Felelősség

2014.06.07. 22:34

Egyszerű dolog kijelenteni: a kapitalizmus egy szar rendszer. Aki belegondol abba, hogy a fennálló s a bolygót uraló gazdasági-társadalmi berendezkedés milyen iszonyatos problémákat generál, milyen borzasztóan nyomorult életre kényszerít jóformán mindnyájunkat, az nyugodt lelkiismerettel nem veheti védelmébe a kapitalista világrendszert. Viszont az, hogy elítéljük a rendszert, nem következmények nélkül való.

A kapitalizmus elutasítása nem jelenti azt, hogy kötelességünk pontosan meghatározni, milyen lenne egy jobb, egy emberi világ. Értelmetlen azt várni, hogy bárki is pontos leírást adjon a szabad társadalomról, sőt, kifejezetten gyanús ha valakinek konkrét víziói vannak. 

-"Mondd meg, milyen lenne a kapitalizmus utáni világ?"

-Nem mondom. Majd azok az emberek, akik megdöntik a rendszert, majd ők fogják megmondani és megcsinálni.

(Persze van jócskán történelmi tapasztalat, gyakorlatilag a Föld bármely tájékán, és van folyamatos gyakorlati cselekvés, ami a tulajdon és a csere kényszerének meghaladására irányul, és ezen tapasztalatok alapján elég sok minden sejthető arról milyen is lesz a világméretű emberi közösség, de ezt itt most nem részletezzük.) 

Tehát ne vállalja senki magára utópiák gyártását. Nem ilyen következménnyel jár a kapitalizmus elutasítása. Ha elfogadjuk hogy szar a rendszer, akkor ezzel magunkra vállaljuk a rendszer elleni harc felelősségét. A kapitalizmus világa egyre élhetetlenebb, és rajtunk múlik, hogy megváltoztassuk ezt a világot. Mindnyájunk közös felelőssége, az enyém és a tiéd, a miénk s a tiétek, hogy mi történik az emberiséggel. De ez csöppet sem kellemetlen kötelesség, hanem sokkal inkább felszabadító! Ez az igazi szabadság: mi magunk, mi, emberek formáljuk a saját világunkat. Van beleszólásunk a dolgokba.

Ez a felelősségtudat az, ami értelmet ad a létezésünknek. Az emberi nemhez leginkább méltó feladat ez, küzdelem egy emberi világért, harc a kapitalizmus lerombolásáért. Ez a harc az, ami történelmi távlatokat nyithat számunkra, ez a küzdelem az, ami kiszakíthat minket a mindennapi nyomorúságos küszködésből. A valódi élet a kapitalista rendszer elleni küzdelem. Éljetek!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://egyretobbenegyrejobban.blog.hu/api/trackback/id/tr856285286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása