Sport

2014.05.27. 12:44

Sportolni jó! De nem mindegy milyen sportról van szó. A testmozgás kellemes, egészséges, szükséges, ezzel szemben a versenysport egészségkárosító és iszonyúan sokba kerül – nekünk. Nemcsak azért mert állami –vagyis a tőlünk elvett - pénzekből épülnek a stadionok, de pl. a versenysport egészségügyi kiszolgálását is mi fizetjük. És ha már a nyomorult magyar kormány stadionépítéseiről van szó, sokkal jobban járnánk, ha inkább sportpályákat, futópályákat, kerékpárutakat építenének abból a pénzből.

Mi a versenysport helyett inkább a tömeg-sportra szavazunk! Az állami pénzekből sokkal többet kéne a tömegsportra költeni, infrastruktúrára, amatőr egyesületek támogatására, felszerelésre. Ez amúgy a versenysport szempontjából is hasznos befektetés, hiszen egymillió amatőr sportolóból valószínűleg több versenyző termelődik ki, mint százezerből. Persze, szögezzük le, a tömegsport elsődleges célja semmiképpen sem versenyzők kinevelése! Bevezették az iskolákban a mindennapos testnevelést, de jobb lenne inkább hetente csak háromszor, akkor viszont 60-90 perces tesiórákat tartani. Olyan módszerekkel, amik megtanítják, illetve erősítik a gyerekekben a mozgás örömét. (Az irodalomoktatással is az a baj, hogy többnyire nem az olvasás élvezetét tanítja meg.)

A sport, az egészséges testmozgás végig kíséri az életünket – vagyis végig kéne hogy kísérje. De nagyon sokan nem mozognak semmit. Világos, hogy a munka elszívja az össze energiánkat, azaz halálra dolgozzuk magunkat, de pont ezért lenne fontos a sportolás, mert a rendszeres testedzés által új energiák termelődnek a szervezetünkben, nemcsak a testünk, de a lelkünk is erősödik, és ezt a plusz energiát a munka helyett a valódi életre tudjuk fordítani. Embertársaim! Sportoljatok, mozogjatok, és akkor még a kapitalizmus megdöntésére is több energiátok jut!

A bejegyzés trackback címe:

https://egyretobbenegyrejobban.blog.hu/api/trackback/id/tr936217955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása