Orbán takarodj!

2015.01.05. 19:21

Eddig nagyjából mindenki egyetért. (A mindenkibe most nem számít bele az, aki támogatja a Fideszt. A tavalyi választásokon az összlakosság 30 %-a állt a Fidesz-Jobbik koalíció mögött, ez a tábor azóta jóval kisebb.)

Ez a széles konszenzus akár biztató jel is lehetne, de van egy nagy kérdés: Te miért akarod a Fidesz-rezsim bukását? Kétféle választ lehet adni.

1. Orbán diktatúrát épít ki, felszámolja a demokráciát, távolodik az európai értékektől, és eközben egyre szélesebb rétegeket taszít nyomorba.

2. Orbán rendszere fokozza a kizsákmányolást, emiatt nő a nyomor, és hogy ezt minél zavartalanabbul tudja folytatni, szükséges a polgári demokratikus intézmények gyengítése, felszámolása.

Tehát mondható, hogy Orbán fasizmust épít, és eközben, részben emiatt nő a nyomor, de mondhatjuk azt is, hogy a kizsákmányolás fokozásához fasizmusra van szükség.

Az 1. válasszal az a gond, hogy azt feltételezi, a demokrácia visszaállítása egyben a további elszegényedésnek is gátat vetne. De ezt a feltételezést semmivel sem lehet igazolni, hiszen a tőkés világrendszer általános, strukturális válságot él át jelenleg, aminek sokféle kimenetele lehet, de az biztos hogy a világon mindenhol nőni fog a szegénység és fokozódni fog a kizsákmányolás. Ez hozzátartozik a tőke működéséhez. Ha valaki az Orbán-rendszer működésében másodlagosnak tekinti az élet és munkakörülményeink elleni támadást, akkor illúziók rabja marad. Kis János, a polgári demokrácia egyik legfontosabb magyarországi ideológusa, a tavalyi utolsó Magyar Narancsban hosszan elemzi az Orbán-rendszer diktatórikus jellegét. Kis János védi a jogállamot, de eközben alig említi meg a kizsákmányolt osztály elleni általános támadást, ami pedig a Fidesz politikájának a lényege. A demokratáknál a jogállam éteri magasságban lebeg, mintha a politikai rendszernek nem lenne köze a gazdasági rendszerhez, az árutermeléshez. Bármiféle politikai rendszer igazgatja is a kapitalista államot – liberális vagy autoriter, király vagy diktátor áll az élen -, a cél mindig a kizsákmányolás fenntartása.

Orbán el fog tűnni a süllyesztőben, ez nem kérdés. De hiába kapjuk vissza szeretett demokráciánkat, attól még ugyanúgy éhbérért fognak minket halálra dolgoztatni, hiszen a burzsoák nem tehetnek mást. Ha Orbán lelép, de marad a kapitalizmus, akkor jönnek sorba majd az új orbánok.  

A bejegyzés trackback címe:

https://egyretobbenegyrejobban.blog.hu/api/trackback/id/tr237045065

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán takarodj! 2015.01.05. 21:39:01

Eddig nagyjából mindenki egyetért. De van egy nagy kérdés: Te miért akarod a Fidesz-rezsim bukását?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása