Vekerdy jó. De nem elég jó. Sőt.

A neves pszichológus életművét nem kívánom értékelni. Fontos az a szerep amit betölt, nagyon hasznos -többek között- a jelenlegi oktatás kritizálása. Viszont az utóbbi évek során szemet szúrt két rövid megnyilvánulása, ami alapján kénytelen vagyok egyéb tevékenységét is némi szkepszissel kezelni.

Néhány éve egy hetilap tanácsadó rovatában keményen felszólalt a „családi ágy” –vagyis hogy a szülők egy nagy közös ágyban alszanak 1-2-3 éves kisgyermekükkel.- ellen. Szerinte a családi ágyat kívánó nők így akarják elkerülni a szexuális életet. Egyébként meg a kisgyerek számára traumatikus élmény, ha szeretkezni látja a szüleit. (Ha nincs szex az a baj, ha van akkor meg az.) Lehetséges hogy kisgyermekes szülők nemi élete akadozó, problémás. De hogy ebben a problémahalmazban a családi ágy bűnbaknak kiáltható ki, az nagyon nagy tévedés. A kisgyermekkel, és főleg a csecsemővel való szoros testi közelség a gyerek és a szülők számára is alapvető lelki és fizikai szükséglet. A közös ágy mindkét fél számára megnyugtató, és biztosítja a kellő biztonságérzetet. Ráadásul így sokkal egyszerűbb és kényelmesebb az éjszakai szoptatás megoldása. Az anyuka csak odaadja a gyermeknek a mellét, szinte fel sem kell ébrednie. A szexuális életet pedig egyáltalán nem zavarja a családi ágy. A kisgyermekek mélyen alszanak, nem jellemző, hogy felébresztené őket a szülők összebújása. Egyébként meg a lakásban nem az ágy az egyetlen hely, ahol erre sort lehet keríteni. Vekerdy érvelése mögött inkább a kötődő nevelés elutasítása áll. Az ő polgári individualista nézőpontjából persze ez logikusan következik.

Ez az individualizmus érhető tetten egy másik írásában, ahol arról beszélt, hogy a szülőnek nem kell foglalkoznia gyermeke iskolai feladataival, az a gyerek dolga, és ezt minél korábban tudatosítani is kell benne. Vagyis Vekerdy Tamás szerint nem kell megnézni a leckefüzetet, és nem kell együtt tanulni sem a gyerekkel. E vélemény valószínűleg azért alakult ki benne, mert az általa leginkább ismert jómódú értelmiségi közegben a gyerekek többnyire jó képességűek, jó tanulók, önállóan tanulnak, de ha esetleg mégsem, akkor sincs nagy baj, a családi háttér miatt nem fenyegeti őket az a veszély, hogy gyerekkorban lemorzsolódnak az oktatási rendszerről. Viszont a legtöbb gyerek számára az iskolarendszerben való elakadás egyet jelent a későbbi szegénységgel. A szülői támogatás, az iskolai feladatok ellátásában való segítség ennek a megakadályozását jelentheti. Másrészről a Vekerdy-féle modell végtelenül individualista: te foglalkozol a te dolgoddal, én az enyémmel, és kész.

Egyénben, egyének halmazában gondolkodik, és nem közösségben. Pedig közösség nélkül az egyén mit sem ér.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.