Háború Palesztinában

2012.11.27. 14:45

A Közel-Keleten folyamatosan folyik a vér, dörögnek a fegyverek. A világkapitalizmus számára szükség van háborús övezetek fenntartására, ahol viszonylag egyszerűen bármikor háborút lehet kirobbantani. Ilyen régió a Balkán, Dél-kelet Ázsia, vagy a Közel-Kelet, mégis ez utóbbi kapja a legnagyobb figyelmet. Több okból is. A terület nagyhatalmi érdekszférák törésvonalán fekszik már jó ideje, ezt a helyzetet árnyalta Izrael állam megalakulása. A zsidóság hosszú hányattatásai után a 19. század második felében az erőteljes asszimilálódás útjára lépett nyugat- és közép Európában. E folyamattal egyidőben a középkori keresztény anti-judaizmus folytatásaképpen megszületett az antiszemitizmus ideológiája, ez pedig életrehívta a cionizmust. A cionizmus úgy ítélte meg, hogy a teljes beolvadásra és egyben a teljes egyenjogúságra nincs esélye a zsidóságnak, ezért az ősök földjére visszatérve kell saját államot létrehozni. A cionizmus alapvetően inkább baloldali kötődésű volt egyébként, kelet-Európában gyakoriak voltak a cionista-szocialista munkásszervezetek. 1945 után sok holokauszt-túlélő költözött Palesztinába –érthető módon nem kívántak az elpusztításukra törő kontinensen maradni. Évekig tartó, az angol gyarmatosítók ellen folytatott szabadságharc után megalakult Izrael állama, egy hidegháborús frontvonal kellős közepén. Ezután évtizedekig a térségbeli zsidók és arabok kihelyezett szovjet-amerikai háborút vívtak egymással, de a hidegháború bukása sem hozta el a békét. A világot irányító tőkés osztálynak nem áll érdekében a világbéke. A háború hozzátartozik a kapitalizmushoz, amíg fennáll ez a rendszer, mindig lesz háború. Hatalmas üzlet, a technikai fejlesztés terepe, a háborús pusztítás után a befektetések óriási színtere, és főképpen a világ kizsákmányoltjainak egymás ellen uszítása és kivéreztetése révén a rendszer fennmaradásának biztosítéka. A tőke érdeke a háborús övezetek fenntartása, és semmit nem számít az ott élők békevágya.

A háború mindig kizsákmányolóink háborúja ellenünk. Egy háborúban nincs jó oldal. A háborúban nincs jó nacionalizmus, és mindkét oldal proletárjai áldozatok. A háborút államok és hadseregek vívják látszólag egymás ellen, de valójában ellenünk, az egész kizsákmányolt emberiség ellen.

Palesztina akkor lesz szabad ha –ott is- ledőlnek a határok, megszűnnek az államok, megszűnnek az osztályok.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyretobbenegyrejobban.blog.hu/api/trackback/id/tr434929896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása