Punk és politika

Címkék: punk

2015.11.10. 11:53

A punk a legpolitikusabb szubkultúra. A punk a rend és a rendszer elleni lázadást jelenti, ez a lényege, ez teszi punkká, és nem csupán a zene. „A punk politika nélkül csak pop” – fogalmazott a fikszrádió Vörös és fekete című műsorának vezetője néhány évvel ezelőtt.

A minket körülvevő és uralni akaró rendszer totális, az élet minden területét ellenőrizni akarja, de a lázadás mindig felszínre bukkan. Ennek egyik formája a punk. A rendszer ellen a rendszer értékrendjének elutasításával is lehet lázadni: a punk nem tiszteli a munkát, a gazdagságot és a gazdagokat, a szépet és a szépnek hazudott jövőt. A punk elutasítja a világot uraló kapitalizmust.

De a punkok többnyire nem antikapitalista harcosok, így gyakran nincsenek tisztában vele, hogy amit képviselnek, az rendszerellenes. Annak ellenére sem, hogy sok banda, gyakorlatilag a legismertebb punk-zenekarok nagyon is tudatosan hirdették és hirdetik a rendszerkritikát. Hosszú a lista, de érdemes megnézni a Dead Kennedys, a Slime vagy a Toten Hosen, a Bérurier Noir vagy a Hétköznapi Csalódások szövegeit.

A rendszer lényegében nem változott az utóbbi negyven évben, még itt Kelet-Európában sem, akárhogy is nevezte magát: ugyanaz a kizsákmányoló és elnyomó kapitalizmus, ami életfogytig tartó nélkülözésre és robotolásra ítéli az emberiség túlnyomó többségét.

Legfeljebb abban van változás, hogy éppen milyen formában és milyen ideológia nevében akarja a kizsákmányoló osztály fokozni az elnyomásunkat. A 21. század elején a fasizálódás az egyik jellegzetessége a rendszernek: erősítik az államgépezetet, terjednek a fasiszta ideológiák. Ez utóbbinak minden nap elszenvedői vagyunk, nemcsak a kormánypárti (és nagy részben az ellenzéki) médiából ömlik a szar, de a nacionalizmust, rasszizmust, állam-és rendpárti uszítást hirdető zenekarok – a „nemzeti rock” – plakátjai is mindenhol ott vannak. A fasiszta ideológiai offenzíva célja az, hogy elfogadottá, normálissá tegye a fasiszta őrületet. Ezért a jobboldali zenei mocsok nem csupán jó üzlet, hanem egy újabb láncszem a bilincseinken.

A punk politikai tevékenységének manapság egyik eleme a náci zene elleni küzdelem. Bojkottálni náci-szimpatizáns zenekarokat és klubokat, ez egyfajta minimum, aminek bevált módszere a DIY (Do-It-Yourself, Csináld Magad) tevékenység. Nem arra várunk hogy írjon rólunk a sajtó, hanem csinálunk mi újságot! Nem szervezünk fasisztákat befogadó klubba koncertet, hanem keresünk saját helyet! És a szövegeinkben punk módjára megmondjuk, hogy ez egy szar rendszer, és az is hülye aki beszopja a rendszer hazugságait!

A bejegyzés trackback címe:

https://egyretobbenegyrejobban.blog.hu/api/trackback/id/tr118067346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rustyjames 2015.11.16. 03:18:26

Az anarcho kommunizmus lenne a tökéletes világ ,de mivel az embereket már születésük óta csak folyamatos manipuláció éri (oktatás , többi ember befolyása , média stb) így csak a teljes "átnevelésükkel" lehetne megvalósítani.
Hozok is néhány példát:
Mit tanítanak a kommunizmusról ? Azt , hogy egy tömeggyilkos működésképtelen diktatúra volt. Ez tulajdonképpen igaz a szovjet rendszerre és az általa megszállt országok rendszerére , a probléma ott van , hogy ennek a világon semmi köze a kommunizmushoz, mégis "kommunista diktatúrának" hívják , holott valójában már ez a 2 szó is kizárja egymást. Az anarchiáról még kevesebb embernek van fogalma , mert a jelentése ugyanúgy el van torzítva , "káoszként , zűrzavarként" tanítják , a képviselőit meg terroristának állítják be.
Ezzel még nincs vége , teljesen legitimnek , sőt logikusnak tanítják , az állam és a pénzrendszer létezését , mi több nélkülük nem is boldogulnánk (szerintük).
Látszik , hogy kiknek a kezében van az oktatás...
De nem csak a humán tantárgyakkal van a baj , biológia , kémia , de még az informatika tananyagot is a multik szponzorálják.
A média ugyanez pepitában.
Aztán ott a sok "nemzeti érzelmű" ember , aki még harcolna is saját rabszolgasorsának megtartásáért.
Az emberek a legminimálisabb dolgokban nem tudnak megegyezni , 200 Ft-ért széttipornák egymást.

Aki meg kimondja az igazságot az hülyének , "konteósnak" , összeesküvés elmélet" hívőnek van nézve , a kommunizmus meg szándékosan le van járatva.

Erős az ellenség és módszereiből nincs hiány. Sajnos.
süti beállítások módosítása