1956-2012

2012.10.28. 10:07

Az 1956-os magyarországi felkelés jelentőségét nem könnyű megítélni, és nem egyszerű az események lényegét sem megragadni. Ami biztos: népfelkelés zajlott, politikai forradalom, és a történések a társadalmi forradalom kibontakozásának irányába fejlődtek. Az állam napok alatt szétesett, a szerveződő munkástanácsok a tulajdonviszonyok átalakulását jelezték előre, az állami tulajdon helyét a közösségi tulajdon váltotta fel. A tulajdon elleni támadás ugyanakkor nem volt teljes körű, a felkelés korlátozott voltát mutatja a vissza-elsajátítás -burzsoá szóhasználattal „fosztogatás”- mindössze szórványos megjelenése. (A proletariátus által megtermelt javak visszaszerzése a tulajdon és a csere tagadása, minden társadalmi forradalom szükségszerű velejárója.) Az alakuló nemzeti tanácsok az állam újjászervezésére törekedtek, ez is a proletár-mozgalom befogásának jele. A polgári politikai irányzatok minden árnyalata felszínre került, liberálisoktól a fasisztákig, erős volt a törekvés a nacionalista befogásra, de a legjellemzőbb ’56-os jelszó a „tiszta szocializmus” követelése volt.

A felkelés leverése rendkívül brutálisan zajlott. Néhány nap alatt háromezer ember halt meg a harcokban, karhatalmi sortüzek oltották ki több száz ember életét, a kádári hatalom nagyjából háromszáz felkelőt végzett ki, túlnyomórészt munkásokat, és sokezren kerültek börtönbe, miközben kétszázezren emigráltak. Ha Kádárról beszélünk beszélnünk kell hatalomra jutásának körülményeiről is!

Október 23 állami ünnep, és az állami ünnepeket mindig az aktuálpolitika hatja át, nem volt ez másként 2012-ben sem. A Jobbik a Fidesz ökle, ez már régen kiderült, a fasiszta rohambrigádok most is igyekeztek megfélemlíteni a kormányellenes demonstrálókat, akik sokan voltak ugyan, de csak harmadannyian mint a kormány mellet felvonulók. Új választási koalíció szerveződik, aminek szerintem az a legfőbb üzenete, hogy Orbán –ellentétben azzal, hogy a demokrácia ellenségének van beállítva- a demokrácia legfőbb védelmezője: képes elhitetni tömegekkel, hogy érdemes „megvédeni” a demokráciát.

Ha így folytatja a kormány –márpedig így fogja folytatni- akkor könnyen megtörténhet, hogy ugyanúgy mint 1956-ban egy népfelkelés fogja őket elsöpörni, csak az a probléma, hogy ez önmagában nem sokat érne. Ha csak a kormányok váltják egymást attól a kizsákmányolás gépezete zavartalanul működik tovább.

1956-ban volt esély a továbblépésre, a forradalom elmélyülésére, ezt az orosz tankok megakadályozták. Most egyelőre nincsenek tankok az utcákon, de legalább ilyen bénítóak a demokratikus illúziók.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyretobbenegyrejobban.blog.hu/api/trackback/id/tr174874441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása