton, a hajsza mindenütt egyre megy…” – a CPG hajdani dalszövege ma is igaz.

A Szovjetunió megszűnése után az USA vált a világ csendőrévé, egy ideig különösebb ellenállás nélkül tudta gazdasági-politikai érdekeit érvényesíteni a világ bármely pontján. Az USA jelenleg is – bár leszálló ágban van – a legnagyobb imperialista hatalom. Az imperializmus a kapitalista államok természetes politikája, egy bizonyos gazdasági erő fölött. Van angol, német, amerikai, volt magyar imperializmus is, és a Putyin-korszakban megerősödött az orosz imperializmus. A jelenkori orosz imperializmus nem olyan nagy tényező mint az amerikai, egyfajta fapados imperializmus, de attól még nem szimpatikusabb.

Oroszországnak az Európai Unióhoz fűződő viszonyában kerül elő Magyarország – érthető orosz érdek az európai föderalizmus lassítása, hiszen az egyes tagországokkal könnyebb bármiben megegyezni, mint egy európai föderációval. Nem hiányzik nekik egy stabil államszövetség a szomszédjukban. Orbánékat megvették kilóra, ez biztos, és az is nyilvánvaló, hogy ideológiai fenntartásaik sincsenek. Putyin tetszeleg a fasizmust legyőző birodalom vezetőjének szerepében, de saját országában egyre több az államilag támogatott fasiszta jelenség, és szívesen támogat európai fasiszta mozgalmakat is. Persze ideológiai dilemmái a demokrácia legnagyobb védelmezőjének sincsenek, számtalan véres diktatúra volt már az USA hű szövetségese. Mint minden tőkés hatalom esetében: a profit a döntő szempont. Éppen ezért a kisebb országok kormányainak csak mérsékelt a külpolitikai mozgásterük – de így is lehet nagyot hibázni. (Például a háború végéig kitartani a vesztes fél mellett, mint ahogy a magyar kormány csinálta 1944-45-ben.)

A 20. század végén Kelet-Európában nem kellett sokat töprengeni a külpolitikai orientáción, lévén csak a nyugati hatalmi tömb volt a kínálat része. Az új évezredben viszont elkezdett erőre kapni az orosz imperializmus. Az orosz érdekszférában lenni nem egy nagy élmény, de az a szomorú valóság, hogy a félperiféria országai a nyugati befolyási övezetben is meglehetősen alávetett helyzetben vannak. Kérdés, hogy a jelenlegi magyarországi problémákért - többek között az állami szintű korrupció, a kormánytagok hihetetlen gazdagodása, a lassan, de biztosan mélyülő nyomor, a társadalmi kasztrendszer erősödése, a nacionalista és rasszista állami propaganda, és sok más – mennyire okolhatóak a nagyhatalmak. Természetesen van benne szerepük, hiszen a kormány nem más, mint a kapitalista világrendszer helyi képviselője – a külső hatalmak és a „nemzeti” hatalom ugyanannak a polipnak a csápjai.

No és mi a helyzet az oroszellenes megmozdulásokkal? Az imperializmus ellen tüntetni teljesen helyénvaló. Az orosz imperializmus ugyanúgy ellenség mint az amerikai. Érthető, ha az erősödő orosz befolyás gondolatára sok embernek összeszorul a gyomra. És az is érthető, hogy az amerikai imperializmus nem közutálat tárgya, hiszen még erős az illúzió abban, hogy lehetséges a felzárkózás a Nyugathoz. Ha választani kéne, a többség inkább az USA-ban élne, mintsem Oroszországban. Ez is érthető. Ami nehezen feloldható probléma az az, hogy az orosz-ellenességbe erős antikommunizmus keveredik. Nehéz elmagyarázni, hogy a liberális demokrácia ugyanannak az embertelen kapitalizmusnak az egyik formája, mint a sztálinizmus vagy mint a putyini rendszer. Ezért maradjunk annyiban: le minden imperializmussal! Nem akarunk sem európai, sem orosz kapitalizmust. Nem akarunk egyáltalán semmiféle kapitalizmust.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.