Mi a baj Orbánnal?

2014.03.04. 14:27

Orbán Viktor az új évezred legvisszataszítóbb politikai jelensége. Egy személyben ötvözi, kizárólag a negatív elemeket, a letűnt és az eljövendő idők politikai elitjének szellemiségéből, miközben a múlt és a jövő kizsákmányoló módszereinek kombinációját alkalmazza, egyelőre sikeresen.

Mi a mérlege négyéves országlásának? (A kérdésre még akkor is lehet választ adni, ha tisztában vagyunk vele hogy az egyes országok vezetői valójában csak a világkapitalizmus helytartói.)

Orbán és kizárólag híveiből álló pártja bevezette az egykulcsos adót, tehát hiába van valakinek óriási jövedelme, mégsem kell arányosan nagyobb adót fizetnie. A társadalmi szolidaritást igyekeznek tövestől kiirtani. Új munkatörvénykönyvet fogadtak el, ami jelentősen rontja a munkahelyi kondíciókat, nagyobb az alkalmazottak kiszolgáltatottsága, nő a munkaidő, fokozódik a kizsákmányolás. A bérek csökkenő vásárlóértéke egyértelműen a kormány intézkedéseinek eredménye. Orbán már korábban egyszemélyi vezetésűvé formálta pártját, most már országos méretekben zajlik a demokrácia szűkítése. A diktatúrára való törekvést olyan események jelzik, mint az új alkotmány elfogadása, a közmédia feletti teljes uralom megszerzése, a párthoz és a vezérhez lojális vezetők kinevezése minden szinten. Az állami irányítást az élet minden területére ki akarják terjeszteni, így az oktatásra is: az oktatás elsődleges célja engedelmes alattvalók nevelése. A kormányzat ideológiai offenzívájának fontos eleme a vallás terjesztése: a többségében vallástalan társadalom számára kezd elvárt normává válni a vallásosság. Felgyorsult az állami iskolák egyházi kézbe adása, súlyosan veszélyeztetve az állam szekuláris jellegét. Orbán alatt a nacionalizmus állami ideológiává vált. A nemzeti eszme és a nemzetállam rég elavult és a történelem szemétdombjára való, ennek ellenére a Fidesz ennek a jegyében mozgósítja híveit. Mint a nacionalisták általában, természetesen ők határozzák meg, ki tartozhat a nemzethez. A fasiszták rosszul leplezett állami támogatásban részesülnek, cserébe a Jobbik parlamenti és önkormányzati tagjai támogatják a Fidesz összes, a kizsákmányolást fokozó intézkedését. A Fidesz-kormány jogalkotásával és ideológiájával megkönnyíti a lehetőségét egy esetleges új fasiszta rendszer létrehozásának.

A nyomor terjedése általános, nemzetközi jelenség, és a kapitalista világrendszer állapotából fakad, viszont a szegénység kezelésében helyi megoldásokat alkalmaznak, mint pl. a hajléktalanok üldözése, vagy százezrek nyomorúságos bérért értelmetlen munkára való kényszerítése. Gátlástalan uszítás zajlik a szegények ellen, a kormány szemében a lakosság 30-40 százalékát kitevő nyomorgó réteg nem teljes jogú tagja a „nemzetnek”. Minden politikai erő hajlamos állami forrásokat átcsoportosítani a saját zsebe, vagy a gazdasági hátországa irányába, de ezt a Fidesz emelte rendszer szintűre. A korrupció többé nem titkolni való, üldözendő cselekmény, hanem a gazdaság működésének normális módja.

Mindezeken túl a Fidesz egy pitiáner, arrogáns, pofátlan társaság.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyretobbenegyrejobban.blog.hu/api/trackback/id/tr985843035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása