Budapesti kordonok

2013.02.04. 08:01

Tarlós István főpolgármester egy tufa. Ez már ránézésre látszik, meg sem kell szólalnia. Jobb is ha nem beszél. Az lenne a legjobb ha nem is cselekedne, de sajnos csupa hozzá hasonló nem túl nagy intellektussal megáldott, ámde annál inkább rosszindulatú kétes figurák garmadáját ültette a nyakunkba a konzervatív-nacionalista kormány.

Nem egyszerűen hiányzik belőlük a szociális érzékenység, de kifejezetten gyűlölik a szegényeket. Tarlós ha tehetné törvényileg tiltaná a szegény emberek létezését, de legalább azt, hogy betegyék a lábukat a belvárosba. Egyelőre még csak odáig jutottak, hogy a hajléktalanokat üldözik. Először büntetendővé tették a hajléktalanságot. 2011 december 1-én lépett érvénybe a törvény, mely szerint akinek nincs lakása az szabálysértést követ el. A végrehajtó hatóságok tudták legjobban, hogy ez a törvény úgy marhaság ahogy van, nem is nagyon iparkodtak végrehajtani, főleg mivel egy hajléktalanon nem nagyon lehet semmiféle büntetést behajtani. 2012 őszén végül az Alkotmánybíróság megállapította, hogy ez a törvény alkotmányellenes. A január 19-én megtartott Szolidaritás éjszakája nevű rendezvénnyel egyidőben, mintegy arra -hozzájuk méltóan kisstílű- válaszként, műanyag szalagos kordonokkal kerítették le a belvárosi aluljárók fal menti részét, építkezésre, csúszásveszélyre hivatkozva. Nagyon vastag bőr van a városvezetők képén, az biztos. Pár tucat aktivista napokon belül elhordta ezeket a kordonokat, de Tarlós nem hátrál. A kordonokat visszahelyezteti, és igyekszik őriztetni is.

Újabb remek megoldás a hajléktalanok elleni küzdelemben. Ezen a szinten áll a jelenlegi kormányzó elit. Ilyen eszközökkel akarják tisztának láttatni a várost, és így akarnak kezelni minden problémát. A kétharmados nyáj megszavaz valami új törvényt, „oszt jónapot”, ahogy Orbán fogalmazta meg egyszer tömören és lényegretörően politikai hitvallását.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://egyretobbenegyrejobban.blog.hu/api/trackback/id/tr575061674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása