Lassan két évtizedes hagyománya van a kínai újévet köszöntő, kínai nagyzenekarok által európai vagy amerikai nagyvárosokban előadott koncerteknek. Az európai szimfonikus zene Kínában mindössze egy évszázados hagyományra tekinthet vissza. Miközben meghonosodott az európai klasszikus muzsika, a kínai zenészek átértelmezték a nagyzenekar fogalmát, számtalan szimfonikus zenekar működik, melyekben helyt kapnak a hagyományos kínai hangszerek is. A kínai zeneszerzők előszeretettel nyúlnak a több ezer éves kínai zenei hagyományokhoz, és gyakran ötvözik a tradicionális dallamokat a nyugati nagyzenekari hangzással.

2014 február 3-án a MÜPÁ-ban a Zhejiang tradicionális zenekar adott újévköszöntő hangversenyt. Többnyire dinamikus, mozgalmas darabok szerepeltek a repertoárjukon. A zenekar tagjai főleg hagyományos kínai hangszereket szólaltattak meg, miközben sikerült sajátos, mégis teljes értékű szimfonikus hangzást produkálniuk. A fő zenei motívumok elsősorban a kínai dallamvilágra épültek, egyes darabokban Su Chang a kucseng nevű hangszeren (ez a citera őse, nagyjából 2500 éves hangszer) szólózott, illetve fellépett egy énekesnő is, a kínai operákban hallhatóhoz hasonló énekszámmal.

Valószínűleg úgy válogatták össze a repertoárt, hogy minél inkább befogadható legyen európai füllel is, mindenesetre az eredmény egy kifejezetten érdekes, és nagyon is élvezhető zenekari produkció lett.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyretobbenegyrejobban.blog.hu/api/trackback/id/tr955798922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása