Fidesz-Jobbik koalíciós cívódás

Címkék: Jobbik

2017.10.13. 07:25

A 2010-ben indult rendszerváltozás – liberális demokrácia helyett autoriter politikai felépítmény – egyik mellékszereplője a kétezres évek elején alakult párt, a Jobbik. A párt a hagyományos fasiszta taktikával – harsány rasszista, soviniszta propaganda, egyenruhás menetelgetés – szerzett ismertséget és parlamenti helyeket. Szalonellenzékiként évekig a Fidesz-kormány szövetségese volt, ami érthető, hiszen a kormány a legtöbb területen pontosan azt csinálta, amit a Jobbik is szeretett volna csinálni. Kiépítették a tekintélyuralmi rendszer alapjait, radikálisan szűkítették a munkásjogokat, lebutították és szoros ellenőrzés alá vonták az oktatást, minimálisra csökkentették a szegények támogatását, és növelték a felsőbb rétegeknek jutó kedvezményeket. A program a szociális állam lebontása és diktatúra építése. A Jobbik a Fidesz ökleként is szívesen szerepelt, az utcai megmozdulásaik gyakori célja a demokratikus ellenzék megfélemlítése volt.

A helyzet azonban fokozatosan megváltozott. Az Orbán-rezsim egyre jobban megrészegedik a saját hatalmától, és miközben a kormány vezetői egyre nagyobb vagyonokat halmoznak fel, az állami uszítópropaganda egyre szélsőségesebb. Míg pár éve az őszinte fideszesek jobbikosok voltak, most már fordítva, az őszinte jobbikos az ízlésének megfelelő fasisztoid politikát a Fideszben találja meg. A Jobbik igyekszik a saját tábora fasiszta szellemiségét leplezni, de az ideológia mögött a lényeg számukra is a hatalom birtokában szerezhető pénz. Szeretnének nagyobb szelethez jutni a tortából, de a Fidesz nem engedi őket a zsírosbödönhöz. Ez egy racionális magyarázat arra, miért hirdeti magát ellenzékiként a Jobbik, de nemcsak erről van szó. A Fidesz számára sem mindegy, kik ülnek az amúgy egyre jelentéktelenebb parlamentben. Nem biztos hogy tudatos stratégia a kormány részéről, de a 2017 őszén felerősödő Jobbik-ellenes propaganda azt érheti el, hogy sok szavazó elhiszi, a Jobbik hiteles és valódi ellenzéki párt. Ily módon a Fidesz már nem csak saját, fogyatkozó táborát szólítja meg, de megpróbálja a kormánnyal elégedetleneket is irányítani. Az eddig sem volt titok, hogy az ellenzéki pártokat beépített emberek bomlasztják, de ez egy új, Piszkos Fred-típusú taktika. Azt mondja a kormány hogy utálja a Jobbikot, és így aki nem szereti a kormányt az majd megkedveli a Jobbikot.

Minden előjel ellenére megtörténhet, hogy 2018-ban nem győz a Fidesz. Ez mindnyájunk számára kedvező fordulat lenne, mert bármennyire is szűk egy nemzeti kormány mozgástere, a Fidesz ebből a kevésből is a legrosszabbat hozza ki. Ami biztos: a Jobbik nem a diktatúra ellensége, és esetleges erősödése csak rontana a mai helyzeten. A látszat ellenére a Jobbik a Fidesz segédcsapata.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyretobbenegyrejobban.blog.hu/api/trackback/id/tr9012960095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása