A kurdisztáni régió –hasonlóan minden más régióhoz- gazdag forradalmi hagyományokban. Országonként eltérő volt a harc eszköze és kiterjedtsége, de a mindenkori elnyomó hatalommal szembeni ellenállás folyamatosan létezett. Csak az utóbbi évtizedek legfontosabb eseményeit említjük meg. Irakban a majd évtizedes irak-iráni háború értelmetlen mészárlása elől sok ezer dezertőr talált menedéket a kurd hegyek között, ellenük vetett be vegyi fegyvert Szaddám hadserege. (A műveletet Szaddám unokatestvére, „Vegyész Ali” irányította, aki négy éve nyerte el megérdemelt sorsát, kötél által.) Az első öböl-háború megrengette az iraki rezsimet, hatalmas felkelés tört ki az északi, kurd régióban, és délen, a mocsári arabok földjén is. A NATO csapatok repülési tilalmat vezettek be északon, ennek köszönhetően Szaddám nem tudta leverni a felkelést. A forradalmi helyzet évekig tartott, végül a kurd nacionalista pártok –Barzani és Talabani vezetésével, akik időnként egymás ellen is harcoltak, néha még Szaddámmal is szövetkezve- számolták fel az ellenállást.

Törökországban egy évtizeddel korábban bontakozott ki gerillaharc, melynek fő ereje a Kurd Munkáspárt, a PKK volt, Öcalan vezérletével. A PKK klasszikus sztálinista szervezet volt, vezérkultusszal, szigorú hierarchiával, ideológiai dogmatizmussal, az ellenfelek –különösen a kommunisták- likvidálásával. Katonai vereségek, Öcalan letartóztatása, illetve az ezredforduló után a kurd nemzetiségi jogok bővítése –korábban még a nyilvános nyelvhasználatot is tiltották- a szervezet jelentős meggyengülését hozta. Ezzel párhuzamosan a szervezet is átalakult, a mai PKK már nem azonos a húsz évvel ezelőttivel.

Az utóbbi években a kurdisztáni régió térségében a világ jelenlegi legvéresebb háborús övezete alakult ki. Az előzmények összetettek, de mindenképpen fontos tényező az arab tavasz forradalmi fellendülésének burzsoá befogása, nemzeti-vallási (polgár) háborúvá alakítása. Nem forradalmi háború zajlik, hanem burzsoá háború, burzsoá érdekekért. Kétségtelenül nehéz lenne az „Iszlám Állam”-nál ellenforradalmibb alakulatot találni, de ez nem azt jelenti, hogy aki ellene harcol, az automatikusan támogatandó. A háborúban nincs jó oldal, nem kell, és nem is szabad a kisebbik rossz mellé állni. A polgárság mindig a proletariátus ellensége marad, és mindig kizárólag burzsoá érdekekért mozgósítja a kizsákmányoltakat. Ez igaz az antifasiszta népfrontokra is. A különféle kurd bázisú seregek nem a forradalmat képviselik, hanem valamelyik burzsoá frakciót. Nem a kapitalizmus ellen harcolnak, hanem politikai riválisaik ellen.

A forradalmi reménysugár mindig ott pislákol, még a legreménytelenebb helyzetekben is. Abban bízhatunk, hogy a kapitalizmus pokla, ami a Közel-Keleten háború formájában van jelen, az egész rendszer elleni harcra fogja mozgósítani a proletárok millióit. Nem csak ott, hanem az egész világon.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.